Joe Biden legújabb gyöngyszeme az, hogy szerinte a második világháború idején a nagybátyját felfalták a kannibálok a mai Pápua Új-Guinea területén. Mindezt abból következtette ki, hogy nem találták meg a holttestét a repülőgép-szerencsétlenség után.
Újfent érdekes kijelentéssel borzolja Joe Biden a különféle kedélyeket, most éppen ugyanis kijelentette, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját. A kijelentés kapcsán a Telegraph egyből leszögezte, hogy az amerikai elnök elméletével szöges ellentétben vannak a hivatalos háborús iratok. Megemlítették azt is, hogy az amerikai elnök előszeretettel lódít: többször állította, majd visszavonta azt, hogy leégett a háza, de azt is kijelentette már, hogy letartóztatták, amikor megpróbálta meglátogatni a bebörtönzött Nelson Mandelát. Mindenesetre most azt állította Biden, hogy a második világháború idején a nagybátyját felfalták a kannibálok a mai Pápua Új-Guinea területén. Szerinte ugyanis az történt, hogy repülőgéppel végzett felderítéseket Ambrose J. Finnegan főhadnagy, amikor lelőtték a gépét. Mint kifejtette, sose találták meg a holttestét, csak a repülő némely darabkáját. Szép történet, de a hivatalos háborús feljegyzések a történet összes állítását vitatják. Ugyanis azok szerint a hadnagy nem vezette a gépet, és nem is lőtték le – arról nem is beszélve, hogy a kannibálokról, vagy az őslakosokról sincsenek bizonyítékok.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Bloomberg/Al Drago
Facebook
Twitter
YouTube
RSS