Pesti Srácok

Brit külügyminiszter: London nem írja elő, hogy Ukrajna milyen feltételekkel köthet békét

null

London nem írja elő, hogy Ukrajna milyen feltételekkel köthet békét Oroszországgal, de fontos elkerülni még a látszatát is annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök győztesen kerülhet ki az Ukrajna ellen indított háborúból – mondta a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában James Cleverly brit külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy Ukrajna elfogadhat-e tűzszünetet, vagy akár deklarálhatja-e a konfliktus végét az orosz hadsereg teljes kivonulása nélkül, Cleverly kijelentette: bármilyen szoros is a barátság London és Kijev között, nem lenne helyénvaló, ha Nagy-Britannia vagy bármely más ország "elkezdené diktálni" Ukrajnának egy békemegállapodás feltételeit.

– fogalmazott a brit külügyminiszter. Hozzátette ugyanakkor: azt az üzenetet mindenképpen el kell juttatni az egész világnak, hogy az agresszió nem kifizetődő, senkinek nem származhat előnye abból, ha brutálisan bánik a szomszédos országgal. James Cleverly szerint az ukránok nem kizárólag saját hazájukat védik, hanem az olyan fontos alapelvek érvényesülését is, mint az ENSZ alapokmánya, vagy a nemzetközi emberiességi törvények.

PestiSracok facebook image

– mondta a brit külügyminiszter a vasárnapi BBC-műsorban. Arra a kérdésre, hogy Putyint felelősségre kell-e vonni a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) háborús bűnök vádjával, James Cleverly csak annyit mondott, hogy "abszolút érvényesülnie kell" az elszámoltathatóság elvének.

– tette hozzá. Elmondta: amikor Kijevben járt, civil szervezetek arról számoltak be neki, hogy "a nemi erőszak és a szexuális erőszakcselekmények egyéb formái tudatosan választott fegyverekké váltak a csatatereken". Cleverly szerint nagyon hiteles beszámolók vannak arról is, hogy gyerekeket kényszerrel telepítenek át Ukrajnából Oroszországba "örökbefogadás" címszóval. Arra a kérdésre, hogy a NATO konfliktusba keveredhet-e Oroszországgal, a brit külügyminiszter leszögezte: a NATO védelmi célú szövetség, soha nem fenyegette és most sem fenyegeti Oroszországot, így "nem a létéből fakadó szükségszerűség", hogy háborúba sodródjon, és a szövetség mindent elkövet annak érdekében, hogy ez ne is történjen meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen

Ajánljuk még