Pesti Srácok

Bravúrpontot eredményezett a bunkerfoci - Spanyolország-Svédország 0-0

Bravúrpontot eredményezett a bunkerfoci - Spanyolország-Svédország 0-0

Bemutatkozott a világbajnokságon a spanyol válogatott is, amely hazai pályán léphetett pályára Svédország ellen, hiszen a meccset Sevillában rendezték. Hiába azonban a hazai környezet, a fegyelmezett védekezésre berendezkedő svédek megszerezték az egyik pontot a góllövésre képtelen Spanyolország ellen.

Ha néhány évvel ezelőtt bárki azt mondta volna, hogy egy világversenyre majd úgy utazik ki a spanyol válogatott, hogy keretében egyetlen Real Madrid-futballistát sem fogunk találni, akkor a minimum, hogy furcsán néztünk volna az illetőre. Most viszont bekövetkezett ez a korábban lehetetlennek látszó eset. Luis Enrique csapatában van rutinos róka (Jordi Alba) és ifjú titán (Pedri), találni futballistát a Barcelonából, a Villarrealból és természetesen a bajnoki címet szerző Atletico Madridból, akad számos légiós, ám a Blancók egyetlen futballistával sem képviseltetik magukat. Hogy ez jó döntés volt-e a spanyol kapitánytól, vagy sem, az Eb-n eldől.

Real Madrid-játékos nincs a spanyol csapatban, amely azonban így is nagyon erős. Fotó: MTI/EPA pool/Julio Munoz
Nemcsak a svédek elleni kezdőben, de a teljes spanyol keretben sincs Real Madrid-játékos, ám Spanyolországot így sem lehet leírni. Fotó: MTI/EPA pool/Julio Munoz

Nincs Ibra-utód a háromkoronásoknál

PestiSracok facebook image

A svédekről sok mindent elmond a tény, hogy az Eb előtt az egyik legfontosabb kérdés még mindig az volt, hogy vajon ott lesz-e a keretben Zlatan Ibrahimovic, aki sokadvirágzását éli az AC Milanban. A jelenlegi svéd csapat is erős, különben nem lenne Eb-résztvevő, de a 39 éves Ibrához hasonló klasszis közelítően sincs a soraikban.

A mérkőzés a várakozások szerint spanyol fölénnyel indult. Méghozzá jelentős fölénnyel, különösen, ami a labdatartást illeti. A svédek olykor hosszú másodpercekig „nyomozták a bogyót”, miközben a spanyolok több veszélyes helyzetet is kidolgoztak. Olmo fejesénél például kifejezetten extrára volt szükség a svéd kapustól, Olsentől.

A spanyol fölény a 37. percben kis híján góllá is érett, Danielsson nagy védelmi hibája után a Juventus csatára, Morata került helyzetbe, de talán maga is meglepődött, hogy eljutott hozzá a labda, és mellé gurított. Mi, nézők, még Moratánál is jobban meglepődtünk a 41. percben, amikor Isak kis híján a svédeknek szerzett vezetést. Kiváló lövése után a gólvonalon álló spanyol védő, Llorente lábáról a kapufára, majd onnan a kapus kezébe pattant a játékszer. Elképesztő szerencsével úszták meg a spanyolok a gólt.

Továbbra is spanyol fölény

A második félidő elején a játék képe érdemben nem változott. Nagyrészt a spanyolok birtokolták a labdát, olykor veszélyeztettek is, de sem jelentős gólhelyzet nem alakult ki, sem pedig a svédek nem villantottak valami különlegeset. Klasszikus meddő, mezőnyfölényt alakítottak ki a hazaiak, akik rendre ott tartózkodtak a svéd térfélen, ám a fegyelmezetten védekező svéd védelmet képtelenek voltak feltörni. Nem véletlen azonban, hogy a 60. perc tájékán szórványos füttyszó is felharsant a nézőtéren... A füttyszó alighanem elsöprővé erősödött volna, ha a 61. percben Isak újabb cselezgetése, majd beadása után Berg képes lett volna értékesíteni a helyzetet. Azonban fölé lőtt, így maradt a gól nélküli döntetlen, ugyanakkor Isak nem először forgatta meg a spanyol védelmet.

A látszat csal: a svédek nem feltartott kézzel léptek pályára a spanyolok ellen. Fotó: MTI/AP/AFP pool/Pierre Philippe Marcou
A látszat csal: a svédek nem feltartott kézzel léptek pályára a spanyolok ellen. Fotó: MTI/AP/AFP pool/Pierre Philippe Marcou

Cserékkel próbáltak frissíteni a kapitányok

Luis Enrique maga sem lehetett elégedett a látottakkal, ugyanis rögtön kettőt is cserélt: Morata és Rodri számára is befejeződött a találkozó, helyükön Sarabia és Thiago Alcantara folytatta. Egy PSG-s és egy liverpooli váltotta tehát a Juventus és a Manchester City játékosait. A minőségre tehát nem lehet panasz spanyol oldalon. Két perccel később cserélt Janne Andersson, svéd kapitány is: Quaison és Claesson érkezett Berg és Isak helyére. Isak lehozatala a látottak alapján meglepetés volt, hiszen ő volt az, aki olykor zavart tudott kelteni a spanyolok hátsó alakzatában.

A 75. perc újabb cseréket hozott: Enrique Oyarzabalt és Morenót küldte csatába, míg Andersson Krafthnak szavazott bizalmat az utolsó fertályórára. A mezőnyfölény továbbra is megmaradt, olykor perceken keresztül a svéd tizenhatos előterében folyt az adogatás, ám ott el is fogyott a spanyolok tudománya. Komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani.

A svédek bravúrpontot szereztek

A játékvezető hat perc hosszabbítást rendelt el, és éppen annak kezdetén Moreno kis híján befejelte a győztes gólt, ám középre tartó labdáját Olsen lábbal hárította. Egy perccel később Moreno ismét veszélyeztetett, ám ballábas csavarása célt tévesztett. A 93. perc végén Jordi Alba jó beadását Sarabia térddel találta el, így Olsen ismét védeni tudott. Az utolsó perc elején egy szöglet után újra Moreno fejelt, de ez is mellé szállt.

Többre pedig már nem volt idő, Svédország fegyelmezett védekezésen alapuló bunkerfutballja bravúrpontot eredményezett, a spanyoloktól pedig nem csupán jó játék és a megszokott labdatartás, de gólok is kellenek akkor, ha komoly álmaikat valóra akarják váltani.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.