drogfogás
Több mint húsz kiló kábítószert találtak egy küldeményben a Ferihegyi repülőtéren
Több mint húsz kilogramm kábítószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szlovéniából érkező küldeményben a Liszt Ferenc repülőtéren – olvasható a hatóság csütörtöki közleményében.23 milliárd értékű kábítószert foglalt le a rendőrség Csepelen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai több mint 23 milliárd forint utcai értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen. A sajtóban korábban már megjelent egy hír erről a november közepén történt drogfogásról, és akkor a rendőrség meg is erősítette, hogy valóban eljárás zajlik az ügyben, de nem adtak további tájékoztatást – írja az Index.Kábítószer-termesztés miatt emeltek vádat egy brit nő ellen Somogyban
Kannabiszt termesztett házának udvarán egy somogyi településen lakó brit nő az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene – közölte hétfőn a Somogy Vármegyei Főügyészség.Több száz kilogramm kokaint talált a cseh rendőrség egy banánszállítmányba rejtve
A cseh rendőrség 646 kilogramm kokaint talált egy banánszállítmányba rejtve – közölte vasárnap az országos kábítószer-ellenes hatóság szóvivője.Közel ötszáz milliárd forint értékű kábítószert foglalt le a rendőrség a NAV segítségével
Mintegy 480 milliárd forint értékű kábítószer piacra kerülését akadályozta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).Több tíz kiló, náci jelképbe bugyolált kokaint foglaltak le a peruiak
Ötven, náci jelképbe bugyolált dél-amerikai kokaintömböt foglaltak le a perui hatóságok: a drogot Belgiumba szánták - írja a Blikk.Kiterjedt kábítószer-kereskedő hálózatot számolt fel a rendőrség (Videó)
Baján és a környező településeken kábítószert árusító férfiakat fogtak el a rendőrök – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.Videón a 175 milliós drogfogás – 50 kilogramm kábítószert foglaltak le egy II. kerületi garázsban
Ötven kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök hétfőn Budapesten egy II. kerületi garázsban, és kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek két férfit Szegeden – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon. Az eljárás során lefoglalt drog becsült feketepiaci értéke csaknem 175 millió forint – olvasható a rendőrség hivatalos honlapján.Ajánljuk még