Levélben fejezte ki gratulációját Orbán Viktor miniszterelnök Liz Truss új brit kormányfőnek kedden – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a levélben azt írta: Magyarország és az Egyesült Királyság kapcsolata hagyományosan szilárd alapokon áll, és kölcsönös tisztelet, közös érdekek és célok jellemzik. Az elmúlt hetek kormányválsága után távozó Boris Johnsont a Konzervatív Párt új elnöke, az eddigi külügyminiszter váltja a miniszterelnöki poszton. Liz Trusst a királynő a mai napon kéri fel kormányalakításra.
Boris Johnson már el is hagyta a rezidenciájául szolgáló Downing Street 10.-et. A híres 10-es számú ajtó előtt elmondott utolsó beszédében Johnson kérte a kormányzó Konzervatív Párt politikusait, hogy egy emberként támogassák utódját, Liz Truss eddigi külügyminisztert. Truss többhavi választási folyamat győzteseként került a Konzervatív Párt élére, miután Johnson az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán, az alsóházi tory frakció nyomására július elején bejelentette távozását. Az utódválasztás eredménye azt jelenti, hogy Liz Truss a miniszterelnöki tisztséget is átveszi Johnsontól.
Boris Johnson, aki három évig állt a Konzervatív Párt és a brit kormány élén, a Downing Streeten kedd reggel elmondott búcsúbeszédében alig burkolt utalást tett arra, hogy még mindig sérelmezi eltávolítását a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségből. Úgy fogalmazott: a stafétabot most “egy váratlan váltóverseny” eredményeként átkerül egy új konzervatív vezető kezébe, ráadásul a verseny féltávjánál “még a szabályokat is megváltoztatták, de most már ne foglalkozzunk ezzel”. Liz Truss és Boris Johnson kedden a Londontól több mint 800 kilométerre lévő Balmoralba, II. Erzsébet királynő skóciai nyári rezidenciájára utazott, ahol az uralkodó elfogadja Johnson lemondását, majd formálisan megbízza Trusst a kormányalakítással.
Orbán Viktor miniszterelnök az elsők között gratulált az új brit miniszterelnöknek. Levelében azt írta, a jelenlegi kihívások miatt minden eddiginél fontosabbak a nemzetközi partnerségek, ezért a magyar kormány elkötelezett az Egyesült Királysággal történő együttműködés további erősítése mellett.
Magyarország hűséges szövetségese marad az Egyesült Királyságnak
– szögezte le a miniszterelnök.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS