Pesti Srácok

Megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai

null

Megkezdték a munkát – egyelőre tesztüzemben – a Magyar Honvédség oltóbuszai – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként szombaton, a közmédiának. A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg.

György István a Nógrád megyei Nőtincsen, a Magyar Honvédség oltóbuszánál nyilatkozva kiemelte: már az 1 millió 880 ezret is meghaladta azok száma, akik megkapták az első oltásukat, és már több mint 660 ezren vannak azok, akik a második oltáson is túl vannak. Hozzátette: bár Magyarországon van elegendő oltópont és szakember is, de Nyugat-Európából csak "csöpögtetve" érkeznek az oltóanyagok, ezért oltásból kevesebb áll rendelkezésre.

– mondta, hozzátéve: ahhoz, hogy még jobban fel tudják gyorsítani az oltást, igénybe veszik a Magyar Honvédség öt oltóbuszát is. Kifejtette: a honvédség egy-egy oltóbuszán tízfőnyi személyzet – oltóorvossal, adminisztrátorokkal – segíti az oltakozókat; a buszok az egész országban feladatot látnak majd el, most azonban négy napig Nőtincsen és a környező településeken oltanak majd. György István azt kérte, hogy mindenki regisztráljon az oltásra, hiszen a vakcina jelenti az egyetlen "fegyvert" a járvány ellen.

PestiSracok facebook image

A közmédiának nyilatkozott Meglécz Katalin, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos ezredese is, aki a buszokról azt közölte, hogy a felszereltségük megegyezik egy oltópontéval; a regisztráció és az oltás utáni megfigyelés sátrakban történik, míg a vakcinát a buszon kapják meg az emberek. A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg - tette hozzá Meglécz Katalin.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.