Pesti Srácok

Brutális késelés Németországban, hárman meghaltak, az elkövető „arab külsejű volt”

Brutális késelés Németországban, hárman meghaltak, az elkövető „arab külsejű volt”

Legalább három ember meghalt, négyen pedig súlyosan megsebesültek Németországban Solingben városában egy késes támadás során – írja a Magyar Nemzet a Bild híradása alapján. A német lap úgy tudja, az észak-rajna-vesztfáliai város főterén rendezett fesztiválon egy "arabnak látszó" férfi késsel látszólag válogatás nélkül az ünneplőkre támadt. A tartomány belügyminisztere természetesen elképzelni sem tudja, hogy mi lehetett a támadó indítéka.

Szemtanúk vallomása alapján az elkövető „arab külsejű volt”.

Indítékai egyelőre ismeretlenek. A gyilkosságok után menekülőre fogta, a Bild úgy tudja, a rendőrség még mindig keresi. A dpa német hírügynökség megerősítette, hogy még senkit nem tartóztattak le. A helyszínt biztosították, és kiürítették az embereket arra kérték, hogy menjenek haza.

A Solinger Tageblatt helyi lap szemtanúkat megszólaltatva arról számolt be, hogy most már nyugalom van a városközpontban, de sokan sokkos állapotba kerültek.

PestiSracok facebook image

– idézte fel a történteket egyikük.

Szombat kora reggel még mindig keresik a gyanúsítottat. A rendőrség szóvivője szombaton azt mondta, hogy nyolcan megsérültek, közülük öten súlyosan. A gyanúsított szökésben van, hollétéről nincs információ. A helyszínre érkezett Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány belügyminisztere, aki azt mondta, hogy a gyanúsított indítéka ismeretlen. Korábban a Bild című újság arról számolt be, hogy a támadó válogatás nélkül cselekedett. Az egyébként a késpenge gyártásáról híres városban a városi jog megszerzésének 650. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen történt a támadás a péntek késő esti órákban.

Forrás: MTI, Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

A vezető kép egy korábbi németországi késelés helyszínén készült.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.