Pesti Srácok

"Brutális csapás" Győrben – Több kilónyi kábítószert foglaltak le a rendőrök (Videó)

Brutális csapás címmel osztotta meg a rendőrség hivatalos oldala a legutóbbi razziáról készült felvételeket. A hatóságok szerint, hónapokig tartó felderítő munka és három szervezet összehangolása vezetett a minden rajtaütés realizálásáig. Az eredmény: tizenötezer tabletta, öt előállított gyanúsított, a Pest megyei rendőri teendők "letudva".

A Police.hu közleménye szerint tavaly ősz óta folyt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán az az előkészítő munka, amely kábító hatású tablettákkal nagy mennyiségben üzletelő banda felszámolására volt hivatott. Közben kiderült, a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság is „rajta van” a szervezet egy-egy tagján, mivel tevékenységük nem „profiltiszta”: a tablettákon kívül dohánytermékben, illetve gyógyszerben, teljesítményfokozókban is utaznak illegálisan.

A három egység közötti információcsere eredményeként látókörbe kerültek azok a Győr környéki ingatlanok, ahol a csapat bűnös tevékenységét űzte. Az elemző-értékelő munka 2022. március 8-án teljesedett ki, amikor 39 szolgálati kocsival 76 rendőr, valamint a NAV munkatársai lecsaptak az öt célszemélyre, majd 7 lakásban, illetve raktárban tartottak kutatást. Fontos szempont volt az elfogások időzítése; a nyomozási cselekmények összehangolása megakadályozta az esetleges szökést, valamint a bizonyítékok elrejtését, megsemmisítését. A tablettával való kereskedést nagyban űzték, a gyanút több felvonásban megrendezett, tizenötezer darab, több mint 6,7 kilogramm színes bogyó megszerzése, eladása alapozza meg. Most azonban végleg leszerepeltek. A tablettákon 2000-2500 forintért adtak túl, így a tizenötezer bogyóval - óvatos becslések szerint - alaphangon harmincmillió forintos nyereségtől kímélték meg őket a rendőrök.

A csapat minden tagjának megvolt a szerepe, volt, aki osztotta, mások végrehajtották a feladatokat. A tablettás csomagok beszerzését a gyanú szerint az 54 éves N. Lajos intézte, majd átadta a megrendelést 52 éves társának, illetve az 55 éves B. Lajosnak, ők értékesítették tovább a felkutatott vevőknek. A most elfogott csapat 4. (B. Lajos fia, a 30 éves B. Richárd) és 5. tagja (a 45 éves F. Roland) sofőrként, illetve a cucc elrejtéséül szolgáló raktárak biztosításáért felelősként vette ki részét az üzletből. Utóbbiról a győri nyomozók szolgáltak terhelő adatokkal, a sofőrt ugyanis korábban többször elkapták kisebb-nagyobb, kábítószergyanús tartalmú pakkokkal – nem véletlenül. Kábítószer birtoklása vétségének indult a vele közölt gyanú, később már elegendő bizonyíték állt rendelkezésükre, hogy kábítószer-kereskedelem bűntettével is meggyanúsítsák. Ez most tovább bővült.

PestiSracok facebook image

A kék, narancssárga, illetve világosbarna színű tabletták az előzetes igazságügyi vegyészszakértői vélemény alapján 3-MMC-t tartalmaznak, amely új pszichoaktív anyagnak minősül. A csapat két tagja, az 52 éves H. Zsolt, valamint N. Lajos lakásán további kábító hatású szereket foglaltak le. Összesen közel 3 kilogramm, különböző színű (fehér, rózsaszín) és állagú (por, massza) új pszichoaktív anyag került a bűnjelraktárba. Míg a Pest megyei rendőrök az általuk indított büntetőeljáráshoz szükséges bizonyítékok bezsákolásával voltak elfoglalva, a NAV munkatársai a saját, költségvetési csalás miatt elrendelt nyomozásukhoz kapcsolódó cigarettagyártó gépsor, több raklapnyi füstszűrő, valamint temérdek dohánytermék lefoglalását intézték. A győri nyomozók is odatették magukat, gyógyszerhamisítási büntetőeljárásuk bizonyítékait lajstromozták: gyógyszergyártó gépsor, csomagoló anyagok, hamis gyógyszerek kerültek bűnjelkamrába. A négy, azóta letartóztatott férfit, valamint a szabadlábon védekező B. Richárdot új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsították meg. A gyanúsítás ellen panaszt nem tettek, ahogyan vallomást sem. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozásának iratait a büntetőeljárás egy kézben történő további folytatása érdekében átadja a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága részére.

Forrás, fotó: Police.hu;

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.