Az Alaptörvény ránk bízta az ítélkezést, hagyni kellene, hogy ez továbbra is a bíráknál maradjon. Ha valamely jogerősen még be nem fejezett ügyben az ország egyik vezető politikusa szólal meg és minősít, az azért sem jó, mert, ha másodfokon olyan döntés születik, amely igazolni látszik az ő elégedetlenségét, akkor azt a reakciót válthatja ki a közvéleményből, hogy a bíróság nem független, befolyásolható – így reagált a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a Vörösiszap-per és a Hagyó-ügy miatt a bíróságokat ért politikai támadásokra Kónya István, a Kúria elnökhelyettese. A legfőbb bírói fórum helyettes vezetőjével emellett még a Biszku Béla elleni eljárásról, a Kúriát is megjárt nagy port felvert büntetőügyekről és a tavaly vesztegetés miatt hosszú börtönévekre ítélt szegedi bíró ügyéről is beszélgettünk.
Darák Péter, a Kúria elnöke még tavaly októberben azt nyilatkozta, hogy a legfőbb bírói fórumnak a 2014-es évben növekvő ügyszámmal kellett szembenéznie. Hasonló volt a helyzet a tavalyi évben is?
Az ügyforgalom növekszik, 2015-ben 7671 ügy érkezett a Kúriához. Ez jelentős ügyteher. Szembetűnő a büntető ügyek emelkedése. Tavaly 2006 ügy érkezett a Kúria Büntető Kollégiumához, amely 166 üggyel haladta meg a 2014-es ügyforgalmat. A növekedés ellenére a Kúria időszerűen, hátralékmentesen ítélkezik, a büntető ügyeket többségében 4-6 hónap alatt befejezi, éven túli ügy nincs.
A nagy port kavart, bonyolult ügyeket is időben befejezik?
Mindegyiket. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nagyobb, a közvélemény érdeklődésének középpontjában álló büntetőügyek szinte kivétel nélkül a Kúriára kerülnek, vagy harmadfokú elbírálásra vagy felülvizsgálati eljárásra. Ha egy közérdeklődésre számot tartó ügyet a legfőbb bírói fórum fejez be, az a társadalom számára is megnyugtató. Példaként említem a nemrég tárgyalt romagyilkosságok ügyét, vagy a West-Balkán, illetve Cozma-ügyet is. A Kúria az említett ügyeket nemcsak gyorsan és alaposan bírálta el, hanem ahol kellett, ott elvi kérdést is eldöntött, iránymutatást adva az ítélkezés számára. Ennek ékes példája a Cozma-ügy, amelyet harmadfokú eljárásban a Kúria alig több mint két hónap alatt fejezett be, és ebben olyan értelmezést adott a több emberen elkövetett emberölés, valamint az azzal kapcsolatos részesi elkövetői alakzat megállapíthatóságához, amely nemcsak a szakma által volt követhető, hanem a laikusok számára is közérthetően magyarázta meg a döntés jogi alapjait. Emellett egy terhelt tekintetében súlyosította is a büntetést. A Kúria döntése után a viták befejeződtek, a közhangulat is megnyugodott.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Ha már a kiemelt ügyek szóba kerültek: a Kúria vezetője a Kulcsár-ügy elhúzódása kapcsán beszélt arról is, hogy a bíróságok nem tudnak mit kezdeni a nagyobb ügyekkel, mert a rendszer „futószalagon” működik. Ezzel Ön is egyetért? Mi a helyzet a kiemelt ügyekkel?
Nagyobb ügyek mindig voltak és lesznek is. Ezekkel az ítélkezés megbirkózik. Az úgynevezett. „monstre” perek elhúzódhatnak, s ennek számos oka lehet. Nem véletlenül mondta azt Kulcsár Kálmán a rendszerváltás igazságügy minisztere, hogy ezektől a perektől meg kell szabadulni. A kiemelt ügyekről a büntetőeljárási törvény ad taxációt, és ez nem jelenti azt, hogy ami kiemelt, az feltétlenül bonyolult, vagy sok terheltje van. A jogalkotás ezzel a megoldással kétségtelenül azt kívánta előmozdítani, hogy a kiemelt jelentőségű ügyek elbírálása ne húzódjon el. A kiemelt ügyekre előírt soronkívüliség azonban illuzórikussá vált, mert a törvény más esetekben is soron kívüli eljárást ír elő, s ezek a rendelkezések egymással konkurálnak. Ennek az lett a következménye, hogy gyakorlatilag alig maradt olyan ügy, amely ne rendelkezne a másikhoz képest valamilyen soronkívüliségi okkal, s ez által az egész intézmény kiüresítette önmagát. Ennek a szabályozásnak a fenntartása ezért nem indokolt. A büntetőeljárás kodifikációja vizsgálja ezt a kérdést, és ismereteim szerint a hivatásrendek vezetőinek álláspontja nem mond ellent véleményemnek.
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője nemrég idézte a Kúria Biszku-ügyben hozott ítéletének azt a megállapítását, mely szerint a hatályon kívül helyező döntés csak végső eszköz lehet a másodfokú bíróságok kezében. Felgyorsulhatnak ettől a kúriai állásponttól a büntetőeljárások?
Örülök annak, hogy a szóvivő úr a szóban levő kúriai határozat e fontos elvi tartalmát kiemelte. A legfőbb ügyész törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslati indítványának elbírálását a Kúriának az a fontos döntése előzte meg, amikor tavaly nyáron a 2/2015. számú Jogegységi Határozatában kimondotta, hogy a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslatot jelenthet be a másodfokú bíróság elsőfokú határozatot hatályon kívül helyező, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzése ellen. A Kúriának az ítélkezés tapasztalatain és a bírósági joggyakorlat elemzés eredményein nyugvó határozott és következetes álláspontja van a hatályon kívül helyezésekről. Ennek lényege az, hogy a hatályon kívül helyezések száma csökkenthető, visszaszorítható, mert a felülbírálatok során a másodfokú bíróságok több esetben szükségtelenül, törvényi előfeltételek híján éltek ezzel az eszközzel. A helyenként tapasztalható hibás gyakorlat az ügyek befejezését késleltette. A büntetőeljárási törvény akként rendezi a másodfokú eljárásban, felülbírálat során hozható határozatokat, hogy első helyen szól az elsőfokú ítélet helybenhagyásáról, másodsorban az elsőfokú ítélet megváltoztatásáról, és utolsóként az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezéséről. Ez a sorrendiség kötelező és azon a megfontoláson alapszik, hogy a bíróság alaptevékenysége az ítélkezés, amely döntéshozatal által valósul meg. A másodfokon eljáró bíróságnak az a dolga, hogy a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel küszöbölje ki az elsőfokú ítélet esetleges hiányosságait, hozza azt felülbírálható állapotba. Ha az elsőfokú bíróság jogi tévedést követett el, akkor döntését változtassa meg, és hozzon maga a törvénynek megfelelő határozatot. Hatályon kívül helyezésre csak a törvényben meghatározott feltétlen eljárási szabálysértések, valamint a teljes körű és másodfokon ki nem küszöbölhető magalapozatlanság miatt kerülhet sor. Ezzel az eszközzel tehát csak akkor lehet élni, ha a felülbírálatot végző bíróság nincs döntési helyzetben. Ezt azonban törvényhűen és szigorúan kell értelmezni. A Legfőbb Ügyészség szóvivője által idézett elvi álláspont ennek a szemléletnek deklarálását jelenti, és attól a bírói gyakorlat kedvező irányú szemléletváltozása várható. A törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslatot elbíráló határozat tartalma ugyanis éppen az ítélkezésnek, a szakmának szól.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Az eljárások elhúzódása miatt a bíróságokat az utóbbi időben sok kritika érte mind a társadalom, mind a politika részéről.
