Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a brit kormány a korábbinál várhatóan kisebb áprilisi oltóanyag-ellátással is tartani tudja az oltási programot és így a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások feloldásának menetrendjét is. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) előző este jelezte a helyi közegészségügyi hatóságoknak, hogy áprilisban az eddigi rendkívül bőséges vakcinaellátmánynál számottevően kevesebb oltóanyag érkezhet Nagy-Britanniába.
A szállítmány csökkenésének fő oka az, hogy az indiai Serum Institute vakcinagyár március végétől négy héten át a korábbi terveknél kevesebbet tud szállítani az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari cég közös fejlesztésű oltóanyagából. Boris Johnson a Downing Streeten tartott csütörtök esti sajtótájékoztatóján azonban közölte: ez semmilyen módon nem érinti az oltási célokat és a nyitási menetrendet, a szabadsághoz vezető út továbbra is nyitva áll.
A brit kormány a múlt hónap végén ismertette a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó korlátozások lépésenkénti enyhítésére, a gazdaság és a társadalmi élet újraindítására kidolgozott, négy nyitási szakaszból álló intézkedési tervét. E menetrend öthetente számol a korlátozások egyre szélesebb körű enyhítésével, és minden feltétel teljesülése esetén június 21-re irányozza elő az összes korlátozás feloldását. A nyitási program első komoly lépéseként március 8-án, kéthavi távoktatás után megindulhatott a tanítás az összes angliai általános és középiskolában. Boris Johnson a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: Nagy-Britanniában eddig több mint huszonötmillióan részesültek a koronavírus elleni oltásban; ez meghaladja számos ország teljes lakosságát.
A brit egészségügyi minisztérium részletes csütörtök esti ismertetése szerint eddig 25 735 472-en kapták meg az első dózist a Nagy-Britanniában forgalmazott két oltóanyag – a Pfizer/BioNTech vagy az Oxford/AstraZeneca vakcina – valamelyikéből. A második dózist 1 879 054 embernek adták be. A brit miniszterelnök a Downing Street-i sajtóértekezleten elmondta: áprilisban tömegesen megkezdődik a második dózisok beadása azoknak, akiknek esetében a brit kormány által a két oltásadag beadása közötti időszakra megszabott tizenkét hét letelik. Boris Johnson közölte: a jövő hónapban tizenkétmillióan kapják meg a koronavírus elleni vakcina második dózisát, és eközben teljesül az a terv is, hogy a brit lakosság ötven éven felüli korosztályának mindegyik tagja április 15-ig megkapja az első adagot.
A brit kormány célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg ötvenhárommillió ember – részesüljön a koronavírus elleni oltásnak legalább az első adagjából. Johnson a csütörtöki sajtótájékoztatón kijelentette: a vakcinaszállítmányok áprilisra várható csökkenése ellenére ez a terv is teljesülni fog. A brit miniszterelnök újságírói kérdésre hangsúlyozta: nem azért érkezik Indiából a korábban vártnál valamivel kevesebb adag az Oxford/AstraZeneca-vakcinából áprilisban, mert az indiai kormány akadályozná az exportot; a késedelemnek technikai okai vannak.
A december 8-án kezdődött brit oltási kampány az Oxford/AstraZeneca-vakcinával indult, és az eddig beoltottaknak csaknem a fele ezt az oltóanyagot kapta. A Pfizer/BioNTech-vakcina nagy-britanniai alkalmazása január elején kezdődött.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jon Super
Facebook
Twitter
YouTube
RSS