Pesti Srácok

Bréking: elrendelték a nyomozást a jobbikos nemi erőszak-botrány ügyében

Bréking: elrendelték a nyomozást a jobbikos nemi erőszak-botrány ügyében

Személyi szabadság megsértésének bűntette miatt rendelt el nyomozást szerdán a jobbikos nemi erőszak-botránnyal összefüggésben a rendőrség - tudta meg a PestiSrácok.hu a nyomozást felügyelő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségtől.

A Bors múlt hét csütörtökön írta meg, hogy a Jobbik tavaly év végi, vidéki eseményén, ahol kizárólag a párt vezető politikusai vettek részt, egy korábbi, meg nem nevezett polgármester bezárta egy szobába, majd megpróbálta megerőszakolni Szilágyi György Jobbik-alelnök élettársát, majd az eseményt a lap információi szerint a pártvezetés megpróbálta eltussolni. A Jobbik későbbi közleménye a nemi erőszak kísérletének tényét nem tagadta, csak azt, hogy megpróbálták volna elhallgatni az ügyet. Szilágyi György a Legfőbb Ügyészségen tett feljelentést, ők azt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságnak küldték meg. A nyomozás elrendeléséről a mai napon született döntés, ugyanakkor a hatóság nem nemi erőszak kísérlete, hanem személyi szabadság megsértése bűntettének gyanújával indított nyomozást.

A PestiSrácok.hu részletesen cikkezett az esetről, és egy volt jobbikos politikus is kitálalt a botrányról portálunknak.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.