Így fegyelmezte meg Magyarországot a haladó Nyugat (exkluzív felvételek) – 1. rész



Egy nyitott, sokszínű, toleráns országban a vezető politikusok nem kényszerülnek kordonok mögé húzódni, hanem bátran és jókedvűen vesznek részt az akadálymentesített parádén, és vegyülnek a vonulókkal. Tanulhatnánk a nyugati haladóktól!


A Vezér zöld része látnoki sugallatra leállítja a hiroshimai erőműrobbanás után hirtelen cunamiveszélyessé vált vízienergia-termelést, hogy a helyét a zölden tüzelő barna- és feketeszénerőművek vegyék át.

Németország toleráns, sokszínű kultúrája bevándorlók millióit vonzza minden egyes háborús évben, akik saját kultúrájukkal gazdagítják, színesítik az első vonal legjobbjait.

Soros György és Jean-Claude Juncker tárgyalnak az Európai Bizottság épületében. Az agg filantróp a nyitott, befogadó, boldog társadalom ellen uszító, folyton ellenségképet gyártó haladásellenes erőkkel szembeni határozottabb kommunikációra buzdítja a Bizottság elnökét.

Az EU vezetői vegán vacsoraasztal mellett beszélik meg, hogy az európai értékek megmentése érdekében milyen nyomásgyakorló lépésekre lehet szükség, hogy jobb belátásra bírják Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát.

A német rendőrség szorosan együttműködik a Facebookkal, hogy megtalálják a helytelenül gondolkodó kelet-európaiakat (főleg a magyarokat) az információs óceánban.

Andreas Schwarz-Raab átveszi a kitüntetését Timmermans EP-képviselő asszisztensének a titkárától, amiért elérte, hogy a 2024-es olimpia ne Budapesten, hanem a Nagynémet Birodalomban legyen.

Ezek után óriási csalódást jelentett a sok csillogószemű fiatalnak a 3,06%-os választási eredmény. Sajnos a magyar választópolgár még túl buta ahhoz, hogy egy ilyen külföldről jött és külföldi érdekeket őszinte ifjonti hévvel képviselő pártra szavazzon. Ezért is kéne vele tenni végre valamit... (Thomas Ödenburger, Andreas Schwarz-Raab, Daniel Berg és Klaus Morgendämmerung, amint épp nem gratulálnak Orbán Viktornak a Momentum eredményváróján.)

A momentumos küldöttség Straßburgban vigasztalódik – szakmai látogatás az ALDE frakciójának német tagjainál.

Az európai értelemben vett német kereszténydemokrácia egy kiugrott KDNP-s segítségével mutat utat a krisztusi utat elhagyó, magukat kereszténynek nevező, de valójában a legfontosabb tanításokat (engedj magadhoz sok-sok muszlimot) tagadó magyarokat.

A kohéziós alapokhoz való hozzáférést is megvonhatják Magyarországtól, amennyiben a 7-es cikkely életbe lép. A képen az Európai Unió fejlesztési biztosa részletezi a Bizottság álláspontját.

Az Európai Parlament LIBE bizottsága CDU-s tagjainak munkalátogatása Budapesten 2018 májusában.

Egy német liberális képviselő a Sargentini-jelentés tényanyagát tanulmányozza brüsszeli dolgozószobájában.

Osztrák civilek közel-keleti menekülteket mentenek ki a szélsőjobboldali magyar államhatalom karmaiból (Budapest, Keleti pu., 2015 július – bizonyító erejű dokumentum a Sargentini-dossziéból).

Niedermüller Péter (szemüvegben), a Demokratikus Koalíció EP-képviselője asszisztenseivel és német frakciótársával áttekinti a Sargentini-jelentést.

Özil, Gündogan és Khedira mégis visszatértek a német válogatottba, miután megígérték nekik, hogy Magyarország megbüntetése után senki sem fogja merni gáncsolni a nyílt Izrael-ellenes fellépést. A képen éppen azt tanulmányozzák egy edzésen, hogy miért antiszemita Bibi Netanjahu.

Frans Timmermans Lengyelországban lobbizik, hogy a 7-es cikkely elfogadására bírja a magyarokkal társutas lengyeleket.

Az EP jogi szakszolgálata arról dönt, hogy a tartózkodó szavazatokat úgy veszik majd, mintha nem szavaztak volna.