A múlt részben olvashattak arról, hogy a Kádár-rendszer idején az olaszországi titkosszolgálati bázisok elsősorban a katonai felderítés hatáskörébe tartoztak. Az olasz kommunista párt vállalatainak segítségével élénk gazdasági kapcsolatokat tartottak fenn a mediterrán országgal, az „alkotmányos költségek” és titkos jutalékok rendszerén át jelentős összegeket futtattak át illegálisan ezeken a támaszpontokon.
Róma és Milánó tehát fontos pénzügyi csatornája volt a maffiaszerűen működő külkeres érdekkörnek, amelynek az MNVK-2-n, vagyis a katonai felderítésen belül is voltak támogatóik.
Kommunista ügynökből szabadkőműves
Az Olaszországba telepített rezidentúrák munkájában számos „különleges esemény” történt, amelyek közül érdemes két szökést kiemelni. Mivel az olasz félszigeten tevékenykedő hazai titkosszolgálati-külkeres hálózat igen jelentős volt, nem meglepő, hogy ezen szökések gyaníthatóan kapcsolatban álltak ennek a maffiaszerű gazdasági hálózatnak a tevékenységével.
1970-ben Száll József, a római diplomáciai képviselet vezetője döntött hazája elhagyása mellett. Száll az 1945 utáni diplomaták egyik legellentmondásosabb figurája volt, akinek karrierje elképesztő sebességgel ívelt felfelé. (Történetét Andreides Gábor Egy megbízható elvtárs című könyvéből ismerhetik meg részletesen.) A háború alatt már bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, 1945 után egy ideig a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozott, de már 1946-ban Bernbe helyezték követségi titkárnak. Feladata – későbbi visszaemlékezése szerint – a háború alatt Svájcban letétbe helyezett magyar vagyonok hazaszállítása volt. Ebben az időben Svájcban egy több fős magyarországi pénzügyi hálózat működött, akik svájci bankokon keresztül transzferáltak pénzeket nyugati baloldali mozgalmaknak, finanszírozva így sztrájkokat és más megmozdulásokat a tőkés világban. Száll gazdasági tevékenysége nemcsak az amerikai hírszerzésnek tűnt fel, de a Svájci Felderítőszolgálat is a Komintern ügynökét látta benne. Fel is merült, hogy kiutasítják, de végül úgy döntöttek, felesleges megterhelni a két ország viszonyát egy ilyen diplomáciai kellemetlenséggel, amikor az utód nyilvánvalóan Száll félbehagyott munkáját folytatja majd. Száll József tehát már a negyvenes években bekapcsolódott a nemzetközi brigádok illegális pénztranszferálásába, így a hetvenes évekre nyilván igen kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírt.
Svájc után számos állomáshelyen szolgált: Kínában, Jakartában és Párizsban is állomásozott. A római rezidentúra viszont diplomata karrierjének a végét jelentette. Akkor döntött az ország elhagyása mellett, amikor gazdasági visszaélésekkel gyanúsították meg, és vizsgálatot rendeltek el ellene. A felelősségre vonás elől menekülve úgy döntött, hogy családjával menedékjogot kér az olasz kormánytól. Az amerikai hírszerzés természetesen alaposan kihallgatta Szállt, akinek több évtizedes titkosszolgálati tevékenysége – feltehetően szovjet kapcsolatokkal is megtűzdelve – reményteli információs bázisnak tűnt. Az olasz parlament terrorizmust és politikai gyilkosságokat vizsgáló bizottságának jelentése szerint Száll emigrálásában az olasz elhárításnak is szerepe volt. Szállt egyébként távollétében a hazai bíróság súlyos szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra ítélte, de ez különösebben nem hátráltatta további életútját. Milánóban telepedett le és üzletemberré avanzsált. A nyolcvanas években újra az olasz lapok címlapjára került a neve, amikor a P2 szabadkőműves páholy botránya során nyilvánossá tették annak tagnévsorát. Ezek szerint Száll József szabadkőművesként tevékenykedett kommunista titkosügynöki karrierje után.
Antiszemitizmus és névtelen levelek
Kevésbé ismert, de legalább ennyire érdekes utóélete volt Csillag Mátyásnak, aki 1973-ban hagyta el a milánói kereskedelmi kirendeltség vezetői székét, hogy olaszországi üzletemberként keresse további kenyerét. Csillag szökését is megelőzte egy eljárás, ugyanis beosztottjai feljelentették felettesénél, Darvas Lászlónál, aki ekkor a római kereskedelmi kirendeltséget vezette. A panasz Csillag arrogáns és megalázó kommunikációját kifogásolta, ezért 1973-ban fegyelmi eljárást folytattak le ellene. Csillag sérelmezte az eljárást és ez vezetett disszidálásához. Legalábbis ezt jelölte meg egyik okként abban a búcsúlevélben, amelyet Darvas Lászlónak címzett. A másik magyarázata általánosabb volt: fenyegetve érezte magát különböző antiszemita megnyilvánulások miatt.
Úgy tűnik, zsidó származásom megbocsáthatatlan
– fejtegette a tanácsos, jelezvén, hogy az ellene lefolytatott eljárást is ilyen összefüggésekkel magyarázza. A fenyegetéseket állítólag postai úton kapta, legtöbbször névtelenül, ezek közül azonban csak egyet talált meg az állambiztonság, de az is alá volt írva. A levél másolata az állambiztonsági anyagokhoz lett csatolva.
Kedves Csillag Úr!
Ne haragudjon, hogy munkájában zavarom, talán semmiségnek, s főleg időtlenszerűnek [sic!] tűnő mondanivalómmal. Mégis érzem, jó, ha tud róla.
Körülbelül egy évvel ezelőtt tolmácsoltam egy FM küldöttségnek. Az utolsó este az egyik úr bántó, antiszemita kijelentéseket tett általánosságban, sőt a kirendeltség egyik alkalmazottjára is. Legszívesebben faképnél hagytam volna, de nem tettem. Hallgattam. Pedig nem lett volna szabad. Kötelességem lett volna azokkal szemben, akik már nem beszélhetnek. Megdöbbentő, hogy 27 évvel a háború után még mindig vannak gyűlölettel és ostoba előítélettel megfertőzött emberek. És sajnos nincsenek kevesen.
Örömmel kezdtem járni a magyarok klubjába is, de később jobbnak láttam onnan is elmaradni, mert kénytelen voltam elviselni Molnárné (ő is kirendeltségi dolgozó) ostoba, gonosz megjegyzéseit. Hallani olyan kijelentést, hogy unalmas már hallgatni ezt a sok történetet nácizmusról, s ki tudja mennyi igaz belőle? A háborúban sokan halnak, nincs ebben semmi különös, – s végül, hogy talán többen jöttek vissza, mint amennyien elmentek.
Persze mindezen nem egy év után kellene elmélkednem. Hisz talán azon nyomban reagálva segíteni lehet[ett volna] kiirtani ezt a visszamaradt, beteg szemléletet, különösen olyan emberek között, akik külföldön képviselik a Magyar Népköztársaságot.
Szívélyes üdvözlettel:
B. Anna
A levél írója egy fiatal lány volt, aki 1972-ben került Milánóba, az ottani egyetemen tanított magyar nyelvet, illetve tolmácsolt az ide érkező magyar diplomatáknak, kiküldötteknek. Kiutazása előtt természetesen felvette vele a kapcsolatot a belügyi hírszerzés, enélkül külföldi megbízatást nem kaphatott volna. A BM III/I. Csoportfőnökség „Akadémia” rezidentúrája foglalkozott a lány beszervezésével, és támogatta kiutazását. Az „Angelika” fedőnévvel ellátott asszony ügynöki munkát nem végzett, gyakori hazautazásai alkalmával inkább csak anyagi igényeit adta le a szervnek, amelyből a milánói egyetem könyvtárának magyar nyelvű gyűjteményét szerette volna gazdagítani. Mivel hírszerzési szempontból használható adatot nem szolgáltatott az állambiztonságnak, így 1976-ban anyagát irattárazták, a kapcsolatot vele megszüntették.
Izrael-ellenesség és cionizmus
Önmagában az a tény, hogy Csillag állítólagos antiszemita fenyegetések miatt szökött Nyugatra, nem lenne érdekes. A hetvenes évek első felében ugyanis az egész kelet-európai térségben felerősödött az antiszemita hullám, miután a hatnapos háború következményeként a blokk országainak többsége még 1967-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Ennek ellenére a gazdasági kapcsolatok nem álltak le Magyarország és Izrael között, hiszen személyes ismeretségi szálakon keresztül a teljes időszak alatt folyamatos maradt az üzleti együttműködés. Ez a szoros kötelék a szovjet titkosszolgálatnak is feltűnt. A Vaszilij Mitrohin által kicsempészett KGB-iratokban találhatunk erre bizonyítékot.
1971-ben a HALADÁS-művelet keretében Magyarországra küldött, nyugati látogatónak álcázott illegálisoknak elsősorban az volt a feladatuk, hogy fölmérjék a zsidó befolyás mértékét: küldjenek jelentést Magyarország Izraellel fenntartott kereskedelmi és gazdasági kapcsolatairól, »a magyar szervezeteknek és magánembereknek a cionista körökkel fenntartott összeköttetéseiről«
– olvashatjuk a Mitrohin Archívum című kötetben.
Az olajpolip csápjai
Csillag szökése és az állítólagos cionista vonal akkor válik igazán érdekessé, ha hozzátesszük, hogy az 1973-ban történt disszidálás 1981-ben vert nagyobb port az állambiztonságnál. A szerv olyan információk birtokába került, amely szerint az olasz elhárítás összegyűjtötte a kirendeltségen dolgozó zsidó származású személyek adatait, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy „Angelika” az olasz titkosszolgálat megbízásából írta levelét, ezzel próbálva mélyíteni az ellentéteket az ottani alkalmazottak között. Az is alátámasztotta a magyar lány elkötelezettségének gyanúját valamelyik nyugati titkosszolgálat felé, hogy megpróbálta kompromittálni Kis Árpádot, a Római Magyar Akadémia vezetőjét, aki „Szoboszlai” fedőnéven szintén a belügy kapcsolata volt. Elképzelhető tehát, hogy valóban nyugati hírszerzőszervek álltak a lány mögött. Az állambiztonság jelentése szerint
1959-ben a NATO hírszerző szerveinek értekezletén az angolok kezdeményezésére olyan határozat született, amelynek értelmében aktívan fel kell használni az izraeli hírszerzés lehetőségeit a nyugati országok érdekeinek megfelelően. Az izraeli és cionista szervezetekben működő hírszerzéssel az 1960-as években létesített kapcsolatot elsők között az olasz hírszerző szerv is.
Természetesen semmi különös nincs abban, hogy a titkosszolgálatok minden lehetséges behatolási csatornát felhasználnak arra, hogy az ellenséges vonalak mögé kerüljenek. A hidegháború idején jó információs hálózatot jelenthetett számukra a cionista kapcsolatrendszer, Csillag esetében viszont az az időpont érdekes, amikor az állambiztonság elkezdett foglalkozni a kérdéssel: 1981. Csillag Mátyás ugyanis disszidálása után egy amerikai vállalat, a Philipp Brothers olasz leánycégénél kezdett dolgozni. Ez az a Phibro nevű cég, amely az iráni forradalom után 1981-től Magyarországon keresztül transzferálta az olajat az Egyesült Államokba, óriási károkat okozva a hazai gazdaságnak. (Erről már sokat olvashattak ebben a sorozatban.) A Phibro pénzügyi érdekeit idehaza Fekete János és a mögötte álló, bécsi központtal működő Zsidó Közéleti Bizottság egyengette, vagyis az állambiztonság korabeli nyelvén fogalmazva: „cionista körök” segítették őket. Az olajpolip csápjai tehát visszavezetnek a hetvenes évek Itáliájába szökött kommunista ügynökökhöz, Csillag Mátyáshoz és az ő kapcsolatrendszeréhez.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS