Joe Biden ismét hozta a formáját és mindent megtett, hogy bebizonyítsa: ő a radikális baloldal embere. Legutóbbi megnyilvánulása szerint ugyanis nincsenek anyák, csak „szülő emberek” – ilyen ez a liberális fogalomtár.
Joe Biden a radikális woke-aktivisták által használt szófordulatot használta az anyákra a 2022-es költségvetési javaslatban, ahol „szülő embereknek” nevezte őket. A tervezetben olvasható, hogy kétszázmillió dollárt szánnak az anyai halálozási ráta (maternal mortality rate) és a „faji alapú diszkrimináció visszaszorítására a szülő emberek körében”.
A szülő emberek, vagyis a birthing people kifejezés egy hónapja került be a köztudatba, amikor Cori Bush demokrata párti képviselő a beszédében használta. Cori Bush egyébként korábban egy vallási közösség vezetőjeként ténykedett, és azt állította, hogy több ezer rákos és AIDS-es beteget gyógyított meg – írja a Felvidék.ma. Baloldali aktivisták természetesen megvédték Cori Bush-t. A NARAL Pro-Choice nevű abortuszpárti mozgalom tweetjéből kiderül, hogy azért használják a „szülő emberek” kifejezést, mert nemileg semleges nyelvhasználatra törekednek.
Biden költségvetése az első eset, hogy woke szóhasználat kerül be kormányzati dokumentumokba. Sajnos a költségvetési terv mégsem bizonyult elég haladónak, hiszen másutt a fizetett szabadságra vonatkozó gazdaságpolitikát dicséri, ami nagy aránnyal „tartja az anyákat munkahelyeiken”.
A The Washington Free Beacon megjegyzi: az aktivisták valószínűleg csalódottak lesznek, hiszen a költségvetésben többször szerepel a latino kifejezés, pedig ők a latinx-et használják, ami szerintük sokkal kifejezőbb a spanyol anyanyelvű bevándorlók közösségeinek leírására. Apró szépséghiba, hogy erről a latino emberek nagy része nem is hallott, aki pedig igen, az sem használja.
Forrás: Felvidék.ma; Fotó: MTI/AP/Susan Walsh
Facebook
Twitter
YouTube
RSS