Pesti Srácok

Brutálisan csökkent a médiába vetett bizalom Európa legtöbb országában

Brutálisan csökkent a médiába vetett bizalom Európa legtöbb országában

Jelentősen csökkent az emberek sajtóba vetett bizalma az elmúlt évek alatt – derült ki a Reuters Intézet éves jelentéséből, amit a Transzparens Újságírásért Alapítvány szemlézett. A kutatás szerint a magyarok az egyik legbizalmatlanabbak a hírekkel kapcsolatban, a legnagyobb mértékben ugyanakkor az Egyesült Királyságban nőtt azok aránya, akik nem hisznek az újságíróknak.

Az Oxfordi Egyetemen működő Reuters Intézet évente készít felméréseket a világ különböző országaiban arról, hogy az ott élők mennyire bíznak a sajtóban. A 46 vizsgált ország közül Görögországban a legrosszabb a helyzet: ott a válaszadók mindössze 19 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megbízik a sajtó által közölt információkban. Rögtön utánuk következik Magyarország, ahol ez a mutató 25 százalék. Németország és Franciaország sem büszkélkedhet az eredményei miatt, a két nyugat-európai országban ugyanis szintén jelentősen csökkent az elmúlt években a sajtóba vetett bizalom. 2015-ben még a franciák 38, a németek pedig 60 százaléka hitt az újságíróknak; ez a mutató 2023-ra előbbi esetében 30, míg utóbbinál 43 százalékra fogyatkozott. A lengyeleknél is hasonló mértékű csökkenést tapasztalható: a 2015-ös 56 százalékról idénre 42 százalékra mérséklődött azok aránya, akik megbíznak a hírekben.

Ha tehát összehasonlítjuk a számokat, azt láthatjuk, hogy bár Magyarország esetében, ahol először 2016-ban végzett kutatást a Reuters Intézet, valóban alacsony a médiába vetett bizalom, ugyanakkor az akkor mért 31 százalékos értékhez képest a mutató mindössze 6 százalékot csökkent, míg Németországban vagy Franciaországban jóval nagyobb volt a visszaesés az évek múltával. Ebből a szempontból külön kiemelhető az Egyesült Királyság, ahol a 2015-ben mért 51 százalékhoz képest 2023-ra 33 százalékra csökkent a bizalmi index nyolc év alatt.

Forrás: Reuters Institute

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?