Pesti Srácok

Bohár Dániel: nyugodtabb vagyok, amióta a kisfiamat megkeresztelték, mert tudom, hogy védve van

Bohár Dániel: nyugodtabb vagyok, amióta a kisfiamat megkeresztelték, mert tudom, hogy védve van

„A kisfiam születése után is alig vártam, hogy elég idős legyen ahhoz, hogy megkereszteljék. Hiszek Istenben és a különféle energiákban, ezért mióta a gyermekemet megkeresztelték, nyugodtabb vagyok, tudom, hogy védve van – mondta Bohár Dániel kollégánk a vasárnap.hu-nak adott exkluzív interjújában, ahol szó volt a többi között a PestiTV riporterének karrierútjáról, vallásról és arról is, hogy mit jelent számára magyarnak lenni.

Kollégánk, Bohár Dániel eddig még sosem beszélt arról, hogy mit jelent számára a vallás és hogy hogyan látja a kereszténység jövőjét. A vasárnap.hu-nak adott interjújából viszont kiderül, hogy azért nem került ez a téma még terítékre vele kapcsolatban, mert sosem kapott ilyen kérdést, pedig saját bevallása szerint vallásos, római katolikusnak vallja magát. A hitét, ahogyan a nemzeti identitását is a családjából hozza, a nagyszülei voltak etekintetben nagy hatással rá. Ugyan nem jár minden vasárnap misére, de amikor alkalma van rá, és olyan helyen van mindenképp betér. Fontos számára a hit, ezért minden nap imádkozik, de elsőáldozó is volt, de Gyurcsány Ferenccel ellentétben csak egyszer bérmálkozott. Mint azt sokan tudják, Bohár Dániel fiatalon lett édesapa és mint fogalmazott:

A templomokat nem tudják megtölteni, de a mecsetek tele vannak

PestiSracok facebook image

A riporter kitért arra is, hogy korábban sokat járt Nyugat-Európába forgatni a migrációval kapcsolatban és azzal a sajnálatos tapasztalattal tért vissza, hogy amíg például egy bécsi templomot nem tudnak teljesen megtölteni a hívőkkel, addig egy 3-4 ezer fő befogadására alkalmas mecset tele van, kilépve pedig azt látta, hogy még vagy ötezer ember az épület előtt szőnyegeken imádkozik.

– jegyezte meg hozzátéve, hogy ez mindent elárul arról, hogy mi vár a kereszténységre nyugaton.

Bohár Dániel az interjúban beszélt arról is, hogy hogyan kezdődött a tévés karrierje, amire nagyon büszke, de elég sok kritikusa volt már a főiskolában is azért, mert jobboldali tévének a munkatársa. A közelgő kampányt nagyon keménynek látja, bár már a 2019-es önkormányzati választások során tapasztaltuk, hogy már nincsenek tabu témák a választásnál. Ugyanakkor pozitívan látja a jövőt, szerinte nyerni fog a jobboldal, de nagyon szoros lesz a küzdelem.

A magyarságtudatot szülei szinte észrevétlenül nevelték belé, rengeteget kirándultak, múzeumba jártak és ennek eredményeképpen nagyon erős az identitása. A fociszeretetéről is mesélt, és bevallotta, hogy korábban nem volt egy nagy magyar foci drukkoló, inkább a külföldi meccsek vonzották, de az elmúlt években a Ferencváros mellett tette le a voksát, mert úgy látja, remekel a csapat.

Fotó: vasarnap.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.