Pesti Srácok

Besülhet Baranyiék Fudan-népszavazása

Besülhet Baranyiék Fudan-népszavazása

Június elején harangozta be Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, hogy már fogalmazzák egy, a Fudan egyetemmel kapcsolatos helyi népszavazás kérdését. A konkrét kérdéssel a balos polgármester még nem állt a nyilvánosság elé, ám most könnyítették a helyi referendum feltételeit, és a kerület képviselő-testülete a lakosság tíz százalékára csökkentette a kezdeményezéshez szükséges támogatók számát.

A ferencvárosi önkormányzat képviselő-testülete szerdán úgy döntött, a jövőben az eddigi tizenöt százalék helyett a lakosság tíz százaléka kezdeményezhet helyi népszavazást a IX. kerületben – értesült a Magyar Nemzet. A törvény szerint helyi népszavazást kezdeményezhet az önkormányzati rendeletben meghatározott számú választópolgár, ami nem lehet kevesebb a választópolgárok tíz százalékánál, és nem lehet több a választópolgárok huszonöt százalékánál. A IX. kerületi önkormányzat tehát annyira megkönnyítette a helyi kezdeményezést, amennyire csak lehet.

A döntés érintheti a Baranyi Krisztina által beígért, a Fudan kínai egyetem megépítésével kapcsolatos helyi referendumot is; amennyiben a polgármester ezen a módon akarja elérni, hogy népszavazást tartsanak a témában, sokkal könnyebben tudják majd összegyűjteni a szükséges aláírásokat. A jogszabályok értelmében a képviselő-testület legalább egynegyede is kezdeményezhet helyi népszavazást, ám annak egyelőre semmi nyoma, hogy a Baranyi Krisztina által vezetett ferencvárosi baloldal meglépte volna ezt. Érdemes megjegyezni: a polgármester és a testületben ülő baloldali szövetségesei közötti viszony az utóbbi időben nagyon megromlott, amiről portálunk több cikkben is beszámolt.

Mint ismert, arról, hogy megépülhet-e a Fudan Budapesten, az Alkotmánybíróság (AB) nemrégiben hozott döntése szerint nem lehet országos népszavazást tartani, mivel nemzetközi szerződésben szerepel a kínai egyetem ügye. Ezután állt elő azzal Baranyi Krisztina, hogy a kérdésben helyi népszavazást szerveznének. Köztudott, hogy a Fudanról a baloldal azt állítja, a tervezett Diákváros helyett húznák fel; hiába tette egyértelművé a kormány, hogy mindkét projekt meg fog valósulni.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: blogstar

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.