Beszervezés céljából tanulmányozta az állambiztonság a moszkvai MGIMO-ra készülő diákokat
Kelet Harvardja, szovjetellenes gimnazisták is kimehettek - sok fantasztikus történetet olvashat az ember, ha a moszkvai MGIMO-s diákok jelenlegi cikkeire is kíváncsi. Az állambiztonsági dokumentumok mást mondanak: két olyan környezettanulmányt találtunk, amelyben a moszkvai egyetemre felvételt nyert diákokat térképezett fel a III/II. Mindkettejüket be akarták szervezni, mindkettejük megbízható kádercsaládból származott, egyikük apja az állambiztonság tisztjeként dolgozott. Nem tudjuk, mi lett a végeredmény, ezért a neveket ezúttal nem közöljük (bár egyikük befutott ember lett). Levéltári szakértőnk szerint bár csak két személy anyaga kutatható, nagyon valószínű, hogy rendszerszerű volt ez a letapogatás. Nincs is ebben semmi meglepő, a jövő meghatározó külpolitikai újságíróit, gazdasági szakembereit és diplomatáit küldték ki Moszkvába, az lett volna a furcsa, ha nem közülük mazsolázza ki az átalakulásra, önmaga átmentésére készülő kommunista diktatúra a jövő titkos munkatársait és szigorúan titkos tisztjeit.
Mindig öröm, ha egy szerző cikke úgymond betalál, főleg akkor, ha olyan témakörben kutat (a kommunista állambiztonság, ill. a sajtó és a hálózat összefonódása), amely még mindig nagyon komoly érdekeket sért, így a legtöbb ezzel kapcsolatos írást egyszerűen elhallgatják. A moszkvai MGIMO-val és annak egykori palántáival többször foglalkoztam, de igazából abból lett (politikai) ügy, amely a külügyminisztériumi munkatársait érintette. Csak most fedeztem fel, hogy két „válaszcikk” is született a témában, az egyik a mindig ellenzéki Magyar Nemzetben, a másik a Népszavában jelent meg.
Utóbbi szerzője Székely Árpád volt moszkvai nagykövet, ő 1981-ben végzett a szovjet „diplomata-képzőn”, személyét azt hiszem, nem kell különösebben bemutatnom. Botrányos ügyéről az egész magyar sajtó, így a PS is beszámolt. Azért összefoglalom: a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség (Kerki) az eladásakor, 2008-ban a magyar állam legnagyobb külföldi ingatlana volt. 17 ezer négyzetméteres volt, és 23,7 millió dollárért adták el egy Viktor Vekszelberg nevű orosz milliárdoshoz köthető offshore cégnek. A vevő nem sokkal később már ennek négyszereséért, több mint 100 millió dollárért adta tovább az ingatlant az orosz államnak. Megismétlem: a négyszereséért.
Ennek a remek üzletnek kapcsán vádolták Székelyt hűtlen kezeléssel és hamis okiratok felhasználásával. Nem is Magyarországon élnénk, ha idén márciusban nem mentették volna fel őt és hat társát a perben. Még szebb, hogy diplomata a Gyurcsány-kormányra hárította a felelősséget, mondván tőlük kapta az utasítást az értékesítésre.
Székely neve egyékbént először a rendszerváltás idején vált ismerté, moszkvai diplomásként előbb a Külügyminisztériumban, majd Kelet-Berlinben dolgozott, később - e régi interjú fülszövege szerint - részt vett a zöldhatáron átkelő keletnémetek ügyének kezelésében, majd ő kísérte első külföldi útjára, Nyugat-Berlinbe Antall Józsefet. Az ígéretes kezdet után 2005-től 2008-ig volt moszkvai nagykövet, és természetesen büszkén felvállalta a cikkben moszkvai diplomáját.
Ezt azért emeltem ki, mert ugyanezt - ha jól láttam - a Magyar Nemzet szerzője, Torba Tamás nem tette meg. Bár több nagyszerű anekdotát is felemlegetett, arra nem tett célzást, hogy maga is az MGIMO-n végzett. Miután rákerestem számomra ismeretlen nevére a népszerű közösségi oldalon, profilján felbukkant a moszkvai egyetem, legtöbb egykori iskolatársához ő sem restelli a szovjet tanulóéveket. A közgazdász-újságíró egyébként néhány éve egy Székelyéhez hasonló botrányos ügy (állítása szerint egy amerikai lobbista kétmilliárd forinttal akarta megkenni) résztvevője lett, amely korrupciós botrányként nagyon rossz fényt vetett Magyarországra. Kollégám, Pámer Dávid oknyomozó cikkében ezt írta az újságíróról:
„Torba szövevényes hátterű figura, közgazdász, lobbista, emellett ma is a Magyar Nemzet állandó szerzője és tanácsadója, főleg olyan témákban nyilvánul meg, ahol az orosz érdekek, vagy nagyvállalati, nagyvállalkozói érdekek sérülnek. Köztük Simicska Lajos nagyvállalkozó érdekei.”
Azt hiszem, ennyi elég is. Összefoglalva: két ember reagált hosszabb cikkben a moszkvai diplomásokat ért vádakra, mindkettejük az MGIMO-n végzett, de ennél is fontosabb, hogy mindketten belekerültek egy-egy milliárdos botrányba.
Kémek Moszkvából? - csak mítosz az egész
A két szerző rövid bemutatás áttérek a cikkekre. A moszkvai egyetemet a hivatalos propagandának megfelelően a Kelet Harvardjaként (volt, aki Oxfordot írt hozzászólásában) bemutató írásokra nem fordítanák túl sok időt, a két cím (és a két szerző) eléggé jellegzetes. „Moszkvában tanult ügynökök?” (Magyar Nemzet) és „Kémek: mítosz és valóság” (Népszava). Természetesen mindkét moszkvai diplomás kitűnő iskolaként (ezt nem is vitatta senki), a válogatott ifjak (ezt sem) keltetetőjeként emlékszik az MGIMO-ra, s mindketten nevetségesnek tartják a kémvádakat. Érdekesebbek az eltérések. Amíg a korábbi moszkvai nagykövet Székely az egykori ügynököket a múltban és jelenben (lásd: Várkonyi „Técsy” Tibort) vállaltan alkalmazó Népszavában arra hegyezte ki a mondandóját, hogy a szovjet KGB nem szervezhetett be olyan sok embert, addig a még mindig inkább konzervatív olvasóknak szóló Magyar Nemzetben azt próbálták meg elhitetni, hogy a vagány ellenállók, gimnáziumi lázadók is kimehettek Moszkvába. Torba Tamás felettébb érdekes történetet írt egy ismeretlen nebulóról.
„Volt olyan MGIMO-s diák, akit a gimnáziumból szovjetellenes kijelentései miatt kis híján kirúgtak. A sikeres jogi egyetemi felvétel után a sorkatonai szolgálat alatt keresték meg az illetőt a külügyből, és még az sem érdekelte őket, hogy a jelölt oroszból csak elégséges érdemjeggyel rendelkezett. És mit ad az ég, az illető – tisztán kalandvágyból – egy olyan egyetemen találta magát, amelyről előtte életében nem hallott” – írta az újságíró.
Igaz vagy sem, az egész történet rettenetesen sántít.
A szovjetellenes diákot majdnem kirúgják, de aztán inkább felveszik a jogi egyetemre, majd megkeresik a katonaságnál, hogy ellenzékisége és gyenge orosz nyelvismerete ellenére (!) felajánlják neki a moszkvai lehetőséget.
És közben beszervezik?
– kérdezhetne a nem teljesen naiv, de ostobának tekintett olvasó. A rövid anekdota is jellegzetes: a lázadó kalandvágyból kerül egy olyan egyetemre, amiről még életében nem hallott. Hogyan is beszélt erről a szintén Moszkvában végzett tévés Radnai Péter?„Utólag azt mondom, kicsit furcsa ötlet volt... Semmire nem emlékszem arra, amit tanultam.” A szándék ugyanaz: semlegesítés, elkenés, legendagyártás.
A legjobb, hogy éppen Székely cáfolja meg MGIMO-s társa történetét. „A jelentkezőknek magyar irodalomból, történelemből és orosz nyelvből kellett írásbeli és szóbeli vizsgát tenniük” – írta publicisztikájában, jelentősen gyengítve az oroszból csak „elégséges érdemjeggyel” rendelkező „szovjetellenes” gimnazista figuráját. Korábbi cikkem olvasói talán emlékeznek arra a történetre, hogy még 1989 nyarán is simán elutasították – az alapos lekáderezés után – a felvételin azt a Fidesz-tag leányzót, aki amúgy mindenben felvette a versenyt a politikailag megbízható jelentkezőkkel. Pedig akkor már bőven a peresztrojka, a helyezkedés, átmentés idejét élte a keleti tömb.
Beszervezésre szemelték ki az MGIMO-s diákokat
Szerencsére az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának környezettanulmány-gyűjteményében található két olyan vékonyka iratanyag, amelynek fülszövegében a „Nemzetközi Kapcsolatok Intézete” (azaz az MGIMO) szerepel. Két fiatalemberről, frissen végzett gimnazistáról készítették, akik éppen akkoriban – mindkét dokumentum 1987-es – készültek Moszkvába. Torba diákjához hasonlóan ők is kiskatonák voltak a gimnázium és az egyetem között, amikor az állambiztonság körülszaglászta őket. Szokásomtól eltérően ezúttal nem hozom nyilvánosságra a két ifjú nevét, bár egyikük szerepel kisebb vihart kavart cikkemben (Döbbenetes lista: Ma is kiváló ajánlólevél a szovjet “elvtársképzőn” szerzett diploma) is, nem szeretném, ha a többiek helyett is éppen ez a két ember kerülne reflektorfénybe. Nem, ugyanis semmit sem tudunk a beszervezés további lépcsőfokairól, ráadásul a többi moszkvai diák hasonló iratanyaga eltűnt.
Ezeknek a dossziéknak egyszerűen lába kélt, hiszen eléggé egyértelműnek tűnik – és ebben levéltáros forrásaim megerősítettek –, hogy a moszkvai egyetem gondosan kiválogatott diákjait rendszerszerűen tanulmányozta a kommunista állambiztonság, az iratok szerint beszervezési célból.
Felemás rendszerváltásunkat, a múlt elkenését, az iratok titkosítását, ledarálását ismerve már az is kisebb csoda, hogy ez a két környezettanulmány egyáltalán kutatható (amúgy csak 2005 óta). Töredékes állapotukban is fontosak, mivel nagyon sokat elárulnak arról, mit jelentett akkor, és éppen ezért mit jelent ma moszkvai kiválasztottnak lenni, és miért jelenthet még ma is - szerintem - nemzetbiztonsági kockázatot ennyi Moszkvában végzett gazdasági szakembert, diplomatát, újságírót alkalmazni, futtatni, támogatni.
Az első környezettanulmányt (a száma – tollal: 94718) egy olyan fiatalemberről készítették, aki ma is fontos pozíciót tölt be egy olyan nemzetközi szervezetben, amit – láss csodát – a rendszerváltás idején alapítottak. A „letapogatást” az elhárítás (III/II) 12-es alosztálya (követségek, rezidentúrák védelme) kérte, amelynek „c” csoportjában az újságírók és külügyminisztériumi dolgozók munkálkodtak. A továbbiakban a dokumentumból idézek: „... tanuló... Munkahelye: Nemzetközi Kapcsolatok Intézete /IMO/ Moszkva... Az igény rövid indoklása... tanulmányozás, beszervezés...
Belterjes brigád: mindenhol BM-dolgozók
A hosszú leírásból kiderül, hogy a beszervezésre kiszemelt – leendő – moszkvai egyetemista „Már középiskolás éveiben bekapcsolódott az ifjusági mozgalomba, aminek
Bár a környezettanulmány forrásai nem ismerték (nem is ismerhették) pontosan az apuka munkáját, a III/II.-nél pontosan tudták, hogy kicsoda. A Történeti Levéltár adatai szerint az állambiztonság főhadnagya volt, több különböző ügyben – például egy olasz állampolgár beszervezési kísérlete – is szerepelt. Később meg ugye leszerelték. Az irat végén a környezettanulmány informátorait is jellemezték, egyszerre nevetséges és szomorú, ahogyan L.-nét (a korábbi BM-es nyugdíjas) jellemezték: „
a ház átadása óta lakik a cimen, és mint nyugdijas érdeklődik az ott élő emberek iránt. A célcsalád és jelenleg nevezett apja fölötte lakik. A lehallatszó zajokból soron tudta követni a családi életét.”
Mint nyugdíjas érdeklődik – így volt (és maradt) szép és kerek ez a kádári házmester-világ.
A másik környezettanulmány célszemélyét ugyancsak ekkoriban – 1987 – vették fel a moszkvai különleges egyetemre, a nyomozás szerint családja unszolására, némileg akarata ellenére. „...gyermekkora óta orvos szeretett volna lenni, éppen ezért meglepődtek, mikor arról értesültek, hogy a Szovjetunióban folytatja felsőfoku tanulmányait. Ugy tudják, Moszkvában fog egyetemre járni, ujságírónak készül...A felkeresettek valószinüsitik, hogy apja hatására megy Moszkvába tanulni, az ő elképzelése, akarata – mint mindig – most is érvényesül...”.
A jelölt anyjáról készült környezettanulmányból látjuk, hogy azért fia (látszólagos vagy valós, ki tudja) elkötelezettségével sem lehetett probléma: „A korábbi jelentés adataival megegyezően demokratikus gondolkodásu, társadalmi rendszerünk mellett nyiltan kiálló asszonynak mutatták be
Ezzel a fiatalemberrel is a fent említett Pintér József foglalkozott. Ez a környezettanulmány ugyanabba a dossziéba került, és megkapta az előzőt követő sorszámot (94719). Hogy a többi moszkvai tanuló hasonló irataival mi történt, nem tudjuk. Ahogyan azt sem, mi lett a letapogatás után, kit környékeztek meg, s főleg kit sikerült végül beszervezni.
Az azonban továbbra is nyilvánvaló – minden múlthamisítási, mosdatási kísérlet ellenére –, hogy Moszkvába csak a kiválasztottak krémje mehetett ki. Az is felettébb valószínű, hogy sokukat már kiutazása előtt beszervezte a kádári állambiztonság.
Mivel az akták jelentős részét ledarálták, eltüntették, még ma sem tudjuk, melyikük miért, kinek az érdekében cselekszik, cselekedett. Éppen ezért hatalmas öröm lenne, ha egy egykori moszkvai tanonc előállna, és vállalná beszervezésének történetét. Van egy gyanúm, hogy ez ebben az országban sohasem fog megtörténni.