Tudomásom szerint az időszerűséget illetően Európában nem állunk rosszul, az ügyek nagy többsége egy éven belül jogerősen befejeződik. Ezek azonban általában olyan ügyek, amelyeknek nincs különösebb hírértéke. Az elhúzódással kapcsolatos kritikák azoknak az ügyeknek a kapcsán merülnek fel, amelyek az ügy tárgya vagy elkövetőjének személye miatt a közvélemény különös érdeklődésére tartanak számot. Elég egy ilyen ügy megismétlése vagy több évig tartó tárgyalása, a közvélemény általánosít, és emiatt az ítélkezés lassúságáról beszél. A társadalom által nem, legfeljebb az ügy résztvevői vagy a szakemberek egy része előtt ismert tények ezzel szemben árnyaltabb valóságot rejtenek, vagy éppen azt, hogy a per elhúzódásában a bíróság vétlen. Példaként említem meg a “romagyilkosságokként” elhíresült ügyet, amely első fokon azért tartott évekig, mert a bíróság nemcsak ténybizonyítást folytatott le, de éppen a megalapozottságra törekedve „érvényességi” bizonyítást is. Ez azt jelenti, hogy nyomozati hibákat és mulasztásokat kiküszöbölve arra folytatott igen aprólékos vizsgálatot, hogy egyes nyomozati cselekményekre, illetve tárgyi bizonyítási eszközök büntetőeljárásban történt felhasználására a törvénynek megfelelően került-e sor. Ugyanakkor önkritikusan hozzá kell tennem, hogy jóllehet ritkán, de akad még arra példa, hogy az egyszerű ténybeli és jogi megítélésű garázdaság jogerős befejezéséig is három esztendő telik el. Ez elfogadhatatlan.
Mi a véleménye arról, hogy Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Hagyó-ügy és a Vörösiszap-per elsőfokú ítélete után súlyos kritikát fogalmazott meg a bíróságokkal szemben?
Az igazságszolgáltatás mindig is az érdeklődés középpontjában állt. Ezért nem szabad neheztelni akkor, ha a bíróságok döntéseit véleményezik vagy kritizálják. A hír szent, a vélemény szabad. Ez az újságírói etikára vonatkozó alapelv mindig örök érvényű igazság marad. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy lényegesen nagyobb súlya és más hatása van a társadalomban annak, ha olyan valaki szólal meg, aki nem egyszerűen véleményt közöl, de önmaga véleményformáló helyzetben is van. Hangsúlyozom, hogy a vélemény és a bírálat természetes, de a szomszédos államhatalmi ágak részéről önmérsékletet kellene tanúsítani.
Mire gondol?
Arra, hogy az Alaptörvény ránk bízta az ítélkezést, hagyni kellene, hogy ez továbbra is a bíráknál maradjon. Ha valamely – különösen jogerősen még be nem fejezett – ügyben az ország egyik vezető politikusa szólal meg és minősít, az azért sem jó, mert, ha másodfokon olyan döntés születik, amely mintegy igazolni látszik az ő elégedetlenségét, akkor azt a reakciót válthatja ki a közvéleményből, hogy a bíróság nem független, befolyásolható. Amennyiben ellenkezőleg dönt, akkor a politikus további elégedetlenségére számíthat. Jogerősen be nem fejezett ügyben nem lehet véleményt nyilvánítani. Az elsőfokú bíróság munkájának szakmai bírálatát, véleményezését a másodfokon eljáró bíróság végzi el. Harmincöt év ítélkezési múlttal a hátam mögött sem venném magamnak a bátorságot, hogy az ügy részletes ismerete nélkül véleményt mondjak más bíróság munkájáról. Miként a közvélemény, jómagam is csak a döntést ismerem és nem az ítéletet, annak részletes indokolásával. Olyan eljárási szabály nincs, hogy a bíróság csak akkor végzi jól a munkáját, ha valakit bűnösnek talál és megbüntet. Az ítélkezésbe, annak törvényességébe a felmentés is beletartozhat. Az természetes, érthető, hogy ahol tíz ember meghalt, ott a társadalom okkal várja el azt, hogy a felelősöket számon kérjék. A bíróság azonban csak annak a felelősségéről dönt, aki a vádlottak padján ül, és kizárólag amiatt, amivel megvádolták.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A vitába Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszállt, amikor sajtótájékoztatón megemlítette, hogy az embereknek fogytán a türelme és a bizalma, és az igazságérzetükkel ellentétes döntések megingathatják az igazságszolgáltatásba vetett hitüket.
Ha egy vezető politikus mond valamit a közbizalomról, akkor azt nem árt tényekkel, adatokkal alátámasztani. Az eddigi reprezentatív felmérések a közbizalmi indexünket nem tüntették fel ilyen kedvezőtlen színben. A társadalom heterogén és a megszólalók véleményét a megkérdezettek köre, maga a kérdés és számos más tényező is befolyásolhatja. A vörösiszap-ügyben szót kapott a jogi közélet néhány kiválósága is, akik higgadtabb álláspontra helyezkedve mutattak rá arra, hogy egyenlőre nem történt más, mint az, hogy az igazságszolgáltatás tette a dolgát, amihez hozzátartozik az is, hogy egy magasabb bírói fórum mondja majd meg, hogy ezt jól vagy rosszul végezte-e. A politikusi megszólalás „az emberek fogyó türelmére, bizalomvesztésére” hivatkozott. Felmérésen nyugvó konkrét adatok nélkül ez sem nem igazolható, sem ki nem zárható. Ám attól mert valakinek helyzete, lehetősége van arra, hogy a véleményét általános érvénnyel a nyilvánosság előtt elmondja, attól még nem biztos, hogy az hű tükre a közvéleménynek. Az irányadó személyiségek ilyen igényű kijelentései azonban elérhetnek olyan hatást, amely nem használ a bíróságok iránti közbizalomnak.
A Fidesz vitanapot is kezdeményezett az Országgyűlésben az igazságszolgáltatás helyzetéről. Ezt támogatnák?
A magyar állam működése az Alaptörvény szerint a hatalom megosztásának elvén alapszik. A bírósági ügyek elintézésének, megvitatásának a tárgyalóteremben van a helye, nem pedig a parlamentben.
A Biszku-ügyben azonban nemcsak a politika, hanem az ügyészség is megszólalt. Ibolya Tibor fővárosi főügyész szintén kritikát fogalmazott meg a bíróság döntésével kapcsolatban.
Így van, ez szokatlan reagálás volt. A szóban levő ügy sem fejeződött be még jogerősen. A bíróság perrendi feladata a vád elbírálása, ez pedig nem történhet másként, minthogy azt szakmai értelemben beható kritika tárgyává teszi. Ha e tevékenységének az az eredménye, hogy a vádat nem, vagy kevésbé találja alaposnak, mint ahogy azt a közvádló indítványozta, akkor az az ügyészi munka szakmai kritikája. Azt, hogy a Biszku-ügyben emelt vád elsőfokú megítélése és a bíróság döntése törvényes és megalapozott-e, a felülbírálat során döntik majd el. Az ügyészi reagálás mindenesetre szokatlan, mert hozzá kell tegyem, a bírói kar tartózkodik attól, hogy a nyilvánosság előtt bírálja meg a közvádlót. Az ügyészi munka értékelését a tárgyalóteremben végezzük el, mert ott a helye.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Fazekas Géza olyan nyilatkozatot is tett, hogy az elmúlt 11 évben 30 bíró mentelmi jogát függesztették fel. Megemlítette N. Norbert szegedi bíró ügyét is, akit vesztegetés miatt 12 évre ítéltek. Erről mi a véleménye?
N. Norbert ügye triviális, durva. Ebben zéró tolerancia van, nincs pardon, nincs irgalom. A bírói kar megítélése egyöntetű, világos: azonnali kirekesztés, elítélés. Az említett bíró olyan súlyos büntetést kapott, amelyet emberölés miatt szoktak kiszabni. Ebben az ítéletben a bírói hivatásrend elhatároló önvédelme is megnyilvánult, mert kifejezte azt a szilárd, hivatásszereteten alapuló erkölcsi meggyőződést, hogy aki bíró létére ilyen cselekményt követ el, az a törvény szigorára számíthat. Ami a továbbiakat illeti, a szóvivő úr 11 évre visszatekintve 30 bíróval szemben szólt a mentelmi jog felfüggesztéséről. Ez az aktus annak a lehetőségét teremti meg, hogy a bíró büntetőjogi felelősségre vonására sor kerülhessen. A nyilatkozatból azonban nem tűnt ki, hogy ezek milyen eredménnyel zárultak, tehát hány esetben szüntették meg az eljárást, vagy hoztak felmentő ítéletet. Az sem derült ki, hogy gondatlan közlekedési vétség vagy szándékos bűncselekmény volt az eljárás tárgya. Tudnék említeni a közelmúltból olyan bírót, akinek mentelmi jogát felfüggesztették, két bűncselekmény miatt megvádolták, majd jogerősen mindkét vádpont alól felmentették, mert azokat nem ő követte el. A konkrétan említett súlyos vesztegetési ügy mellett még kettőről van tudomásom, de az ezeket megelőző három évtizedben ilyen eset nem fordult elő. Szerencsére nincs okunk arra, hogy a bírói kar helyzetéről kedvezőtlen képet alkossunk.
Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS