Pesti Srácok

Búcsúzik a szocpol, jön a csok

Búcsúzik a szocpol, jön a csok

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság tájékoztató kampányokat indít a jövő év első hónapjaiban azért, hogy a fiatalok és a családosok megismerjék az őket érintő kedvezménylehetőségeket, köztük a diplomás gyedet vagy az év közepén induló családi otthonteremtési kedvezményt (csok), korábbi nevén "a szocpolt". Novák Katalin az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, az idén a kormány számos olyan új intézkedést hozott, programot indított, amelyek kedvezően érinthetik a családalapítás előtt álló fiatalokat vagy a gyermekes családokat, ugyanakkor szerinte még nem jutott el mindenkihez ezeknek a lehetőségeknek a híre.

Az államtitkár elmondta, a tájékoztató kampány például a családi támogatások konkrét lehetőségeiről, a foglalkoztatásban érvényesíthető kedvezményekről, illetve a júliustól elinduló csok részleteiről szól majd. Arra hívta fel a figyelmet, lehetnek akármilyen jók a jogszabályok, a törvények előírhatnak bármilyen kedvezményt, ha például az édesanyák nem tudják, hogy a munkáltatójuknál igényelni kell a részmunkaidős foglalkoztatást, és kisgyermek kellett ezt meg is kell kapniuk, akkor "mit sem ér az egész". Szerinte azért indokolt a tájékoztató, figyelemfelkeltő kampányok elindítása, hogy "az üzenet" a megfelelő formában eljuthasson a címzettekhez.

Novák Katalin az új családi kedvezmények közül kiemelte a csok-ot, ami már a gyermektelen, de legalább egy gyermeket vállaló és az egygyermekes családoknak is segítséget jelenthet. Emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése értelmében 500 ezertől 3,25 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak a szülők (házastársak vagy élettársak) a meglévő gyermekeik után, továbbá azok a házaspárok, akik a következő négy évben gyereket kívánnak vállalni.

PestiSracok facebook image

Elmondta, az állami támogatás nagysága a gyerekek számától, a lakás nagyságától és a lakás energiatakarékosságától is függ. Használt lakásra vagy bővítésre akár ugyanannyi csok is kérhető, mint új lakásra, ami azt jelenti, hogy a mostani rendszerben már nincs "félszocpol". A rendszer újdonsága az is, hogy akár - a jelenlegi 60 helyett - már 40 négyzetméteres lakásra is kérhető támogatás.Közölte, a csok-ra elkülönített költségvetési forrás jövőre - 6 hónapra - plusz 4 milliárd forint, de a keret "felfelé nyitott"; ez azt jelenti, hogy ennél nagyobb igény esetén is biztosítani tudják a szükséges forrásokat. Közölte, éves szinten 12 ezer család támogatásával számolnak az új rendszerben.

Azt mondta, a kormány szeretné hosszú távon is tervezhetővé tenni a gyermekvállalást, ezért foglaltak törvénybe olyan vállalásokat is, amelyek csak 2016-tól lépnek életbe, ezek között például a kétgyermekesek adókedvezményének kétszeresére növelését. Novák Katalin elmondta, a tájékoztató kampányt elsősorban a világhálón indítják majd el, és közösségi oldalakon is meg kívánnak majd jelenni egyszerű, közérthető kiadványaikkal. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok részleteiről az Emberi Erőforrások Minisztériuma központi ügyfélszolgálatán - telefonon vagy személyesen - már kérhetnek tájékoztatást azok, akik igénybe szeretnék majd venni az állami támogatást, de bármelyik másik új vagy már futó programról is érdeklődhetnek. A nyitva tartási idő a http://emmiugyfelszolgalat.gov.hu/tisztelt-ugyfeleink oldalon található meg.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?