Pesti Srácok

Búcsú a hívatlan betelepülőktől: elfogadták az önazonosság védelméről szóló javaslatot

Búcsú a hívatlan betelepülőktől: elfogadták az önazonosság védelméről szóló javaslatot

Elfogadta az Országgyűlés szerdán azt a törvényjavaslatot, amely a helyi önazonosság védelme érdekében megengedi a helyi önkormányzatoknak, hogy megakadályozza a beköltözőnek a lakhelyváltoztatását az adott településre, amennyiben az túlzsúfolttá válik. És már több önkormányzat is jelezte, hogy élne a lehetőséggel.

A javaslat értelmében az önkormányzatok többek között elővásárlási jogot köthetnek ki, megtilthatják vagy feltételhez köthetik a lakcímlétesítést, valamint adófizetési kötelezettséget is megállapíthatnak a betelepülőknek.

A parlament szerdán 141 igen, 41 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett szavazta meg az önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Facebook-bejegyzésben azt írta, több önkormányzat is jelezte, biztos, hogy élnek majd a törvény adta lehetőségekkel.

PestiSracok facebook image

Közölte azt is, a törvény július 1-jei hatályba lépésével az önkormányzatoknak saját döntésük alapján lehetőségük és eszközeik lesznek arra, hogy befolyásolják településeik jövőjét.

Via Portfolio.hu

Kiemelt kép: Navracsics Tibor. Fotó: MTI/Katona Tibor

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.