Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elkezdték a lakosság immunizálását a Honvédelmi Minisztérium oltóbuszával; az első adag vakcinákkal a taktabáji lakosokat oltották be csütörtökön – közölte csütörtökön a megyei kormányhivatal.
A közlemény szerint a megyében két oltóbusz egy hét alatt tizenegy települést – Cserépfalu, Tiszabábolna, Bánhorváti, Taktabáj, Szalonna, Vámosújfalu, Baktakék, Viss, Telkibánya, Vizsoly, Kovácsvágás – keres fel, illetve további húsz környékbeli településről fogadja az oltásra regisztráltakat. A cél az, hogy a kistelepüléseken élőkhöz is a lehető legközelebb vigyék az oltásokat. A kisebb településeken, falvakban és községekben sok idős ember él, illetve esetenként nehezen érhetők el a kórházi oltópontok, ezért az itt élő oltásra regisztráltak számára nagy segítséget jelent, ha a lakóhelyükhöz közel, a településen belül megkaphatják az oltást – írta a kormányhivatal. Az oltóbuszok oltópontjának helyszínére, időpontjára vonatkozó javaslatot a megyei védelmi bizottság állította össze. Az érintett településekről az oltásra regisztráltak előre egyeztetett időpontban, pontos beosztás szerint vehetik fel az oltást. Egy buszon tíz ember dolgozik, köztük orvosok, mentőtisztek, szakasszisztensek, adminisztrátorok. Egy oltóbusszal egy nap száznyolcvan embert képesek beoltani, ez a kapacitás a kisebb települések esetén jelentősen tudja gyorsítani az oltásokat. A honvédségi járműveken a megyében a Pfizer-vakcinával oltanak – közölte a kormányhivatal.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS