kisebbségvédelem
Az Európa Tanácshoz fordulnak Tőkés Lászlóék Ludovic Orban magyarellenes programbeszéde miatt
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) magyarellenes programbeszédnek, a Székelyföld elrománosítására tett felhívásnak tartja Ludovic Orban liberális pártelnök Székelyföld etnikai összetételének módosításáról szóló csíkszeredai nyilatkozatát, és az Európa Tanácsnál (ET) emel panaszt Románia ellen a kisebbségvédelmi keretegyezmény megsértése miatt – derült ki az EMNT elnökségének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásából.Varga Judit: erős nemzeteken alapuló erős Európára van szükség
Magyarország szerint erős nemzetállamokon alapuló erős Európára van szükség, ezt a koncepciót számos uniós tagállam támogatja – jelentette ki az igazságügyi miniszter a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetemen, csütörtökön, Sátoraljaújhelyen.Zsigmond Barna Pál: tűrhetetlen, hogy a kárpátaljai magyar közösségek nem kapnak megfelelő védelmet
Ukrajnának az Európa Tanács tagországaként kötelező lenne betartani azokat a kisebbségvédelmi egyezményeket, amelyek a szervezet égisze alatt születtek, ennek ellenére az elmúlt időszakban sorozatos üldöztetések érték a kárpátaljai magyar kisebbséget a helyi hatóságok részéről – jelentette ki Zsigmond Barna Pál, a Fidesz képviselője hétfőn, az MTI-nek adott nyilatkozatában, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülése keretében.A nemzeti kisebbségek kérdésköre lesz az Európa Tanács magyar elnökségének első prioritása
Szili Katalin Strasbourgban, a magyar elnökség előkészítő tárgyalásait követően adott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a nemzeti kisebbségek és a kisebbségvédelem kérdésköre az Európa Tanács május 21-től kezdődő, féléves magyar elnökségének elsődleges prioritása.Az őshonos kisebbségek védelmének érdekében zajlik aláírásgyűjtés Felvidéken
Aláírásgyűjtést kezdett a Pro Civis polgári társulás a Felvidéken annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) bírálja felül az európai kisebbségvédelem uniós jogrendjének kialakítását célzó Minority SafePack kezdeményezéssel kapcsolatban januárban hozott negatív döntését – közölte Őry Péter, a civil szervezet vezetője hétfőn.Szijjártó Péter: Magyarország elvárja, hogy Ukrajna tiszteletben tartsa a magyar közösség jogait (Videó!)
Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, stabil és demokratikus ország legyen, kiáll területi egysége és önállósága mellett, ugyanakkor elvárja, hogy tartsa tiszteletben a nemzeti közösségek, köztük a magyar közösség jogait – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos, informális, videókapcsolaton keresztül tartott ülését követően.Pánczél Károly: Magyarországnak ki kell állnia az őshonos nemzeti kisebbségek mellett
Magyarországnak továbbra is ki kell állnia az európai őshonos nemzeti kisebbségek mellett – mondta Pánczél Károly (Fidesz), az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke szerdán az MTI-nek. Az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét célzó Minority SafePack aláírásgyűjtése 2017-ben indult az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében, amelyet a nemzeti összetartozás bizottsága és az Országgyűlés is támogatott.Bírósági eljárást indítottak az Európai Bizottság döntése ellen a Minority SafePack kezdeményezői
Az Európai Unió Bíróságán indított eljárást a Minority SafePack (MSPI) kezdeményező bizottsága az Európai Bizottság (EB) elutasító döntése ellen – tudatta szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).A Fidesz üdvözli a nemzeti régiók védelméért indított európai aláírásgyűjtés sikerét
Az Európai Unió területén több mint ötvenmillió, valamilyen őshonos nemzeti közösséghez tartozó polgár él, akik az elmúlt években úgy érezhették, hogy kiszorultak a brüsszeli bürokraták érdeklődési- és látóköréből. A sokszor és harsányan hangoztatott EU-szintű kisebbségvédelem az őshonos nemzeti kisebbségekről tudomást sem vett, szemben az illegális migránsokkal – írta a nagyobbik kormányzópárt közleményében.Ajánljuk még