Miért kötünk kétoldalú nemzetközi szerződéseket a magyar kisebbség védelmében, ha a szomszédos államok úgysem tartják be azokat? Miért is bíznánk egy identitását kereső Európai Unió brüsszeli bürokratáira az őshonos kisebbségek ügyét? És vajon mi az oka annak, hogy nem örülnek az EU-ban, ha Magyarország megoldási javaslatot tesz le az asztalra? – többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Kalmár Ferenccel, a nemzeti kisebbségvédelem EU-s alapelveit lefektető tervezet társszerzőjével. A miniszteri megbízott elmondta: a megfelelő kisebbségvédelemnek azt a filozófiát kell tükröznie, mely szerint az államnak van határa, de a nemzetnek nincs.
Ha az Európai Unió még a fogalmak tisztázásán sincs túl, hogyan lenne képes megnyugatatóan rendezni az őshonos kisebbségek kérdését? – ennek a problémának a megoldására született az a Szili Katalin és Kalmár Ferenc által jegyzett dokumentum, amelyet nemrégiben mutattak be, immár francia nyelvű fordítással kiegészítve. Kalmár Ferenc miniszteri megbízottat a dokumentum lényegéről és lehetséges szerepéről kérdeztük.
A dokumentummal kapcsolatban korábban nyilatkozott portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is, aki többek között arról beszélt: ha első pillantásra úgy is tűnhet, hogy az éppen önmagát újradefiniáló Európai Unió brüsszeli bürokratáinak kezébe helyezni az őshonos kisebbségek ügyét nem éppen megfontolt gondolat, az általa is jegyzett tervezet úgy is felfogható, mint az EU jövőjébe vetett bizalom dokumentumát, ugyanakkor hozzájárulás is az Európai Unió jövőképének meghatározásához, hogy egy valóban jól működő Európát építsünk föl.
Néhány szóban a kisebbségvédelmi alapvetésről
A nemzeti kisebbségvédelem javasolt alapelvei az EU-ban elnevezésű dokumentum arra hívja fel a figyelmet, hogy eddig még általánosan elfogadott definíció sem létezett az őshonos, tehát szülőföldjén kisebbségben élő közösségek meghatározására. Ehhez képest az unió lakosságának mintegy 10 százaléka, azaz több, mint 50 millió ember tartozik valamilyen őshonos kisebbséghez. Mint a dokumentumban megjegyzik, különösen Kelet-Európára jellemző a kisebbségek hátrányos megkülönböztetése:
mindhiába a diszkrimináció tilalmának szabálya, annak betartásának ellenőrzése visszhang nélkül marad, a szankciókat már nem is említve. […] Európa hallgat, mélyen hallgat, mi több, a be nem tartott hangzatos elvek mögé bújik.
A dokumentumban felsorolják mindazokat az őshonos kisebbségeket érintő határozatokat és jelentéseket, amelyek ugyan megszülettek, és iránymutatóak lehetnének, amennyiben a dokumentumokban foglalt tapasztalatokkal és következtetésekkel az unió átfogó módon foglalkozna, és felhagyna végre a bevándorlók és más kisebbségek, valamint az őshonos kisebbségek szisztematikus fogalmi összemosásával. A probléma feloldásaként és az összegző munka elvégzésének szándékával kidolgozott Kalmár–Szili-féle kisebbségvédelmi alapvetések öt pillérre támaszkodnak:
- a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy;
- az állampolgárság elválhat a nemzeti identitástól – az állampolgárság és a nemzeti hovatartozás nem lehetnek ellenségeskedést generáló ellentétes fogalmak;
- a nemzeti kisebbségvédelem alapja az identitáshoz való jog biztosítása;
- az identitás védelmének megvalósításához mind az egyéni, mind a kollegtív jogok biztosítása szükséges;
- egy állam területén élő nemzeti kisebbségek államalkotó tényezői az adott államnak.
A tervezet készítői úgy vélik, az alapelvek uniós szabályokba való átültetésével mgoldhatóvá válnának az őshonos kisebbségek problémái. Megjegyzendő: a dokumentum jól illeszkedik hazánk uniós kisebbségvédelmi törekvéseinek – a jelentések, ajánlások, előterjesztések és a két uniós polgári kezdeményezés – sorába.
Politikai megfontolás is áll a bevándorlók és az őshonos kisebbségek fogalmának összemosása mögött
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos portálunk megkeresésére elmondta: a fő probléma lényegében ismert, uniós szinten nincs megfelelő meghatározása az őshonos kisebbségek csoportjának, az Európát lakó kisebbségek és a nemzeti kisebbségek pedig nem feltétlenül fedik egymást. Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, sok esetben – részben politikai megfontolásból – az őshonos kisebbségek fogalmát összemossák a bevándorlókkal, holott a két csoport problematikájában lényegesen különbözik egymástól. A miniszteri biztos úgy fogalmazott:
igaz, hogy sok esetben a bevándorlók sokkal nagyobb számban vannak már jelen az egyes térségekben, mint az őshonos kisebbségek, ugyanakkor azok a területek, ahol ilyen közösségek több száz éve élnek, hordozzák kulturális értékeik lenyomatait.
A nemzetnek nincs határa
Kalmár Ferenc elmondta: amikor a nemzetközi jog nemzeti kisebbségekről beszél, az a magyar nézőpont szerint az őshonos nemzeti kisebbségeket jelenti. A magyar jogrendszer, a magyar nemzetiségi törvény pedig nemzetiségnek nevezi ezeket a közösségeket. Hozzátette: a magyar fogalmi meghatározás arra utal, hogy a nemzetiség egy más nemzet Magyarországon élő része. Úgy vélte, a kifejezés azért pontosabb, hiszen túlmutat a határokon, miközben általánosan tapasztalható, hogy más országok többségi nemzetei úgy alkotják meg ezt a definíciót, hogy az az államhatáraikon belül legyen érvényes,
azaz lényegében összemossák az állampolgárság és a nemzeti identitás fogalmát, hiszen ez az érdekük.
A miniszteri biztos ugyanakkor felidézte, hogy a dokumentum híven tükrözi Orbán Viktor sátoraljaújhelyi beszédét, ahol a miniszterelnök kijelentette:
az államnak van határa, de a nemzetnek nincs.
A bilaterális szerződések kritikája?
Portálunk megjegyezte: a kisebbségi kérdések rendezésére rendelkezésre állnak a bilaterális, szomszédos országokkal kötött kétoldalú nemzetközi szerződések, amelyek azonban – például Ukrajna esetében is, ahol sárba tiporták a kárpátaljai magyar közösség jogait – nem érvényesülnek megfelelően a gyakorlatban. Feltettük a kérdést: a most megszületett dokumentum tekinthető-e a bilaterális szerződések kritikájának, illetve el kell-e könyvelnünk, hogy a bilaterális szerződések nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket a magyar kisebbségek esetében? Kalmár Ferenc úgy reagált: általánosan is tapasztalható, hogy a multilaterális, azaz több ország által aláírt nemzetközi szerződések jelentőségét az egyes államok igyekeznek csökkenteni, az ügyek emiatt a bilaterális szintre helyeződnek át, ami viszont azért problémás, mivel az erősebb, illetve előnyösebb pozícióban lévő országok ráerőltetik az akaratukat a gyengébbekre. Ezek a bilaterális szerződések lényegében egyoldalúvá válnak, mert nem lehet érvényesíteni az azokban foglaltakat. Kalmár Ferenc hangsúlyozta: ha olyan európai alapelveket fektetnek le, amelyek a bemutatott magyar dokumentumban foglalt öt alapelvet tartalmazzák, akkor a bilaterális szerződéseket is be lehetne tartatni.
Brüsszelben nem biztos, hogy örülnek a magyar javaslatnak
A miniszteri biztos elmondta: jelenleg nincs kötelező érvényű jogi keret Európában a nemzeti kisebbségek számára, ezért a dokumentum létrehozói úgy gondolták, le kell tenni az Európai Bizottság asztalára egy olyan anyagot, amely megfelelő kiindulópont lehet. Mint megjegyezte,
előfordulhat, hogy Brüsszelben nem fogják kitörő örömmel fogadni ezt a kezdeményezést, ugyanakkor eljöhet az idő, amikor a brüsszeli bürokraták örülni fognak annak, hogy van mihez nyúlniuk.
Példeként említette, hogy a kilencvenes években, a délszláv válság idején két alapdokumentumot is kénytelen volt meghozni az Európa Tanács: az Európai Kisebbségvédelmi Keretegyezményt, valamint a Regionális- és Kisebbségi Nyelvek Chartáját, amelyekről szintén elmondható, hogy bár kötelező érvényűek, de nem kikényszeríthetőek. Kalmár Ferenc úgy fogalmazott:
a dokumentum egy egyedülálló alap lehet, amely elősegítheti a párbeszédet, hozzájárulva Európa stabilitásához.
Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS