Példa nélküli, brutális fapusztítás készül a Terézvárosban, a Benczúr utcában, ahol 29 fát terveznek kivágni az elkövetkező napokban a 216 egyedet számláló, különleges értéket képviselő fasor fái közül. A helyi lakók értetlenül állnak a sunnyogva bejelentett, erőből és különös sietséggel levezényelt fairtás előtt, és petíciójukban amiatt is aggódnak, mi lesz amikor a 216-ból megmaradt 187-et is megvizsgálják? A Főkert Zrt. és az elvileg zöld programjával befutó momentumos kerületvezetés felelősségét firtatva felteszik, hogyan fordulhatott elő, hogy ennyi fa “az elvileg folyamatos fenntartás mellett egyszerre és hirtelen lett ilyen rosszul”? A mostani gyorsaság azért is botrányos, mert a kampányidőszakban akár egy fa megvédéséért is óriási civil-, és sajtófelháborodásnak most nyoma sincs. Csak politikai eszköz volt a fák védelme?
Egy júniusi fakidőlést követően a Főkert vizsgálatot végzett a Benczúr utca 216 fájából 31 egyed esetében, amelyek közül 29-et kivágásra ítélt. A megfelelő tájékoztatás híján maradt helyiek szerint számtalan kérdést fölvet a sietve elindított fapusztítás.
- egy júniusi fakidőlést követő, sietve elvégzett ellenőrzés során hogyan derülhetett hirtelen fény arra, hogy a fasor fáinak több mint 10 százalékát ki kell vágni?
- hogyan és miért juthattak a 2016-ban még jó állapotú fák, hogy a megmenthetőségük mára csak 0,01 százalék?
- miért nem kezdték meg a fák gyógyítását, kezelését, amikor még menthetőek lettek volna a fasor pusztulásra ítélt egyedei?
- ha egyes fákról ilyen rövid idő alatt kiderült, hogy ki kell azokat vágni, egy újabb ellenőrzés vajon hány fát ítél halálra?
- miért maradt el a lakossági konzultáció, miért nem érvényesül a fakivágások során a fokozatosság elve, miért nincs egységes koncepció a fasort illetően, és hol maradnak a hangos környezetvédők, amikor szükség lenne rájuk?
Kapkodás, és furcsa magyarázkodás a Benczúr utcai fasor ügyében
Terézváros honlapján szűkszavú indoklás jelent meg arról, hogy a Benczúr utcában sürgősen beteg fákat kell kivágni egy júniusi fakidőlés után elvégzett felmérés nyomán,
a járókelők és a parkoló autók biztonsága érdekében.
Mint hozzáteszik, a Főkert Zrt. tájékoztatása szerint a munka előkészítése megkezdődött, annak elvégzésére augusztus 10. és 14. között kerül sor. Ígéretük szerint a kivágott fákat ültetési időszakban helyben pótolják. A Főkert tájékoztatása szerint a “Benczúr utca adottságainak köszönhetően a fasori fák hosszú távú fenntarthatóságát tekintve, nem előnyös”. A fővárosi cég kifejti, “a fahelyek közvetlenül az épületek előtt a járdába az út szélén kerültek kialakításra, az épületek árnyékoló hatása miatt a fák fényre való törekvése (fototropizmus), külpontos fejlődést eredményez”. Hozzáteszik, hogy a termőhelyi adottságoknak és az ártalmakkal terhelt urbanizált környezetben (sózás, légszennyezés, út és közmű építések, stb.) a fákra gyakorolt negatív hatások az idő előrehaladtával fokozódnak és kihatnak a hosszú távú megtarthatóságára”.
Sajnálatos tény, hogy jelen esetben a termőhelyi adottságok eredményeképpen, látványosan megfigyelhetők az ártalmak, negatív hatások az egyedeken
– állapítja meg a Főkert, az általánosságokon felül azonban felmerül a kérdés, mindezek tudatában miért engedték olyannyira leromlani mintegy 30 fa állapotát, hogy ilyen drasztikus fairtásra kerüljön sor.
A fasor egészségi állapotromlásának lassításáért elvégzendő ápoló célzatú kertészeti beavatkozásokkal tervezünk, a fahelyek átalakítása nem javítana a területen található idősebb fák állapotán
– teszik hozzá, lényegében megválaszolatlanul hagyva a helyiek aggályait.
Pár év alatt az egész fasort kivághatják?
Portálunk megkeresésére a név nélkül nyilatkozó helyi lakók elmondták, kedden jelent meg a tervezett fakivágásokról egyáltalán információ a momentumos Soproni Tamás-vezette Terézváros Facebook-oldalán, amelyben eredetileg még az indoklás sem szerepelt, vagyis hogy fakidőlés miatt végezték el az ellenőrzést. Ráadásul akkor még a Főkert Zrt. sem tett fel semmilyen tájékoztatót, a felmérésről készült jegyzőkönyv is csak a hét második felében került fel a honlapjukra.
Azaz, kevesebb mint egy héttel a fakivágások megkezdése előtt a lakók még semmilyen információval nem rendelkeztek a fapusztításról.
A helyiek nehezményezték, hogy az önkormányzat késve reagált a megkereséseikre is, és nem indokolták meg azt sem, miért kell ilyen hirtelen 29 fát kivágni, illetve, hogy miért nem készült akkor már teljes felmérés a fasor összes fájáról. A portálunknak nyilatkozók ez utóbbit azért is tartanák fontosnak, mivel nem értik, hogy hogyan derülhetett ki egyik pillanatról a másikra, hogy közel harminc fa ennyire rossz állapotban volt, ugyanis ez azt jelenti, hogy nem vizsgálták a fák állapotát folyamatosan. A lakók elmondása szerint a júniusban kidőlt fa valószínűleg a csatornamunkák áldozatául eshetett, elvághatták a gyökerét, és a megjelölt fák közül valóban vannak menthetetlennek tűnő, csúnyán vágott, kiszáradt egyedek. Azonban legalább 10 olyan fa van, amely gyönyörű, nagy lombbal rendelkezik, jó állapotúnak tűnik, annyira biztosan, hogy ne kelljen sürgősen kivágni. Mint megjegyezték, ilyen ütemben és hirtelenséggel pár év alatt az egész, Budapesten különben komoly értéket képviselő fasort kivághatják.
Hol vannak a “favédők”, akik korábban három fa megvédéséért is ölre mentek?
Egy lakó portálunknak felidézte, a korábbi, jobboldali városvezetés idején a Benczúr-kertben terveztek fakivágást, e három fa megmentése miatt lakók, civilek és az ellenzéki média is összefogott.
Az akkori városvezetés tanácskozást hívott össze a lakókkal, így végül is megmaradtak az öreg fák a parkban, az önkormányzat ugyanis felülbírálta korábbi döntését.
A helyiek ezért is furcsállják, miért nem tájékoztatták őket megfelelően – erre 2008 óta jogszabály is kötelezné az önkormányzatot –, ha közel harminc fa sorsáról van szó, és hiányolják azt a médiavisszhangot is, amelyet a kampányidőszakban az ellenzéki sajtó produkált. Úgy gondolják, hogy csak felháborodásuknak köszönhető, hogy az információk egyáltalán fölkerültek a honlapra. A lakók úgy vélik, egy zöld programmal induló városvezetés legalább a fokozatosság elvét betarthatta volna, de harcolhatna is a fák megmaradása, megmentése érdekében.
Félelmetesnek nevezték továbbá, hogy a Főkert jegyzőkönyvének tanúsága szerint volt olyan fa, amelyiknek 0,01 százalék a megmenthetősége, és nem értették, hogyan juthatott el idáig egy fa állapota. Mindenkit érdeklő kérdésnek nevezték a többi fa állapotát, hiszen eszerint egy év múlva újabb brutális fagyérítés következhet be. Egyes lakók szerint a Főkert elhanyagolta a fák gondozását, ugyanakkor a cég a júniusi fakidőlés után fél az anyagi felelősségtől, ezért fordultak a drasztikus lépéshez, a zöldnek mondott kerületvezetés ugyanakkor nem harcol a fák túléléséért.
