A szocializmus évtizedeiben a pártállami nómenklatúra alapvetése az volt, hogy gazdasági–társadalmi rendszerük magasabb rendű a kapitalizmusnál. Míg a nyugati társadalmak a tőkés kizsákmányolók igája alatt nyögnek, addig a kommunizmus építőinek minden szükségletét kielégíti az osztálynélküli társadalom és a tervutasításos gazdálkodás. Nem volt semmink és boldognak kellett hinnünk magunkat.
Persze mindenki tudta, hogy mindez csak ámítás, jól is esett kinevetni saját magunkat Hofi támogatott (és megrendelt) viccein. Egy végzetesen materialista eszme, amelynek minden mondandója az anyagi javak köré összpontosul, és a szükségletek kielégítése alatt is pusztán a testi igények kiszolgálását érti, hogyan állíthatja kritikájának középpontjába a tőkét, a materialista gondolkodás legfőbb „értékmérőjét”? Érzek ebben némi ellentmondást.
Nem is gondolta komolyan a bolsevik vezérkar, hogy tőke nélkül valóra tudják váltani fantazmagóriájukat, így jól szervezett pénzügyi hálózattal teremtették meg az új világ gazdasági hátterét. Sőt, a hidegháború idején a Szovjetuniónak fokozottan szüksége lett a nyugati tőkére, hiszen a fegyverkezési és technológiai verseny hatalmas erőforrásokat emésztett fel. Nem meglepő, hogy tárt karokkal fogadta azokat a befektetőket, akiknek profitéhsége nagyobb volt morális meggyőződésüknél és ideológiai elkötelezettségüknél.
Nagytőke a szocializmusért
A milliárdos nagytőkések megjelenését azonban valahogy kommunikálni kellett a megvezetett tömegek felé, hiszen az újságokban patás ördögként megjelenített, „kizsákmányoló kuláknak” minősített gazdák jóval kisebb vagyonkával lettek a társadalom számkivetettjei. Különbséget kellett tehát tenni a „rossz tőkés” és a „jó tőkés” között. Így született meg a „filantróp üzletember” alakja. Ezek a „filantrópok” erkölcsileg éppolyan aggályos módon szerezték vagyonukat, mint az összes többi mágnás, abban különböztek mégis, hogy rugalmasan tudtak viszonyulni az emberi jogokhoz és egyéb jogállami kritériumokhoz: amíg üzleti érdekeik úgy kívánták, minden jogtiprás felett szemet tudtak hunyni. Számukra a vasfüggönnyel elzárt szovjet blokk a profitszerzés ígéretföldjét jelentette – Gulággal, szögesdróttal, politikai pszichiátriával együtt. Pontosabban ezek ellenére.
Békeharc 2.0
Cyrus Eaton volt az első amerikai üzletember, aki nyitni kívánt a kádári Magyarország felé is, már 1959-ben, a megtorlások kellős közepén. Eaton 1883-ban született a kanadai Pugwash településen, apja egy farmon gazdálkodott, és kereskedéssel is foglalkozott. Diploma után az ifjú Cyrus áttelepült az Egyesült Államokba, ahol az idősebb John D. Rockefeller bizalmasa és rövidesen üzlettársa lett. Az életrajzi legendárium szerint Cyrus még diákként gyakran töltötte a nyarakat Clevelandben, ekkor került kapcsolatba a Rockefeller családdal, akik felkarolták, és támogatásukkal beletanult a pénzügyi élet rejtelmeibe. Clevelandben működött a Rockefeller birodalom egyik központi cége, a Standard Oil legnagyobb finomító üzeme – Eaton tehát innen indult. Bárhogy kezdődött is kapcsolata a nagyhírű bankárcsaláddal, annyi bizonyos, hogy a ’20-as évekre már az üzleti világ egyik számontartott figurájává vált, több nagyvállalat igazgatója és részvényese lett, érdekeltségei voltak az olaj-, acél- és elektromosiparban, később pedig vasúttársaságot is birtokolt. Éppen azon kapitalista nagytőkések csoportjába tartozott, akik a kommunista propaganda szerint nyomorba taszították a proletárságot. Életének mottóját így fogalmazta meg:
A szerelemben és a háborúban minden korrektnek, megengedhetőnek minősül, az üzlet pedig a békeidők háborúja.
