Pesti Srácok

Lövések dördültek, migránsokat fogtak a rendőrök Szentendrén (Videó)

Szerdán hajnalban a szentendrei körzeti megbízott három célzott lövése állította meg egy menekülő embercsempész gépjárművét – közölte lapunkkal a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A sofőr kiugrott a kocsiból és elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a reflektorral közlekedő Audi 4B vakította el 2023. szeptember 27-én 2 óra 15 perckor a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság gépkocsizó járőrei szemét Kiskunmajsa külterületén. A mélykék kombi vezetője nem állt meg a rendőrök jelzésére, követni kezdték. Az ámokfutásba kezdő sofőrt Szentendrén, a 11-es számú főút és a Rózsa utca kereszteződésénél egy, az úton keresztbe állított rendőrautó is megpróbálta feltartóztatni. A menekülő ráhúzta a gépkocsit az úton álló egyik rendőrre, aki három célzott lövést adott le a járműre, amelynek sebessége folyamatosan csökkent.

Forrás: Police.hu

Ezután a sofőr kiugrott a kocsiból, elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak; jogszerű magyarországi tartózkodásukat egyikük sem tudta igazolni.

PestiSracok facebook image

Az illegális migránsok – elmondásuk szerint – valahol Zomborral szemben, az ideiglenes biztonsági határzáron átvergődve jutottak Magyarország területére. Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1200 eurót kellett letétbe helyezniük még Törökországban.

Forrás: Police.hu

Az embercsempész azonosítására, felkutatására és elfogására a rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket. Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt – közölte a kapitányság.

Egyre erőszakosabban támadják a déli határt is

Ahogy azzal a PestiSrácok.hu már több cikkben is foglalkozott, folyamatosak a leszámolások a déli határnál, az embercsempészek egyre erőszakosabban támadják a kerítést, hazánkra pedig egyre súlyosabb migrációs nyomás nehezedik. Amit ráadásul kénytelenek vagyunk egyedül viselni, miután Brüsszel nem hajlandó egy centtel sem támogatni a schengeni határok védelmét. A legfrissebb hírek már arról szólnak, hogy a rendőrökre is rálőttek az embercsempészek. Szerbia irányából a légtérbe, majd feléjük leadott legalább négy egyes, majd több rövid sorozatlövést észlelt Mórahalom térségében az ideiglenes biztonsági határzárnál 2023. szeptember 21-én 22 óra 30 perckor egy négy főből álló szerb–magyar közös járőrcsoport – számolt be a police.hu.

Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.