Pesti Srácok

Bréking! Egy DK-s polgármester-jelölt igazat mondott!

Csodás összefogás bontakozott ki a XVI. kerületben is, ahol már tavaly is igen emlékezetesre sikerült az összellenzéki jelölt bemutatója. Akkor azzal kerültek a híradásokba, hogy érdeklődőket photoshoppoltak a tudósításuk fotóanyagára, lévén, hogy azon nem vettek részt szimpatizánsok. Most pedig újabb gyöngyszemmel gazdagították a magyar ellenzéki összeborulás látványos akcióiról szóló összefoglalókat, a Kertvárosban ugyanis a DK-s polgármester-jelölt még a a saját szlogenjüket sem tudta elmondani. Feltételezzük és reméljük ugyanis, hogy Nemes Gáborék célja mégsem az, ami végül elhangzott.

A "Nálunk Ön kormányozhat" szlogen helyett ugyanis a jelöltbemutatón jól átgondoltan, lassan tagolva Nemes Gábornak azt sikerült kimondania, hogy "Nálunk Ön szolgálhat". Gyanítjuk azonban, hogy nem ezen freudi elszólás miatt fulladt kudarcba az ellenzéki szeánsz, ahol ismét nem sikerült megugrani a kerületi érdeklődők szokásos minimumát sem. Összesen ugyanis két szatyros néni ácsorgott csak a jelentős önbizalommal rendelkező társaságot szemlélve. Róluk nem derült ki egyébként, hogy érdeklődők vagy aktivisták, netalán jelöltek lehetnek-e.

Emlékezetes: a tavalyi választáson a Fidesz-KDNP jelöltje 57 százalékot kapott, míg az összellenzéki jelölt 36 százalékos támogatottsággal volt kénytelen beérni. A mostani, újabb összellenzéki jelöltbemutató egyébként abból a szempontból is izgalmas, hogy a hat jelölő pártból a fele el sem ment az eseményre: nem volt ott a Momentum, az LMP és a Jobbik sem. Ott volt viszont a Soros-plakát tépegetéséről elhíresült Vajda Zoltán, aki úgy tűnik, nem adja fel politikai ambícióit annak ellenére sem, hogy tavaly nem kicsit égett le az ország nyilvánossága előtt azzal, hogy milyen lelkesen kampányol Soros György mellett, aki egyébként nem is indult az országgyűlési választásokon.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.