Ismerős logika: a bolsevik „békeharc” 2.0-ás verziója.
Világ mammonimádói, egyesüljetek!
Eaton az ’50-es évek közepén, vagyis Sztálin halála után, a világpolitika enyhülésével párhuzamosan fordult a szocialista blokk felé. Érdeklődése nyilván nem független a mögötte álló pénzügyi körök spekulációitól. Ennek bizonyítéka, hogy 1973-ban David Rockefeller személyes jelenlétében nyílt meg Moszkvában a Chase Manhattan Bank kirendeltsége. A bank hátterében álló tőkés érdekeltség és a szovjetek közötti kapcsolatok eme szimbolikus pillanatát közel két évtizedes közeledés előzte meg, amelynek kezdeményezője a hruscsovi Szovjetunió volt.
Budapest, 1960. május 26. Cyrus Eaton Nemzetközi Lenin-békedíjjal kitüntetett amerikai üzletember feleségével felkereste Dr. Münnich Ferencet (b1), a Minisztertanács elnökét a Parlamentben. MTI Fotó: Bojár Sándor
Fennmaradt egy rövid elemzés a korszakból, amit Apró Antal számára készített Kallós Ödön, alias „Barabás” fedőnevű titkos munkatárs, a Kereskedelmi Kamara elnöke. A dokumentum részletesen bemutatja Eatont, és azt is megtudhatjuk, hogyan provokálta ki Hruscsov a Rockefeller bankház emberének figyelmét. A szovjet blokk vezetője már az ötvenes évek közepén meghirdette a békés egymás mellett élés programját, és ennek keretében igyekezett informális kapcsolatokat kialakítani amerikai körökkel. Így történt, hogy egy szovjet újságírókból álló küldöttség érkezett az Egyesült Államokba. Látogatásuk egyik célja az volt, hogy megismerkedjenek egy amerikai nagytőkéssel. Állítólag az Egyesült Államok külügyminisztériuma Eatont kérte fel a delegáció fogadására. Kallós így foglalta össze Eaton tapasztalatait:
A hozzá ellátogató szovjet újságírók élete legnagyobb meglepetését tartogatták számára, olyan érdekes, tapasztalt és az őt közelről érintő szakmában is tájékozott emberek voltak (köztük volt Hruscsov elvtárs veje is, aki ma az Izvesztyija főszerkesztője). Hamarosan nagy barátság fejlődött ki közöttük és meghívták Moszkvába. Ő ezt elfogadta és turistaként érkezett 1958-ban Moszkvába, ahol újabb meglepetésére a Tudományos Akadémia elnöke, a földművelési miniszter és hasonló személyek fogadták. Felmerült, hogy nem akar-e a miniszterelnökkel találkozni, aki éppen a Krím-félszigeten üdült. Ő készségét nyilvánította ki, hogy elutazik, de másnap jelezték, hogy Hruscsov megszakította szabadságát, hogy Eatonnal és feleségével Moszkvában beszélhessen.
Micsoda megtiszteltetés! A Szovjetunió első embere, aki élet és halál ura a Föld kevésbé szerencsés területein, megszakította pihenését, hogy egy amerikai üzletemberrel találkozhasson. Ennek a „gesztusnak” üzenetértéke volt. Egy nyugati pénzember ilyen szintű fogadtatása Moszkvában egyértelművé tette az irányt a szatellitállamok vezetői számára is: ezentúl nemcsak a szovjet elvtársak kívánságait kell lesni, hanem a békés együttélés keretében hódolni kell a pénzhatalom előtt is. Szándékosan nem Amerikát írtam, hiszen Eaton nem hazája politikai irányát követve tartotta a kapcsolatot a szovjet vezetéssel, hanem saját vállalatbirodalmának és a mögötte álló tőkés érdekeknek (Rockefeller bankhálózat) a képviseletét látta el – sokszor politikai vihart kavarva az Egyesült Államok közéletében.
Hruscsov és Kennedy / Forrás: Wikipedia
A kommunista pártvezér üzenetét megértették a csatlós államként üzemelő Magyarországon is: Eaton és a hozzá hasonló filantróp üzletemberek ünneplése megkezdődött.
Nem Cyrus Eaton az első olyan amerikai üzletember, akire hatalmas benyomást tett a szovjet ipar, a mezőgazdaság, a technológia és a tudomány fejlődése, és ezért a Szovjetunióból azzal a következtetéssel tért haza, hogy a szovjet nép szocializmusa működik
– olvashatjuk a Népszabadság egyik 1983-as cikkében. Ezzel az akcióval Hruscsov kitaposott egy olyan utat, amelyen minden utódja követte őt. Illetve pontosítsunk: Hruscsov csak visszatért a lenini útra. E sorozat elején olvashattak már Armand Hammer és Lenin közös „vállalkozásáról”, amivel feltőkésítették a Szovjetuniót: akkor is az amerikai nagytőke megkörnyékezéséről és becsalogatásáról volt szó. Eaton a későbbiekben rendszeres látogatója lett Moszkvának és a blokk többi országának, köztük Magyarországnak is, de Hruscsov, valamint más magas rangú szovjet pártemberek is megfordultak Eaton clevelandi birtokán.
A „filantróp” KGB
Eaton egy sajátos és sikeres ötlettel alapozta meg azt, hogy filantrópnak tartsák. 1955-ben Albert Einstein, Bertrand Russell és Frédéric Joliot-Curie kiáltványt intéztek a világ tudósaihoz, amelyben az atomenergia háborús célokra való felhasználása elleni tiltakozásra szólítottak fel. A világ sorsáért felelősséget vállaló filantróp alakja abban a pillanatban született meg, amikor Eaton – olvasva a felhívást – felajánlotta Pugwashban lévő kanadai családi birtokát egy nemzetközi konferencia megszervezésére, állva annak minden költségét. 1957 júliusában tartották meg az első rendezvényt, amely nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát, és a világ tudósai azóta is rendszeres üléseken tárgyalják meg a biztonság és a békés fejlődés legfontosabb kihívásait.
Eaton a konferenciák további szervezéséből kiszállt, a mozgalom önálló életre kelt, de a kezdeményezés végleg a nevéhez kötődött, és ezért a Szovjetunió is kifejezte háláját: Eaton, a béke barátja 1960-ban átvehette a Lenin-békedíjat. A kommunista birodalom egyik legmagasabb elismerésének átadása nem volt véletlen, a szovjetek igazán sokat köszönhettek Eatonnak és az általa megszervezett konferenciának: a KGB-nek sikerült beépülni a világ legnagyobb koponyái mellé. A konferencián tolmácsként megjelenő Mikhail Bruk ugyanis a szovjet titkosszolgálat tisztje volt, aki a következő években folyamatos kapcsolatot tartott a legjelentősebb atomtudósokkal, valamint újságíróként bejárta az Egyesült Államokat. (Rendkívül magas szintű nyelvtudásának köszönhetően legtöbbször brit állampolgárnak gondolták.)
Játszma indul
Eaton számára tehát nyitva volt az út a vasfüggöny keleti oldalára. Óriási profittal kecsegtetett az elzárt piacokra való benyomulás, az ottani nyersanyagokhoz való hozzáférés, de az amerikai társadalom nem volt még elég „érett” ahhoz, hogy megértse: az üzleti érdek felülírja a politikai és erkölcsi aggályokat. Emlékezetükben még élénken élt a magyar szabadságharc eltiprása, így a hruscsovi Szovjetunióval való bárminemű barátkozást mélyen elítélendőnek tartották. Eatonnak taktikáznia kellett: felismerte, hogy a magyar ügy a legnagyobb akadálya a háborítatlan haszonszerzésnek, így kiemelt szemponttá vált Kádár János szalonképessé tétele. A következő években megkezdődött egy gyomorforgató játszma, amelyben természetesen a magyarországi kormányzat is partner volt. Folytatjuk!
Vezető kép: Budapest, 1965. május 14. Cyrus Eaton Lenin-békedíjas amerikai közéleti személyiség magyarországi látogatása befejeztével nyilatkozik a Magyar Rádió és a Magyar Televízió munkatársainak a Ferihegyi repülőtéren. MTI Fotó: Fényes Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS