A múlt héten már olvashattak arról, hogy Ausztria kommunista pártját a hazai állampárt folyamatos támogatásban részesítette egészen a szocializmus bukásáig. Bár nem az osztrák testvérpárt volt a legjelentősebb és legerősebb szovjetbarát politikai alakulat Nyugat-Európában, de az ország semlegessége és közvetlen szomszédsága a vasfüggönnyel elzárt területekkel igencsak megemelte jelentőségét.
Ausztria a kétpólusú világrendben – bár a nyugati szövetségesekhez húzott és a kapitalista berendezkedést választotta – igyekezett a két nagyhatalom közötti hídszerepet betölteni, vagyis helyzetét a lehető legteljesebben kihasználni. Kommunista pártja komoly múlttal rendelkezett, amelynek jelentőségét tovább erősítette a második világháborút követő évtized, amikor az ország területének keleti része szovjet megszállás alatt állt.
Labancvirtus
Ausztriában 1945 és 1955 között a szovjet ellenőrzés alatt álló területeken több kommunista pártvállalat is alakult. A szovjet megszállás után nem sokkal az osztrák kommunista párt – az adófizetés elkerülésének érdekében – liechtensteini bejegyzéssel hozta létre az Intraco nevű céget. Később minden bizonnyal több vállalkozást is beindítottak, és 1955 után megörökölték a szovjet kezelésben lévő vállalatokat, amelyeken keresztül folyamatos támogatást kaptak a blokk országaiból. Magyarország ausztriai exportjának 40-60 %-a pártvállalatokon keresztül folyt, és a mezőgazdasági kivitel egésze a testvérpártok támogatását szolgálta. 1966-os adatok szerint 23 millió USD értékű forgalom bonyolódott a szomszédos országgal pártvállalatokon keresztül, ebből nagyjából félmillió dollár volt az osztrák kommunisták tiszta haszna.
Ausztriával való mind szorosabb együttműködés egybeesett a kádári nyugati nyitás politikájával, vagyis azzal az igyekezettel, ahogy Kádár János a hatalmának biztosítása és a szovjet érdekek elősegítése szándékával közeledett a nyugati blokk államaihoz. Az osztrák baloldal erőssége miatt szomszédaink nyitottak voltak a partnerségre, különösen Bruno Kreisky politikai ténykedése idején. A szociáldemokrata politikus 1959–1966 között Ausztria külügyminisztere, 1967-től Ausztria Szocialista Pártjának elnöke és 1970–1983 között Ausztria szövetségi kancellárja volt. Támogatóra találtak benne a szovjet blokk országai, hiszen a békés egymás mellett élés propagálásán és megvalósításán dolgozott. 1964-ben a nyugati külügyminiszterek közül elsőként tett hivatalos látogatást Budapesten. 1968-ban pedig Ausztria és Magyarország között létrejött egy államközi szintű gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodás, amely a tradicionális árucserén túl szélesebb lehetőségeket biztosított a két ország közötti párbeszéd kialakulásában. Magyarország tehát a hatvanas években elkezdett újra szorosabb kapcsolatokat kialakítani egykori történelmi szövetségesével, amely először a kereskedelmi élet fellendülését hozta.
Budapest, 1993. március 19. Kádár János hagyatékának egyik darabja: százhúszezer forint értékû hatszemélyes evõeszközkészlet díszdobozban, benne levélke, amely tanúsítja, hogy Bruno Kreisky ajándéka. Az eszközök rozsdamentes acélból, a nyél agancsból készült. A tárgyakat az Iparmûvészeti Múzeumban állították ki, ahol az árverés elõtt három napig tekinthették meg az árverésre kerülő hagyatékot. MTI Fotó: Galambos Anita
Megbonthatatlan vadászbarátság
Miután a hetvenes évek elején a hazai külkereskedelmi elit elérte, hogy külön engedélyeztetés nélkül alapíthattak cégeket a kapitalista világban, Ausztria lett az egyik elsődleges célpont, úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ugródeszka az adóparadicsomok felé. Nyilván a szomszédos országban volt a legegyszerűbb létrehozni a leányvállalatokat, amelyek utána már élhettek a vállalkozási szabadsággal, vagyis újabb és újabb cégeket alapíthattak a világ számos pontján anélkül, hogy a magyar állam bármilyen felügyeletet gyakorolt volna felettük. Az sem véletlen, hogy az olajügyek kapcsán már oly sokat emlegetett Mineralkontor is bécsi székhellyel működött két évtizeden keresztül.
A KGST-országok közül hazánk ápolta legélénkebben a kereskedelmi kapcsolatokat nyugati szomszédunkkal. A hetvenes évek elején a szatellitállamok és Ausztria között létrejött kooperációs szerződések közel kétharmadában Magyarország vett részt. Még ennél is beszédesebb adat, hogy az Ausztriában működő és a KGST országaihoz köthető 53 vegyesvállalat közül 33 cég magyar érdekeltség volt. A társult tag státuszában lévő Jugoszláviát nem számítva, Magyarország mellett tíz tagországa volt a gazdasági tanácsnak, vagyis, ha arányaiban nézzük, a többi tagállam fejenként két vállalattal büszkélkedhetett Ausztriában, szemben a magyarországi tulajdonban lévő 33-mal.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a különbséget, és hosszas kutatást, elemzést igényel annak megállapítása, milyen következményekkel járt gazdasági, politikai és társadalmi szempontból mindez a rendszerváltás levezénylésekor, hiszen sok esetben éppen ezek a cégek, vagy az általuk alapított vállalkozások jelentek meg nyugati befektetőként Magyarországon. Elsősorban külkereskedelemmel foglalkozó közvetítő vállalatokra kell gondolnunk, amelyeknek működése felett rendkívül gyenge ellenőrzési jogkört gyakorolhattak a magyar hatóságok. A kémelhárítás adatai szerint gyakran szerveztek ki nyereséges üzleteket a leányvállalatokhoz, és az érintettek mindent megtettek azért, hogy a profitot kint is tartsák. Vagyis az így lebonyolított kereskedelmi ügyletekből eredő haszon az anyavállalatokhoz nem érkezett haza, ki tudja milyen mértékben rontva az ország külkereskedelmi mérlegét. Az üzletek kiszervezése, a vegyesvállalatok támogatása, a kommunista pártvállalatok finanszírozása jelentősen hozzájárulhatott a külkereskedelmi egyensúly hiányához, de egyelőre becsülni sem tudjuk, hogy milyen mértékben.
Ez a szisztéma a rendszerváltáson is átívelt, a privatizációk során erkölcstelen előnyhöz juttatta a haszonélvezőket.
A társaságalapítás legfőbb hajtóereje kezdetben az adóoptimalizáció volt, mivel a társaságokba bevont külső tőkét az állam masszív adókedvezménnyel jutalmazta. Alighanem több adókedvezmény ment ki, mint ahány dollár jött be. Elég volt a Nyugatra titokban kivitt pénz egy részét visszahozni, elég volt külföldi leányvállalatokat itthon tőkésként bemutatni.
– emlékezett vissza Tömpe István, aki 1989-ben kormánybiztosként felelt a privatizáció menetéért.
Ilyen „baráti” előzmények után egyáltalán nem meglepő, hogy a modellváltás idején az osztrák szociáldemokraták nem voltak nyitottak az idehaza újra felélesztett szociáldemokráciával való együttműködésre, ők a kommunista utódpárttal, az MSZP-vel tartották továbbra is a baráti kapcsolatokat, hiszen korábban velük vadásztak…
Amikor az ember egy Mercedesre fanyalodik
Visszatérve az osztrák kommunista pártvállalatokhoz: a korábban említett Intraco irodát nyitott Budapesten, River néven. Az iroda egyik csúcsvezetője a nyolcvanas évek elejére elveszítette feltétlen hűségét az eszme iránt, de az is lehet, hogy csömöre lett a kommunista kiskirályok sefteléséből, így konfliktusba került a hazai pártvezetéssel. Ennek dokumentumai alapján képet kaphatunk arról, hogyan is működött egy kommunista pártvállalat.
1978. október 1-jén dr. Fejes Lajost nevezték ki az Intraco budapesti képviseleti irodájába igazgatónak. Fejes évtizedek óta a külkereskedelemben dolgozott, a belügyi hírszerzés kapcsolataként került 1966-ban Brüsszelbe, majd 1973-ban Rómába küldték. Brüsszelben nagyon sikeres hírszerzői tevékenységet folytatott, kimagasló ismerője lett az Európai Gazdasági Közösségnek, és bár Rómában a katonai felderítés erőfölényben volt a BM-mel szemben, így Fejes munkáját majdhogynem ellehetetlenítették, az állambiztonság mégis úgy gondolta, a River iroda élén folytathatja sikeres titkosszolgálati működését.
Budapest, 1973. május 22. Érdeklődők nézik a Mercedes 450 SEL típusú személygépkocsit a Budapesti Nemzetközi Vásáron, a kõbányai vásárvárosban. A szövegben szereplő Mercedes is fényévekkel múlta felül a korszak szocialista autóit. MTI Fotó: Bara István
Fejes ekkor már sem fizikálisan, sem pszichésen nem volt a régi. Új munkahelyén mindenhol ellenséget sejtve mozgott, bizalmatlansága olyan mértéket öltött, hogy feljelentést tett régi tartótisztjeinél a River irodában tapasztalt visszaélésekről. Állításai elég homályosak voltak, különféle illegális pénzmozgásokról beszélt, és arról, hogy határozott tiltakozása ellenére a bécsi központban tett látogatása alkalmával a kitűnő állapotban lévő 250-es Mercedes gépkocsiját erőszakkal vadonatúj 300-as dízel Mercedesre cserélték. Értik: erőszakkal rákényszerítették, hogy használt Mercedes autóját leváltsa egy újra. A pincebörtönökben merőben más eszközöket használtak a kommunista pribékek a beismerő vallomások kikényszerítésekor, talán az rendben is lett volna Fejes számára, ezt a módszert azonban méltánytalannak és az eszméhez méltatlannak találta, ezért panaszlevelekkel ostromolta a pártközpontot, sőt magát Kádár Jánost is.
Nyomozás természetesen most sem indult
Az állambiztonság kellemetlen helyzetbe került, hiába igyekeztek Fejessel megértetni, az ő hatáskörük nem terjed ki az Osztrák Kommunista Párt vállalata által elkövetett visszaélések vizsgálatára, erre egyedül az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztálya lenne illetékes. Fejes eltökéltsége azonban töretlen maradt, ezért a hírszerzés hivatalosan is felvette a kapcsolatot a BM III/II. Csoportfőnökséggel, de ők is távol tartották magukat az ügytől azzal, hogy nincs lehetőségük az osztrák kommunisták vállalata környékén vizsgálódni. Annak érdekében, hogy a felelősséget a BM elhárítsa magáról, szignalizációs jelentést küldött Rácz Sándornak, az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály vezetőjének. Az ügy ezzel le is zárult. Néhány kézzel írott feljegyzést tartalmazó cédulát még találunk a dossziéba lefűzve, amelyeken Karasz Lajos miniszterhelyettes, III. főcsoportfőnök és beosztottjai üzengetnek egymásnak. Ehhez hasonló fordulatokat olvashatunk a papírokon: „Mi az ügyben tudatosan semminemű intézkedést nem tettünk.” A bizonytalanság azonban érezhető a szerv mentalitásán. Karasz Lajos – biztos, ami biztos alapon – azért utasítást adott arra, hogy a cég hat alkalmazottját ellenőrizzék az állambiztonsági nyilvántartásban, a pénzügyi visszaélések felderítésére azonban kísérletet sem tettek.
Karasz Lajos (fiatalon) Belügyminisztérium 1974-1982 állambiztonsági miniszterhelyettes, III. főcsoportfőnök Forrás: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
A River körül felmerült problémák és azok kezeletlensége kicsiben ugyan, de jól mutatják az igazságszolgáltatás csődjét, az állampárt érinthetetlenségét, valamint az illetékes bűnüldöző hatóság, vagyis a BM III/II. Csoportfőnökség elbizonytalanodását feladatának teljesítése és a politikai elvárások közötti ellentmondások miatt. De ezen nem is lehet csodálkozni. A kizsákmányoló kapitalizmus eltörlését hirdető eszme katonái, akik arra lettek okítva, hogy megvessék a hanyatló Nyugat fogyasztói társadalmát, a magántulajdont pedig a társadalmi egyenlőtlenség legfőbb eredőjének tekintsék, miképpen viszonyulhattak volna meghasonlás nélkül a legújabb Mercedes gépkocsikat erőszakkal osztogató elvtársak tetteihez?
Vezető kép: Budapest, 1964. október 31. Kádár János a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormány elnöke fogadta a dr. Bruno Kreisky külügyminiszter vezetésével hazánkban tartózkodó osztrák küldöttséget. MTI Fotó: Vigovszki Ferenc
Facebook
Twitter
YouTube
RSS