Pesti Srácok

Brüsszeli prioritások: Ismét megindulhat a hetes cikkely szerinti eljárás hazánk ellen

Brüsszeli prioritások: Ismét megindulhat a hetes cikkely szerinti eljárás hazánk ellen

Hiába a gazdasági, benne a likviditási válság Európában, Brüsszel ismét Magyarországra szegezi a fejét – hogy újból felélessze a hetes cikkely szerinti eljárást. A meghallgatás persze csak újabb showműsor a többi tagállam felé, hogy fenyegessék őket Ukrajna finanszírozására.

Miközben Európa gazdasági kilátástalanságban szenved, Brüsszelt inkább Magyarország demokratikus helyzete „érdekli.” Ugyanis kedden hallgatják meg a magyar kormányt a tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereiből álló Európai Unió Általános Ügyek Tanácsában (GAG).

Az Index azt írta, a meghallgatásra azután kerül sor, hogy az utóbbi időben, úgy tűnik, ismét lendületet kaphat a Magyarország ellen még 2018 szeptemberében elindított hetes cikk szerinti eljárás.

Sajtóhírek szerint a 27 tagállamból már 19 támogatja, hogy folytassák az eljárást – amelynek következő lépéséhez 22 tagállam szavazatára van szükség –, és akár az ország szavazati jogát is megvonhatják a tagállamok szakminisztereiből álló Európai Unió Tanácsában, valamint az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsban.

PestiSracok facebook image

A keddi meghallgatást még a soros elnökséget betöltő Lengyelország képviseletében Adam Szlapka lengyel uniós ügyekért felelős miniszter jelentette be az Európai Parlament Magyarországról szóló április 2-i vitáján. Azelőtt legutóbb még tavaly júniusban hallgatták meg a magyar kormányt a kormányközi intézményben.

A magyar kormányt vélhetően ezúttal is Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter képviseli.

A meghallgatás tehát kedden elkezdődik.

De mint tudjuk, amelyik kutya ugat, az nem harap: hiába a brüsszeli ordibálás, a lap rámutatott, nem veszik el egyhamar az ország szavazati jogát: ahhoz ugyanis először meg a Tanács négyötödének szavaznia kell, majd ezután a tagállamok állam- és kormányfőinek egyhangú döntésével kéne kimondani, hogy hazánk "szembemegy az uniós alapértékekkel."

Ha ezekre sor kerülne, csak ezután döntenének ismét a Tanácsban a lehetséges szankcióról.

Miközben eddig még egyszer sem tűzték szavazásra az eljárást.

Kiemelt kép: MTI/AP/Omar Havana

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?