Pesti Srácok

Bíróság elé állnak a 13 éves kislányt megerőszakoló és meggyilkoló migránsok

Bíróság elé állnak a 13 éves kislányt megerőszakoló és meggyilkoló migránsok

Szeptember 27-én kezdődik annak a három afgán menedékkérőnek a bírósági tárgyalása, akik tavaly Bécsben brutális kegyetlenséggel megerőszakoltak és megöltek egy 13 éves lányt. A 19–23 éves férfiak tavaly nyáron követték el az egész országot megrázó tettüket.

Az egyik férfi a Duna partján szervezett randevút a Leonie-ként azonosított lánnyal, ecstasytablettát adott neki, majd felvitte magával egy lakásra, ahol tettestársai már várták őket. Ott hét további ecstasytablettát kevertek a lány italába, ezután mindhárman megerőszakolták Leonie-t. A Kronen Zeitung című lap szerint tettüket videóra vették, a felvételt bizonyítékként a tárgyaláson is bemutatják majd. Az ügyészség megállapítása szerint a megerőszakolt lány egy idő után nehezen lélegzett; az elkövetők pánikba estek, teával és citrommal próbálták magához téríteni, hideg zuhany alá rakták, de mindhiába. Rövidesen életét vesztette, holttestét pedig egy fának támasztották a tettesek.

Nem sokkal a bűncselekmény után kiderült: a migránsok közül legalább kettőt már korábban ki kellett volna toloncolni az országból. Egyikük 2015-ben érkezett Ausztriába menedékkérőként, ám a már megítélt menedékjogát különböző bűncselekmények – kábítószer-kereskedelem, garázdaság, rablás, testi sértés – elkövetése miatt visszavonták. A férfit nem tudták kitoloncolni, mert a jogsértések idején kiskorú volt. Egy másik őrizetbe vett afgán 2021 áprilisában érkezett Ausztriába, majd menedékkérelmet adott be, amelynek elbírálását felfüggesztették.

Az elkövetőket halált okozó nemi erőszakkal vádolták meg, gyilkossággal azonban nem, ami előtt értetlenkedve állnak Leonie szülei.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a szülők ügyvédje, utalva arra, hogy a tettesek tudatában voltak a drogtúladagolás következményeinek.

– írja az Exxpress hírportál. A bíróság október elején hoz ítéletet.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.