A csodatevő alkalmazás

Kína nem csak az amerikai nagyvállalatoknak megoldás arra, hogy minőséget nem ismerő termékeiket újra rabszolgamunka alatti bérezésben gyártassák, hanem az egyre hanyatló oktatási rendszereknek is lehetőséget biztosít a további hanyatlásra.

Tény, a fiatalság elég nyomasztó képet fest manapság: semmirekellő BA szakosok, könyvektől undorodó bölcsészek, OKJ-én állítólag informatikusnak képzett tömegek (akikből - a sírva megírt cikkekkel ellentétben - nem húszezer, hanem egy darab nem hiányzik a magyar gazdaságból, szemben a fejlesztőkkel), 400 ezres nettó kezdőre vágyakozó, iskolából éppen kiesett (vagy kihullott) lapátfülű kamaszgyerekek, stb. Nem személyeskedés, valóság. A megoldást

hozatja el a neveléselméletben mindig élenjáró Kínából. A költői nevű Wei Xiaoyongnak szellemi terméke ez, aki főállásban startupper, mellékállásban tanár. Onnan az ihletettség. A program lényege baromi egyszerű: az applikáció képes megállapítani a diákok arcáról, hogy éppen mennyire unják az órát.

“Amikor összevetjük a kapott adatokat azzal, amit éppen mondunk az órán, akkor leszűrhetjük, hogy mennyire tudjuk megragadni a diákok figyelmét”

– meséli, és ezen ponton minimum egy cipőzést érdemelne. Hogy miért? Egyrészt mert milliós beruházások és különféle alkalmazások nélkül is felismerjük, hogy egy diák unja-e az órát vagy sem. Az ókori görögök például már évszázadokkal erre a hangos ásítások tudományos megfigyelését fejlesztették ki. Vagy nem, régen volt. De az is hivalkodó jelzés lehet, ha valakinek csukva van a szeme, vagy a padon alszik. Ilyen esetben az alkalmazás egyébként rá sem lát a diák arcára, ergo simán úgy is értelmezheti a helyzetet, hogy az alvás pillanatában a diák boldog (tehát nem unatkozik), ami igaz is. Puff, ennyit a tudományos kísérletről, bár talán lenne értelme akkor, ha az unatkozó diákokba azonnal képes lenne áramot vezetni. De ilyesmi elképzelhetetlen. Legalábbis az Európában nem szabadna ilyesmi kiegészítőt törvényesen forgalmazni. Kínában elképzelhető. Nem ismerjük annyira jól az évezredes kínai hagyományokat, hogy ezt el tudjuk dönteni. Léteznek hagyományos módszerek is a problémakör kezelésére. A listán kiemelt helyen szerepel a tanító felkészültsége, a hasznos információk átadása a haszontalanokkal szemben,

végső soron meg ott van a verés, ami rengeteg embertársunkból varázsolt egy pillanat alatt decens, érdeklődő, figyelmes lényt.

Nem tartozik ide, de egyébként értelmesebb volna inkább egyszer és idejében megcipőzni rendesen a nem éppen a szellem sasmadariként szárnyalókat, akkor nem lennének tele a börtönök. Van ember, aki egyszerűen nem ért másból. De vissza a közoktatás fájdalmaihoz… A régi szép időkben a tanárok többsége nem a kormány megdöntésével volt elfoglalva sorosalapítványos pénzen, hanem hivatásnak tekintették, amit csináltak. A diákok meg cserébe nem érezték, úgy, hogy napi 4x45 perctől és egy 5 kilós iskolatáskától túl vannak terhelve. De ezek az idők elmúltak, egy illiberális államban se lehetne visszacsinálni. A történetben van egy slusszpoén, amit szándékosan a végére hagytunk: A tanár 5 éve kezdte el az arc-szkennelést, ekkor ugyanis a hiányzó diákok kiszűrésére használta. A csodatévő technokratának nem jutott eszébe, hogy jelenléti ív is van, amelyet névsorolvasással még biztonságosabbá lehet tenni, már ezzel is stimulálva a diákok idegeit. Ez az egész kicsit olyan, mint amikor az amcsik milliárdokért fejlesztettek tollakat, ami tud írni az űrben is az oroszok meg csak felvittek egy ceruzát. Igaz történet. Az arcfelismerés Kínában mellékesen minden napos, használják bankautomatáknál, hogy biztonságosabbá tegyék a készpénz felvételt, valamint UBER fuvaroknál is. Mindez persze érthető európai szemmel, de ők állítólag meg tudják különböztetni egymást.