politikai korrektség
A könyv, amit Nyugat-Európában elégetnének, az USA-ban pedig lecsuknák a szerzőjét: Bolond lyukból – a polkorrekt őrület szemléje 2023
Bizonyára mindenki ismeri a „túl szép, hogy igaz legyen” érzést. Az érzést, amikor nem akarunk hinni a saját szemünknek. Az érzést, amikor hálát adunk, hogy ez velünk történik, miközben próbáljuk összeszedni a leesett állunkat. De mi a helyzet ennek az ellentétével? Arról az érzésről, amiről kevesebbet hallunk. Arról, amikor valami annyira rossz, annyira abszurd, hogy el sem akarjuk hinni. Amikor összeugrik a gyomrunk és az agyunk minden neuronja azon dolgozik, hogy cáfolja a látottakat, de tudjuk, hogy hiába.Új szinten a PC-hisztéria: két gorillaemoji miatt már rasszistának bélyegeznék a fiatal focistát
A Manchester United szélsője, Alejandro Garnacho két gorillaemojival osztott meg egy győzelmi fotót az MU Kobenhavn elleni keddi BL-győzelem után, utalva a csapatban rejlő erőre, szívósságra. Utóbbit az angol szövetség (FA) nem így gondolta, és eljárást indított ellene rasszizmus miatt – számolt be a Nemzeti Sport. Érthetetlen, hogy a politikai korrektség nevében ilyen ügyekért miért állít pellengérre egy fiatal játékost a brit szövetség. Vigyázni kell: legközelebb, ha valaki egy sárga bundás gepárddal ismerné el egy ázsiai játékos gyorsaságát, lehet, hogy letöltendő börtönt fog kapni.Szánthó Miklós: az amerikai liberális politikai elit a woke-ideológiát nemzetközi doktrína szintjére emelte
Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint a politikai korrektségbe "belebolondult" amerikai liberális politikai elit – amely most uralja a Fehér Házat – a woke-ideológiát nemzetközi doktrína szintjére emelte. Szánthó Miklós a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy vélekedett, hogy "a háborús pszichózis fokozásával" hosszú távon az Egyesült Államok is veszít, hisz legjobb szövetségese, Európa gyengül, ha leválik az olcsó orosz energiahordozókról. A központ főigazgatóját a lap abból az alkalomból kérdezte, hogy csütörtökön és pénteken ismét Budapesten rendezik meg a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát, a CPAC Hungary-t.Az Associated Press szerint dehumanizáló „franciázni”
Az Associated Press szerint dehumanizáló a franciázás. Na, nem az a fajta franciázás, hanem az, ha valakit lefranciáznak. Mármint, ha valakit franciának neveznek. Mit mondjuk, mi se örülnénk, ha franciának titulálnának minket, voltak azonban, akik mégis felháborodtak és számonkérték a hírügynökséget.„Aloha”, „Hola”, „Shalom” – Ha Ön így köszön, akkor emberek millióinak a szenvedését okozza, sőt, közben röhög rajtuk
Aloha! Ha Ön követi a világ haladóbb felének aktuális trendjeit, akkor azonnal bezárta ezt a cikket, engem pedig tiltólistára tett, sőt, ha nagyon lelkes, akkor fel is jelentett az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, esetleg a CIA-nál, hiszen a hawaii emberek klasszikus köszönése ezentúl mikroagressziónak minősül, és ugyanolyan sértő, mint az a bizonyos „B” betűs szó, vagy esetleg az „N” betűs. Lehet, hogy most azt gondolja, hogy ez egy újabb liberális agyrém, pedig egy „neves” tudós, a Utah Egyetem Csendes-óceáni szigetek szakirányának igazgatója (!) hívta fel a figyelmet erre a lingvisztikai rettenetre, ami miatt feltehetőleg hawaii őslakosok tömegei zokogják álomba magukat napi szinten, sőt, állítólag a szörfözéssel is felhagytak, annyira szomorúak.Georg Spöttle: A négercsókos polgármester
Miként lehet magunkra haragítani városatyaként a liberális sipákolókat? A recept igen egyszerű: mesélj egy podcastban a gyermekkorod kedvenc édességeiről és feltétlenül szerepeljen a nyalánkságok listájában a „négercsók”. Máris jönnek a gyalázkodó kommentek százezrei Facebook-oldaladra és nem győződ majd a szerecsenmosdatást. Jajj, miket mondok, a bocsánatkérést és az önkritikát."Rasszista" megnyilvánulás miatt felfüggesztette fiatal pilótáját a Red Bull (Videó!)
Rasszista megnyilvánulás miatt a Formula–1-es Red Bull istálló felfüggesztette egy huszonegy éves tartalékpilótáját, Jüri Vipset. A fiatal észt a barcelonai futam előtti első szabadedzésen már vezethette is a konstruktőri világbajnokságot fölényesen vezető csapat autóját; ezzel ő lett az első, Baltikumból származó pilóta, aki F1-es autót irányíthatott egy versenyhétvégén. Erre most egy jó darabig aligha lesz esélye, mivel a csapat azonnali hatállyal felfüggesztette rasszista megnyilvánulása miatt– hívta fel rá a figyelmet az Index.Nem adják idén A diótörőt Berlinben – Akcióban a német gondolatrendőrség
A haladó nyugatiaknál már egy karácsonyi klasszikust sem lehet műsorra tűzni anélkül, hogy a progresszívek ne találnának benne valami kirekesztőt. Így járt idén a Berlini Állami Balett produkciója, A diótörő is. Helyette a napfényes Spanyolország búsképű lovagja, Don Quijote érkezik majd a karácsonyi forgatagba, de az is lehet, hogy már ő sem jöhet? A „haladás” ugyanis halad a történelemeben visszafelé is.Ajánljuk még