Pesti Srácok

Börtönre ítélték azt a férfit, aki zsebkéssel fenyegetett egy taxisofőrt (Videó)

Gyorsított eljárásban két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy hete zsebkéssel nyomatékosítva kért kölcsön pénzt egy taxistól – közölte Jakubász Attila megbízott fővárosi főügyészhelyettes kedden az MTI-vel.

A 31 éves férfi január 9-én kora este rendelt taxit a VI. kerületbe, ahonnan a XIII. kerületi Szent István parkhoz vitette magát. Ott kiszállt a kocsiból, a buszmegállónál rövid ideig beszélgetett egy ismerősével, majd visszaült az autóba és kérte a sofőrt, hogy a Margit híd felé vegyék az irányt. Nem sokkal később arra kérte a taxist, hogy álljanak meg, majd közölte vele, hogy szüksége van tizennégyezer forintra, amelyet mindjárt vissza is ad neki, miután a nála lévő nagyobb címletű eurót felváltatja forintra. A vád szerint a férfi elővett egy zsebkést is, amit a taxis által is jól láthatóan a combjára helyezett. A taxis a fenyegetés hatására átadott a vádlottnak tizennégyezer forintot. Ez követően a vádlott a VII. kerületbe vitette magát, ott kiszállt a kocsiból, de a kabátját – azzal, hogy nagy összegű euró van benne – a kocsiban hagyta. Azt mondta, pár perc múlva visszajön, majd elhagyta a helyszínt. A hátrahagyott kabátban semmilyen pénz nem volt.

Az elkövetőt a rendőrök másnap hajnalban elfogták, a gyors nyomozás eredményeként pedig a XIII. kerületi ügyészség a férfit gyorsított eljárásban, 72 órán belül bíróság elé állította. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a férfit – a váddal egyezően – zsarolás bűntette miatt bűnösnek mondta ki és 2 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős – közölte a fővárosi főügyész helyettese.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?