A bolsevik párt vezetői világuralomról álmodtak, egy olyan internacionalista jövőről, ahol a világ nemzetei együtt, egy közös ideológia szolgálatában, nemzeti múltjukról és sajátosságairól megfeledkezve, ragyogó arccal, boldogan szolgálják a kiválasztottak kicsiny csoportját. A kommunizmus egyenlőséget hirdetve akarta egyformává szürkíteni az embert, megteremtve a szocialista embertípust, akit megfosztanak mindenétől, vagy még inkább: önként lemond minden tulajdonáról, magánéletéről, hogy boldog legyen azáltal, hogy nincs semmije, de magát kizsigerelve dolgozhat a kiválasztott kevesek jólétéért.
A Szovjetunióban végrehajtott kísérlet azonnal bebizonyította, hogy az elképzelt utópia álságos és kivitelezhetetlen, hogy a mindenétől megfosztott és kiszolgáltatott tömegek nyomorán élősködő birodalmi vezérek a legelvetemültebb gonosztevők, akik a minimális erkölcsi gáttal sem rendelkeznek. Hiába igazolta a gyakorlat, hogy az elképzelés élet- és emberellenes, máig sokan úgy gondolják, hogy a kommunizmus mögötti ideológia szép és megvalósítható. Ezt a naivitást kihasználva néhány jelentős gazdasági és ezáltal informális hatalommal rendelkező gátlástalan ember újra meghirdette a már egyszer leszerepelt „programot”. Ma úgy hívják: új világrend.
Világnyomorító guruló dollárok
A bolsevik világuralmi elképzelések a Szovjetunió teljes fennállása alatt meghatározták a birodalom vezetőinek céljait. Ennek megfelelően mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatták a birodalmon kívüli kommunista pártokat, baloldali mozgalmakat, és ezt kötelezővé tették 1945 után a befolyási övezetükbe került országok számára is. A direkt pártfinanszírozás nemzetközi rendszerében már a negyvenes évektől Magyarország is részt vett. Bár pontos adatokkal nem rendelkezünk arról, mekkora összeggel járult hozzá hazánk a munkásmozgalmi szolidaritási alaphoz, azt viszont tudhatjuk, hogy egészen a nyolcvanas évek végéig „gurultak a dollárok” Budapestről Moszkvába, valamint közvetlenül is kaptak „segítséget” a testvérszervezetek. Ezek a közvetlen juttatások általában egyediek voltak, külön megkeresések esetén küldték az „adományokat”, állandó támogatást Magyarországtól csak az Osztrák Kommunista Párt kapott. Ebben a kiemelt együttműködésben közrejátszhatott a közös történelmi múltunk. No, nem a Habsburg birodalomra, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia évtizedeire gondolok, hanem az 1919-es segítségnyújtásra, amikor a bécsi baloldali anarchisták tárt karokkal fogadták a hazánkból elmenekült budapesti kommünárokat.
Budapest, 1968. március 3. Kádár János, az MSZMP KB (Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának) első titkára, Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt vezetőségének tagja és William Kashtan (j), a Kanadai Kommunista Párt főtitkára beszélget azon a fogadáson, amelyet az MSZMP KB adott a kommunista és munkáspártok konzultatív találkozóján résztvevő küldöttségek tiszteletére az Országházban. MTI Fotó: Vigovszki Ferenc
A pártfinanszírozások a legkülönbözőbb forrásokból jutottak el a testvérpártokhoz, és már az 1917-es bolsevik puccs után néhány évvel megszervezték támogatásukat, ekkor még a Komintern felügyelete alatt. A Komintern pénzügyi központjának létrehozása egyébként éppen egy hazánkból elmenekült népbiztos, Varga Jenő nevéhez köthető, aki Berlinben szervezte meg a világhódító célzattal kiépített hálózat finanszírozását. A Komintern felszámolása utáni átmeneti időszakot követően, 1947-től a Kominform volt az a háttérszervezet, amelynek keretei között a direkt támogatásokat el lehetett juttatni a célba. A nemzetközi munkásmozgalom és kommunista térnyerés „nemes” céljaira egy pénzügyi alapot hoztak létre, amelyet az ötvenes évektől Nemzetközi Szolidaritási Alapnak hívtak, de 1966-tól már Nemzetközi Szolidaritáslottó is működött, amelynek megvásárlásával szintén a világforradalom letéteményeseinek számító baloldali formációkat lehetett támogatni. Szilágyi Gábor kutatásai alapján (Szilágyi Gábor: Az MDP, MSZMP és a „guruló dollárok”) nagyjából azt tudhatjuk, hogy a rendszer fennállása alatt hazánk 14 millió dollárral támogatta a moszkvai székhellyel működő alapot. Ez kb. 404 millió forintnak felelt meg akkor.
Indirekt finanszírozás
Hazánk a direkt támogatáson felül az indirekt pártfinanszírozásban is részt vett: a pártvállalatokhoz befolyó külkereskedelmi jutalékok segítségével a szolidaritási alapba befizetett összegek többszörösével támogattuk a nyugati testvérpártokat. Hiába húzták fel ugyanis a blokk nyugati gyepűjén az aknazárral biztosított vasfüggönyt, a hidegháború legfagyosabb éveiben is virágzó kereskedelem folyt a Szovjetunió és szatellitállamai, illetve a nyugati kommunista pártok vállalatai között. Mivel a Nyugat-Európában működő kommunista pártok számára adva volt a kapitalista gazdaság nyújtotta vállalkozói szabadság, könnyedén tudtak különböző pártvállalatokat alapítani, amelyeknek támogatása elsőrendű feladata volt a keleti blokk államainak. Már 1949-ből rendelkezünk adatokkal arról, hogy a frissen létrehozott magyar külkereskedelmi vállalatok kiemelt partnerei között szerepeltek az Olasz Kommunista Párt tulajdonában lévő kereskedelmi cégek, de Franciaországban és Ausztriában is léteztek a helyi kommunista pártok tulajdonában vállalatok, amelyeken keresztül finanszírozták az internacionalizmus térnyerését a nyugati világban.
A kommunista mintapéldánya
A Francia Kommunista Párt (FKP) az egyik legerősebb nyugat-európai képviselője volt a bolsevik ideológiának, majd az eurokommunizmus zászlóvivője lett; ők irányították az Interagrát, a nyugati világ legnagyobb kommunista pártvállalatát. Az Interagra leginkább a szovjet termékek kapitalista piacokon való terjesztését végezte, de folyamatos kapcsolatban volt más szocialista államokkal is. Tekintélyes befolyással bírt a frankofón országok piacain, így a harmadik világ felé folytatott szocialista gazdaságpolitikából sem lehetett kihagyni. A cég elnöke egy kommunista milliomos, Jean-Baptiste Doumeng volt. Magyar relációban a Terimpex vállalat (hústermékek forgalmazását végezte) minden Franciaország felé folytatott exportját ő intézte, de rajta keresztül bonyolódott a magyar Monimpex (egyedáruk, jövedéki termékek) üzleteinek nagy része is, vagyis elsősorban az agrártermékek és az élelmiszeripar területén képviselte Magyarországot. Figyelemre méltó, hogy a hatvanas évek végéről származó adatok szerint a Franciaország felé folytatott kereskedelmünk 60-70%-a az Interagra hatáskörébe tartozott. A cégnek még a nyolcvanas években is volt Magyarországon képviselete, amely közvetlenül tudta tartani a kapcsolatot pártvonalon a magyar gazdasági vezetőkkel, így biztosítva az FKP érdekeit. Igazgatója a hatvanas évek közepétől a Magyarországon dolgozó Albert Clavier volt.
A Monimpex Külkereskedelmi Vállalat már a hatvanas évek közepén sem hagyta a szexet a hanyatló kapitalizmusra, amikor a Tokaji Aszút akarta reklámozni. MTI Fotó: Németh József
Doumeng egy igazi kommunista volt: nemcsak magánrepülőgéppel, de saját különvonattal is rendelkezett, méltó volt tehát jelenkori elvtársaihoz. (Milyen érdekes, hogy a kommunizmus elkötelezett hívei általában jólétben, gazdagságban élnek. A kifosztott és valóban kizsákmányolt rétegek kevésbé szoktak örülni „egyenlőségüknek”.) Az Interagra legjobban jövedelmező üzletei abból származtak, hogy a szocialista ipar kevésbé piacképes termékeit jóval értéken felül árazva eladta Franciaország „önállósodás” útjára lépett gyarmatain. Vagyis a kizsákmányolás eltörlését zászlajára tűző ideológia nevében visszaélt a kiszolgáltatott népek helyzetével.
Kommunista szokásrend: nyomorba dönteni a kiszolgáltatottat
Prácki István, egykori MNVK-2-es tiszt, vagyis katonai felderítő személyesen ismerte Doumenget abból az időből, amikor Magyarország párizsi kereskedelmi kirendeltségén teljesített szolgálatot. Visszaemlékezésében leírja, hogy egy alkalommal az Interagra kapott a szovjetektől egy hatalmas rakomány vacak karórát, amelynek árát négymillió dollárban szabta meg a Nagy Testvér. (Ennek az összegnek a fele a szovjeteket, a fele az FKP-t illette volna) Doumeng őrjöngött, hogy ezeket a kacatokat nem lehet ennyiért értékesíteni, de a szovjet nagykövet kérlelhetetlen volt, azt a választ kapta: oldja meg, a franciák (értsd a francia társutas kommunisták, mint Doumeng) már így is rengeteg segítséget kaptak Moszkvától.
Budapest, 1952. június 9. A Szabad Népnek Jacques Duclosról, a Francia Kommunista Párt bebörtönzött titkáráról szóló cikke nyomán a Rákosi Mátyás Művek gépgyárában Duclos brigád alakul. Magyar Fotó: Pap Jenõ
Az Interagra vezére végül a volt gyarmatokra szállíttatta az órákat, és még a megadott árnál is drágábban eladta azokat. A történet végét így írja le Práczki:
A tetemes kereskedelmi költségek és jutalékok levonása után hárommillió dollár volt a kasszában, amit be akartak fizetni a szovjet követségen. Ott azonban nem vették át a pénzt, mondván: meg kell várni Moszkva döntését, elvégre jelentős ármérséklést kértek a franciák. Döntés nem született, így Doumengék nem fizettek. Az év végén a szokásos szovjet–francia pártközi tárgyalások zajlottak a Szovjetunióban, ahová a francia elvtársak magukkal vitték a pénzt egy bőröndben. A tárgyalások végén maga Duclos főtitkár (az FKP első embere) fordult az egyik szovjet főelvtárshoz a pénzátadás tárgyában. Ám mint kiderült, a Politikai Bizottság a napokban hozott döntést arról, hogy méltányolják a francia elvtársak kérését, és elengedik a négymillió dollár felét. – Jó, jó, de megvan mind a négymillió! Most mit tegyünk? – Semmit. Befogjátok a szátokat, a pénzt pedig befizetitek a francia párt kasszájába. Az ügy ezzel lezárva!
És ez csak egy történet a számtalanból. A francia „eurokommunisták” igencsak jól éltek Moszkva segítségével, amelynek egy jelentős részét tette ki a szatellitállamokkal – köztük hazánkkal – folytatott külkereskedelem. És persze a volt gyarmatok további sanyargatásából, bár ebben nem csak a kommunisták járnak élen.
Vezető kép: Bécs, 1955. április 23. Az Osztrák Kommunista Párt az ország felszabadulásának, és függetlenségének 10. évfordulóját ünnepli. A kommunisták a magyar dolgozók pénzéből lelkesen támogatták az osztrák kommunistákat, habár a dolgozók bizonyosan nem tudtak erről. MTI Fotó: Bartal Ferenc
Facebook
Twitter
YouTube
RSS