Pesti Srácok

Videón a 175 milliós drogfogás – 50 kilogramm kábítószert foglaltak le egy II. kerületi garázsban

Ötven kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök hétfőn Budapesten egy II. kerületi garázsban, és kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek két férfit Szegeden – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon. Az eljárás során lefoglalt drog becsült feketepiaci értéke csaknem 175 millió forint – olvasható a rendőrség hivatalos honlapján.

A tájékoztatás szerint a nyomozók a kutatás során a garázsban 104 kábítószergyanús csomagot találtak. A 48 kilogramm zöld növényi törmelékről az elsődleges szakvélemény megállapította, hogy az marihuána. A nyomozók pár óra alatt azonosították a garázst kibérlő 28 éves férfit és szintén 28 éves társát. A két férfit a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTA munkatársaival együttműködve végül nem sokkal éjfél előtt Szegeden fogták el. Az egyik férfit a lakásán, a másikat pedig egy Angliából érkező kisbuszon fogták el – ismertették. A rendőrök az egyik díler szegedi lakásán tartott kutatás során 7 gramm kábítószergyanús fehér port, 45 gramm kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, mobiltelefont és SIM-kártyát foglaltak le. Társa lakásán pedig három, egyenkét fél kilogrammnyi kábítószergyanús növényi származékot tartalmazó csomagot, digitális mérleget, iratokat, SIM-kártyát és mobiltelefont foglaltak le. A nyomozók a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd – őrizetbe vételük mellett – indítványozták letartóztatásukat. Kedden az üggyel kapcsolatban elfogtak egy harmadik férfit is, akitől pénzt és műszaki cikkeket foglaltak le. Őt szintén gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették – tették hozzá. Kitértek arra is, hogy a dílerek a lefoglalt kábítószeren túl is üzleteltek a droggal: összesen 76 kilogramm – több mint 250 millió forint feketepiaci értékű – marihuána beszerzésével hozhatók összefüggésbe.

Forrás/Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.