Botrányba torkollt Havas Henrik Vona Gáborról írt Újratervezés című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója. A 9:30-kor kezdődött eseményen, amit ráadásul a pártelnök Facebook-oldalán élőben közvetítettek, a szerző meg sem jelent. Vona burkoltan gyávának nevezte a távol maradó Havast, és kijelentette, hogy az országban politikai terrorizmus zajlik. Eközben a közösségi portálon rázúdult a Jobbik elnökére a csalódott korábbi szimpatizánsok haragja. Sokaknál Havas Henrik személye volt az utolsó csepp a pohárban.
Két szék állt a Vona Gáborról szóló Újrakezdés című kötet első példányai mellett a Kempinski Szállodába meghirdetett könyvbemutatón. A program rendben el is kezdődött, de az egyik szék üres maradt. Havas Henriket – akit a napokban vádoltak meg szexuális zaklatással – kimenteni sem próbálták. A műsorvezető még ki is hangsúlyozta, milyen ritka pillanat, amikor egy könyvbemutatón pont az író nincs jelen. Majd felolvasta Havas sms-üzenetét, miszerint erről is a kormánypárti sajtó tehet, akik politikát csináltak egy könyvből és egy könyvbemutatóból, pedig nem is olvasták a könyvet, kvázi információjuk sem lehet arról.
Mellesleg ellenzéki sajtó nem kapott meghívót, és részt sem vehetett az eseményen, csak az interneten követhette azt.
Vona egy poénnal próbálta elütni a kínos kezdést. Azt mondta, mennyire találó a könyv címe, ami az Újratervezés, mert lám milyen gyorsan, máris rákényszerültek egy újratervezésre. A Jobbik elnöke aztán az okokat latolgatta, ami szerinte az, hogy “politikai terrorizmus” van Magyarországon.
Ez nem Havas Henrikről szól, hanem arról, hogy mindenki féljen. Lehetsz Havas Henrik is, lényegében kicsinálunk. Ez erről szól ez az egész – fogalmazott a pártelnök.
Vona szerint, mindezek ellenére nem helyes dolog, hogy Havas távol maradt. Bár el tudja fogadni és tiszteletben tartja, nem ért vele egyet, és a helyében ő nem hagyta volna ki a saját könyv bemutatóját. Aztán azért, hogy valahogy mégis mentegesse élete papírra vetőjét, egészen elképesztő következtetésekig jutott, mintha most bárki az újságíró halálát kívánná, amiért a Jobbik elnökéről könyvet írt.
Mi lesz a következő? Ha egy Havas Henrikkel az megtörténhet, hogy a saját könyvének – amire tudom, hogy nagyon büszke, most nem azért, mert Jobbikos, hanem mert büszke minden könyvére. Erre a könyvére is büszke. Szerintem élvezte ezt az egész folyamatot. Az, hogy nincs itt, neki is egy olyan pillanat, ami kimarad az életéből. Szóval ez neki is egy veszteség. Ha ez Havas Henrikkel megtörténhet, akkor bárkivel megtörténhet, egyfelől, másrészt, akkor mi a következő? Mi lett volna, ha Havas Henrik eljött volna? Ehhez hogy kapcsolódik a kormányzati logika, akkor üsse el a villamos legközelebb? Vagy tűnjön el? Mert ennek a logikának ez a folytatása – magyarázott Vona.
A politikus szerint virtuális gyilkolászás történik, aminek ő maga is folyamatosan az elszenvedője.
Kommentek is szóba kerültek a könyvbemutatón – amelyekből az élő közvetítés alatt ezúttal is volt bőven. Vona azt mondta, már nem is olvassa a kommenteket, mert azok műfaja nem informatív. A kommentelés is egy politikai hadviseléssé vált szerinte, amelyben “nyolcvan százalékban anonim trollok egymást kielégítve vívnak háborút”.
Az eseményt Vona Gábor facebook oldalán több százan véleményezték. A “Hajrá Gábor!”, “Veled vagyunk”” és hasonló biztató sorok mellett jócskán akadt kritika. Az egyik hozzászóló szerint “Undorító, ahogy ez a párt a hatalomért bárkinek letérdel és most egy világi szocinak is becsókol”.
Egy másik kommentelő pedig azt írta, hogy “egy Havastól elfogadni a felkérést még neki is megfekszi a gyomrát”. Egy harmadik megjegyezte, hogy “ha a bolsevik Havast körbe …k, akkor elmehetnek együtt megkoszorúzni a pufajkás Horn Gyula sírját”.
Volt, aki summázta az előtte leírtakat, és kijelentette, hogy “ő ezek után is a Jobbikra fog szavazni, de csak ha Vona eltakarodik és átadja a helyét olyannak, aki betartja az esküjét”
Vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS