
Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot „szélsőségesnek” minősítette. Az orosz főügyészség követelése nyomán meghozott ítélet azonnal hatályba lépett. A hétfői bírósági ítélet a Meta és struktúrái számára megtiltotta, hogy üzleti tevékenységet folytassanak, valamint hogy irodákat működtessenek Oroszországban.
A döntés az ugyancsak a Meta által birtokolt WhatsApp messengert a verdikt nem érinti. A TASZSZ szerint az ügyben a főügyészég nyújtott be keresetet, miután a két közösségi médium több országban visszavonta az erőszakra buzdító üzenetekre vonatkozó tilalmát Vlagyimir Putyin orosz elnök és az általa február 24-én Ukrajnába vezényelt orosz csapatok esetében. A hétfői bírósági ítélet a Meta és struktúrái számára megtiltotta, hogy üzleti tevékenységet folytassanak, valamint hogy irodákat működtessenek Oroszországban. A tilalom az Instagramot és a Facebookot érinti, amelyet az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) már eddig is blokkolt az országban. Az elsőt az erőszakra történő bujtogatás, a másikat orosz médiumok letiltása címén.
Forrás: MTI; Fotó: karpatalja.ma
Thor
2022-03-22 at 19:33
Nálunk is minél hamarabb be kellene tiltani!!! A Z. generációt teljesen megrontja! Valamint, tele van álhírrel! Egyébként,nemzetbiztonsági kockázat is!!!!!!!!!!!!!!!!
időgyógyász
2022-03-22 at 19:29
Uraim el kell dönteni, hogy mit akarunk ? betiltani ezeket az oldalakat, vagy több pszihiátriát épitünk annak sok baromnak aki saját hatása alá kerülve osztja a hülyeségeit ezeken az oldalakon. Tiltani csak akkor kell, ha az adott oldal is letilt véleményeket ! A fosbuk nem ilyen !?!?!?
Jani
2022-03-22 at 18:25
Nem vesztettek vele.
tarcsa
2022-03-22 at 16:00
Előtte még kivágták a francba az NGO-nak nevezett ügynök szervezeteket. A hazaárulókat pedig kiküldték a frontra!
márko
2022-03-22 at 15:42
a FB + Instagram AZ = FEKÁLIA
bravó oroszok
Öreg Rája
2022-03-22 at 15:20
Végre egy tökös vezető!
Ezt a f@szbúk sz@ráradatot a kitalálójának az álmába kellene irányítani.
Nem is álmodna többet…
na4
2022-03-22 at 15:09
Oroszországban megindult a tisztulás.
Bellum Romanum!
2022-03-22 at 15:08
@Vladtepesch
A Facebook, Instagram, Twitter, CNN, BBC, EuroNews, DW stb. csak a jéghegy csúcsa. A kívánatos az lenne, ha minél kevesebb olyan információ jutna el az emberekhez, ami nem ment át egy felelős állami szerv ellenőrzésén. A tömegtájékoztatás elsődleges feladata, hogy az ország politikai céljait elősegítse. Ezt meg kellene végre megtanulni. Az információ fegyveer. Nem való mindenkinek a kezébe. Sajnos Oroszországnak is (túl sok) idő kellett ahhoz, hogy felismerje, hogy a nem felügyelt platformok betiltása nélkül nem lehet eléggé hatékony a kontroll. Ezért vannak még mindig rengetegen, aki a nyugati propagandának bedőlve háborút emlegetnek és a békéért tüntetnek. Ami Magyarországot illeti, az MTI-nek csak a RIA Novosti (RT, Sputnik stb.) és a TASS hírügynökség tájékoztatásait kellene szemléznie. A nyugati forrásokat és a helyszíni tudósításokat el kell felejteni.
Aki hiteles tájékoztatást szeretne: ? oroszhirek.hu
Torockó
2022-03-22 at 14:56
Drukkolok, hogy mindenhol a világban betiltsák őket.
Ungarn über alles !
2022-03-22 at 14:10
első lépésként kellett volna !
dögöljön meg aki nem tud az amcsi szemét nélkül élni !
Orientál
2022-03-22 at 13:58
Facebook kívülről – főleg az USA-ból és angolok által – a más országok belügyeibe beleavatkozó diverzáns ,propaganda ellenséges tevékenységeket végrehajtó ügynökszervezet.
Feri
2022-03-22 at 13:49
Micsoda mákjuk van! ?
A hosszútávú haszon bőségesen kárpótol majd a rôvidtávú kárral szemben. A legütősebb fegyverét veszi el az usákoknak.
Vladtepesch
2022-03-22 at 13:47
Kár, hogy csak Oroszországban.
Nálunk mikor lesz betiltva ez a két mocsadék médium???