
Sűrű két nap elé néznek az országgyűlési képviselők: módosítják az alaptörvényt, Orbán Viktor pedig bemutatja nekik az új minisztereit, akik esküt tesznek. Az Országgyűlés napirendi javaslata szerint kedden, 16 óra után megalakul Orbán Viktor ötödik kormánya.
A kormány megválasztásán kívül kedden szavaznak az alaptörvény tizedik módosításáról is, amit Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtott be az Országgyűlésnek. A kormány az orosz–ukrán háború miatt döntött úgy, hogy kiegészítik a veszélyhelyzet tényállását a humanitárius katasztrófa, illetve a szomszédos országban zajló háborús konfliktus esetével.
Az alaptörvény tizedik módosítása a rendkívüli idők rendkívüli kihívásaira való felkészülésről, a felelős cselekvés szabadságáról szól
– jelentette ki Varga Judit még az alaptörvény-módosításról szóló parlamenti vita expozéjában.
Az új kormány
Orbán Viktor Semjén Zsoltot általános miniszterelnök-helyettesnek kérte fel, aki egyúttal nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszterként is dolgozik majd. Az Agrárminisztériumot Nagy István, a Belügyminisztériumot Pintér Sándor, az Építési és Beruházási Minisztériumot Lázár János, a Honvédelmi Minisztériumot Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az Igazságügyi Minisztériumot Varga Judit vezetheti majd. Orbán Viktor a Kulturális és Innovációs Minisztérium irányításával Csák Jánost, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetésével Szijjártó Pétert bízta meg. A Miniszterelnöki Kabinetiroda élére Rogán Antal kerül, a Miniszterelnökséget Gulyás Gergely irányítja majd. A Pénzügyminisztériumot Varga Mihály, a Technológiai és Ipari Minisztériumot Palkovics László vezetheti. Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszterként, Navracsics Tibor pedig területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszterként dolgozhat a következő négy évben.
A parlament megvitatja a Magyarország alaptörvényének tizedik módosításának és az azzal összefüggő katasztrófavédelmi törvény módosításának bizottsági jelentéseit, és az összegző módosító javaslatokat. Ez a két előterjesztés – elfogadása esetén – lehetővé teszi, hogy a kormány veszélyhelyzetet hirdessen a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is. A plenáris ülés napirendjén szerepel a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslat, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnése után a szabályozási átmenet egyértelmű és kiszámítható legyen. A képviselők megvitatják az egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényhez kapcsolódó módosítását, amely a minisztériumi feladat- és hatásköröket érinti.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Orientál
2022-05-23 at 12:01
Ez remek ,mert nem migránsokkal hazánkat elárasztó ,hazánkat elidegenítő szétlopó hazug Gyurcsányék fognak ismét bűnözéseikkel államcsődöt okozni..
Puncius Pinatus
2022-05-23 at 08:42
Ha, a megalakuló kormány nem tekinti elsődleges feladatának az igazságszolgáltatás tagjainak, /bírák, ügyészek, stb./ alkalmasságának felülvizsgálatát, az elfogult ballibsi bírák eltávolítását, annak beláthatatlan következményei lesznek.
Továbbá a hazaárulás elkövetőivel szembeni határozott, szigorú törvényes eljárások lefolytatását.
Biztosra vehetik mostanában nem lesz alkalmuk kormányt alakítani!
És még mennyi más intézkedésre lenne szükség.
Ez a többség, a kormányra voksolók AKARATA!
Pléh
2022-05-23 at 08:14
Kezdhetjük azzal, hogy szexuális erőszaktevők mit keresnek a parlamentben????????
Hol van itt bárminek is visszatartó ereje? Le merném fogadni hogy gyilkosok is ülnek ott a Jakob féle körökben.
Azokkal mi lesz? Gyávák lennénk? Bezzeg ha Pistike elcsen egy zsemlét a boltból mert nincs mit enni, akkor egyből börtönbe vágják?
A hazaárulók meg vígan dalolhatnak?
Antónia
2022-05-23 at 08:03
Minden olyan törvény, ami erősíti a kormány mozgásterét azokban az esetekben, amik veszélyt jelentenek a társadalomra vagy az államra, nagyon nagy jelentőségű.
Akik ezeket vitatják, vagy nb. elvitatják, azok Magyarországnak kifejezett ellenségei.
Helytelennek tartom az eddig történtek után továbbra is megelőlegezni bármilyen bizalmat az ellenzéki összefogásban részvevőknek, miután expressis verbis jelentették ki, hogy állampuccsra, az alkotmányosság felszámolására készülnek.
Rózsa Zoltán
2022-05-23 at 07:21
roppant tanulságos a választóknak, hogy kiket is juttattunk mi parlamenti székekhez…
A HírTV célpontja rengeteg dolgot elárul:
https://hirtv.hu/video/264204
1. téma, megalakult az új Orbán kabinet.
A Jobbik a Momentum meg a Párbeszéd reakciója, ki- és bevonulása, távolmaradása, facebook-huszárkodása már szóra sem érdemes. Gyurcsány alkoholgőzös “törvénytelen” óbégatását és Kövér László leoltását is most hagyjuk. Viszont itt van Ungr Péter, LMP aki megindult már nem csak az erkölcsi hanem intellektuális lejtőn is lefelé a latrinába. Azt mondja ez a nagyon értelmes kislány 8:12-kor a kérdésre, hogy “mi a véleménye az új kormányról és az összetételéről?”
Ungár: Nem gondolom, hogy az én véleményem a jelen helyzetben releváns lenne. Értelemszerűen mivel ellenzékiek vagyunk nemmel fogunk szavazni.
Mi van Peti kisasszony? Nincs releváns véleményed de nemmel szavazol annak egyszerű okán mert ellenzékben vagy?! Az érdekes számodra te pöcs, hogy mi a magyarok és a magyar parlament, az ország kormányzásának érdeke? Ja, az nem érdekes… Neked csak az a lényeg, hogy te ellenzéki vagy tehát az igen az nem és a fekete legyen fehér és mindig ellen kell lenni…. Nem gondoltam volna Ungár, hogy te is becsúszol a retardált óóóóóegygééééé kórusba. Szánalmas kis köcsög vagy!
Tordai, Zsiga Kárpát nevű paraziták szóra sem érdemesek – választók szégyenei!
Novák, MiHaM – 11:20 oktatásegészségügy. Ezt elguberáltátok a Toroczkaival (Tóth) a moslékosoktól? Összenő ami összetartozik…
2. Téma a Jobbik és a Mónika show rendezésébe történt disznóvágás illetve aktivista-hágás:
Itt a legszebb Novákné Dúró Dórika a másik gubis a politikai szeméttelepen.
23:13-kor felháborodik Dórika és elképed. Micsoda erkölcstelenségek a Jobbiknál nahát! A takony Dúrónak ilyenkor ugye nem jut eszébe, hogy ő végig forradalmárkodta a Jobbikot amellett a Vona (Zázrivecz) vagy Volner mellett akik ugyanúgy agyba-főbe csalták a feleségeiket a közpénzen tartott pártorgiákon. Ilyenkor valamiért Dórika nem volt ilyen erkölcsös ugye? Amikor meg Sneider felesége az új férje nyakában ülve náci kart lendített az esküvőn akkor is mélyen kussolt a Novák-Dúró házaspár, a legutóbbi Zsiga-Kárpát karlendítésen meg már ugye antiszemitizmusért kiáltanak.
Szeretve tisztelt, retardált ellenzéki szavazóknak innen üzenem, hogy sikerült megint szarral feltölteni a parlament egy részét…