Pesti Srácok

Boros Imre: A forintgyengülés még nem árt a gazdaságnak, a spekulánsok pedig könnyen ráfaraghatnak

Boros Imre: A forintgyengülés még nem árt a gazdaságnak, a spekulánsok pedig könnyen ráfaraghatnak

A mostani forintgyengülés mögött részben világgazdasági folyamatok, részben a migránsügy miatti politikai bosszú áll - ennek a véleményének adott hangot Boros Imre közgazdász lapunknak nyilatkozva. Szerinte a Matolcsy György által vezetett jegybank helyesen teszi, hogy nem emel kamatot, mert azzal sokat ártana a magyar gazdaságnak.

Vegyük sorjába a gazdaság tényeit. A számok azt mutatják, hogy sokkal többet teljesítünk a külföld felé, mint amennyit onnan kapunk. Több deviza folyik be az országba, mint amennyit ki kell fizetni azokért a termékekért és szolgáltatásokért, amiket igénybe veszünk. Ez a különbözet megjelenik devizában, ami előbb vagy utóbb becsatornázódik a Magyar Nemzeti Bankba. Emiatt a forintnak sokkal inkább erősődnie kellene, mint gyengülnie.

De van egy másik dolog, amiről kevesebbet beszélnek: az államadósság. Ennek jóval több, mint felét külföldiek finanszírozzák, és nem magyarok. Itt is sikerült azonban előrelépni, mivel korábban devizában hiteleztek, ma már jórészt forintban. Azonban ettől még a külföldiek tulajdona, és nekünk meg az adósságunk. Ide tartozik az a fejlemény, hogy az Egyesült Államokban már kétszer is kamatot emeltek, ami az amerikai állampapírok hozamának emelkedésével jár. Mellesleg Trump nem csinálja rosszul a dolgokat, és jól megy az USA gazdasága. Ezért pénz áramlik ki Európából az USA felé, egyébként magából az euróból is, amelynek megbotlott az árfolyama a dollárhoz képest. De ilyenkor bekövetkezik, hogy az úgynevezett feltörekvő országokból szintén vonul ki a pénz. A złoty és cseh korona hasonló pályát ír le az elmúlt hónapokban, mint a forint.

Politikai bosszú

PestiSracok facebook image

Ezekhez kapcsolódik azonban még valami, amit már 2012-ben megtapasztalhattunk. Ez nem más, mint azoknak a bosszúja, akik minket a nyugati féltekén nagyon nem szeretnek. Itt elsősorban Soros Györgyöt szokták emlegetni, de rajta kívül vannak még jó néhányan. Tudjuk, hogy a V4-ek diadalt ültek a legutóbbi EU-csúcson, hiszen a migránsügyi tárgyalások úgy alakultak, ahogy nekünk kedvező. Nyilvánvaló, hogy ezt az egyezséget ezek a pénzügyi körök már jó előre tudták. Úgy gondolták, hogy beiktatnak egy kis „büntit”. Ez a gyakorlatban úgy zajlik, hogy elkezdenek nagy volumenben eladni magyar államkötvényeket, amit átváltanak euróra és dollárra. Ezért kialakul az árfolyamgyengülés és az adósságunk hozamának emelkedése. A hozamemelkedés miatt pedig Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét támadják, és sürgetik, hogy emelje a kamatokat. Na, ezt hívják spekulációnak – szögezte le Boros.

Nyilvánvaló, hogy egy kamatemelés a magyar gazdaságnak nagyon nem hiányzik. Ekkor a háztartások, a vállalkozások és költségvetés kamatterhei megnőnek, és ez a pénz Hegyeshalom irányába elhagyná az országot. Ezért áll ellen a kamatemelésnek Matolcsy jegybankelnök. Arra hivatkozik, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nem az a dolga, hogy az árfolyamot figyelje, hanem az, hogy az inflációt. Azt mondja, hogy neki, mint jegybanknak, akkor van dolga, ha az infláció eléri esetleg a 3 százalékot. Egyébként is a magyar gazdaságnak inkább előnyös az árfolyamcsökkenés. Igazából csak a külföldre nyaralni induló turistáknak van ebből a mizériából kára. De a hazai exportálóknak és idegenforgalomnak előnyös. Az lehetne komolyabb baj, ha az árfolyamcsökkenés azonnali áremelkedést váltana ki, de ennek semmi jele. Ha tehát nem sikerül belerángatni a Magyar Nemzeti Bankot a „buliba”, akkor ez a spekuláció kifullad majd és a spekulánsok sok pénzt fognak veszíteni.

Soros György csak egy kifutófiú

Visszatérve az ellenünk irányuló spekulációra, megállapítható, hogy az egyik motívum a politikai bosszú. Boros elmondta, hogy nem akar senkit se megnevezni, de vannak sejtések, hogy kik állnak a dolgok mögött. Akár például az üres shortolásnak nevezett ügyletek is előfordulnak. 2012-ben volt olyan is, hogy egy emblematikus amerikai bank, amelyik az a kategória, hogy „soha, semmire nem farag rá”, eladott egy magyar banknak magyar államkötvényt, aminek kifizették a vételárát, de nem szállították le a kötvényeket. Amikor ezt a magyar fél szóvá tette, akkor azt üzenték nekik, hogy jobb, ha csöndbe maradnak. Az ilyen ügyletek, amikor eladják a nagy semmit, komoly árfolyamhatásokat tudnak kiváltani. Na, ezekre az esetekre van a jegybank, amely figyeli a devizakereskedést, és ezért a spekulánsok nem tudnak teljesen elbújni.

Tehát, hogy kik kavarnak, az idővel úgyis kiderül, de ezt úgyse fogja soha senkinek elmondani a magyar jegybank. Nem csak Soros Györgyre kell gondolni, mert ő lényegében egy kifutófiú. Különben Soros és üzlettársai közt sem felhőtlen a kapcsolat. Elég idős már, és ezért gyorsan betettek az alapítványokba Soros pénzéből 18,6 milliárd dollárt, nehogy ez a pénz az örökösök kezére jusson. Leválasztottak 6 milliárd dollárt, ami tevékenységének jutaléka, ami majd örökölhető lesz. Ezt természetesen a liberális sajtó valamiféle nagy jótékonyságnak tüntette fel, de erről valójában szó sincs. Vagyis csak sejteni lehet, hogy pontosan kik állnak a mostani spekuláció mögött. De elég pontos meghatározás, ha azt mondjuk, hogy a pénzhatalmi világelit áll a dolgok mögött - jelentette ki Boros Imre. Azok, akik nagyon haragszanak ránk.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.