oltóbusz
„Mindegy, melyiket, csak beadják” – így oltanak a honvédségi oltóbuszokon
Folytatódott a Nógrád megyei kistelepülések lakóinak védőoltása május 11-én, kedden. A Magyar Honvédség mobil oltóállomásai ezúttal Mátraverebély, Romhány, Érsekvadkert és Dejtár központjában tűntek fel. Profi szervezés, gyors regisztráció és barátságos katonák fogadták azokat, akik számára egyáltalán nem, vagy rendkívül nehezen lenne megoldható a kórházi oltópontokra való eljutás – írja a honvedelem.hu.A Magyar Honvédség bekapcsolódása az oltóbuszokkal nagy segítséget jelent az oltások gyorsításában
Az oltóbuszok olyan helyekre is eljutnak, ahonnan nehezebb elérni az oltópontokat – mondta a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője csütörtökön, a Tahitótfaluba érkező mobil oltóállomásnál. Tarnai Richárd az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy az oltás a terveknek megfelelően zajlik, és sorban születnek olyan lépések, amelyek a gyorsítást, az oltási folyamat további kiterjesztését jelentik. A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője hozzátette, hogy a Magyar Honvédség bekapcsolódása az oltóbuszokkal nagy segítséget jelent az oltások gyorsításában.Jelentős segítséget jelentenek az oltóbuszok az aprófalvas térségekben
A lakosság átoltottsági szintjének rövid időn belüli emelését is segítik az oltóbuszok az aprófalvas térségekben – mondta a Baranya megyei kormánymegbízott szerdán újságíróknak Mágocson, ahol a Honvédelmi Minisztérium oltóbusza végezte a helyiek és a környéken élők immunizálását.Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is megkezdték az oltást a honvédség oltóbuszain
Az ország szegényebb vidékein vagy a hivatalos oltópontoktól távolabb élők között alacsonyabb az oltásra regisztrálók száma, mint máshol. Sokan nem veszik komolyan a veszélyt, vagy nem elég tájékozottak ahhoz, hogy tudják a védőoltásra való jelentkezés módját, ezért sok helyre a Honvédség oltóbuszai mennek segíteni. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két helyen is beoltathatják magukat a helyiek az oltóbusz dolgozóival.Borsodban is megjelentek a honvédség oltóbuszai
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elkezdték a lakosság immunizálását a Honvédelmi Minisztérium oltóbuszával; az első adag vakcinákkal a taktabáji lakosokat oltották be csütörtökön – közölte csütörtökön a megyei kormányhivatal.Megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai
Megkezdték a munkát – egyelőre tesztüzemben – a Magyar Honvédség oltóbuszai – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként szombaton, a közmédiának. A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg.Ajánljuk még