A fasor kiemelkedő városképi értéket képvisel…
A helyi lakók időközben petíciót indítottak “Ne vágják ki a Benczúr utcai fákat!” címmel, amelynek a rövid idő alatt is 184 támogatója volt. Tiltakozásukban felidézik, Terézváros és a Főkert Zrt. 2020. augusztus 4-én jelentette be, hogy a Benczúr utca nagyságrendileg 200 fából álló fasorából 29-et 2020.augusztus 10-től kezdve kivágnak, azaz mindössze 6 napjuk volt a reagálásra. Úgy vélik,
a Benczúr utcát több városblogger is Pest legszebb utcájának tartja. A fasor olyan kiemelkedő városképi érték, amit mindenáron védeni kell és aminek sorsáról nem szabadna a lakosság háta mögött dönteni.
A kezdeményezők hiányolják a lakosság teljes körű tájékoztatását, hiszen sem a kerületvezetés, sem a Főkert Zrt. nem hozott nyilvánosságra konkrét cselekvési tervet “a megmaradó fák állapotára és a teljes fasor jövőbeli értékmegőrző védelmére vonatkozóan”. Úgy vélik, egy-két hetet biztosan lehetett volna várni a kivágással annak érekében, hogy a tájékoztatás korrekt legyen és a lakosság megbizonyosodjon az utca és a fasor sorsáról.
A petícióban nehezményezik, hogy arról sem lehet tudni, van-e engedély a fakivágásokra, ezért kérik a gyérítés elhalasztását, és a teljes körű lakossági párbeszédet. A petíció kezdeményezői megjegyzik, furcsa, hogy 29 fa egyszerre kerül ilyen hirtelen életveszélyes állapotba, másrészt az engedélyezett fakivágások listáján nem egy olyan fa van, ami ugyanezen okokra hivatkozva kapott kivágási engedélyt. Érthetetlennek tartják, mi alapján lehet eldönteni, hogy mikor kell azonnal kivágni egy fát és mikor kell megvárni az engedélyt.
Miért romolhatott le a fák állapota ilyen hirtelen?
Arra is kitérnek, a kerületre vonatkozóan van ugyan fakataszter, de 2016-os adatokkal, amelyben a most kivágandó fák még egész jó pontokat kaptak.
Ez csak mélyíti az aggodalmunkat aziránt, hogy vajon pár éven belül mi lesz a többi fával? És hogy lehet, hogy az elvileg folyamatos fenntartás mellett egyszerre és hirtelen lett ilyen rosszul 29 fa?
– fogalmaznak. Hozzáteszik,
az önkormányzat állítása szerint sok mindent tervez: a Benczúr utcai közterület megújítását a fák jobb élőhelyének biztosítása érdekében a lakók bevonásával, a teljes fasor állapotának felmérését, fa-örökbefogadási programot. Ezekre mind a mai nap folyamán kapott e-mailes reakciókból derültek ki, de semmi konkrétumot nem tartalmaznak, így egyelőre nem tudjuk a botrány elhárítását célzó üres ígéretnél többnek értelmezni őket.
Hangsúlyozzák, a 33 megvizsgált fából 29-et halálra ítéltek! Vajon mi lesz amikor mind a 216-ból megmaradt 187-et megvizsgálják? Továbbra sincs átfogó kép a fasor állapotáról és kitűzött dátum sem, amikor vizsgálnák…
Megjegyzik,
ha igaz az, hogy ennyire rosszul vannak a fák ilyen nagy számban (és ez ilyen egyszerre derül ki) akkor mi történt eddig “fenntartás” címen?
Vezetőkép: Horáth Péter Gyula/PS;
Facebook
Twitter
YouTube
RSS