Pesti Srácok

Budaházy Edda beolvasott Kunhalmiéknak: "A kommunisták mocskos leszármazottai vagytok!"

Megzavarta az ellenzéki sajtótájékoztatót Budaházy Edda, aki közölte a megszeppent társasággal: ők bizony a kommunisták leszármazottai, majd elsétált. Nem mintha remélhette volna, hogy a megszólítottak megértik, miről is van szó.

Kunhalmi Ágnes és az ellenzéki összefogás jeles képviselői tiltakoztak tegnap a Mi Hazánk Mozgalom fáklyás felvonulása miatt, amit Horthy Miklós budapesti bevonulásának 100. évfordulója alkalmából szerveztek. A sajtótájékoztatón Kunhalmi egyebek mellett azt is szóvá tette, hogy "azok, akik azt mondják az önkormányzati választások után, hogy Budapest vörös rongyokba öltözött", semmibe veszik a nép akaratát. Az összefüggésre azonban nem világított rá a szocialisták üdvöskéje, akiről azért lehet tudni, hogy nem a szavak embere, és valószínűleg az MTVA-székház ajtajáról való lepattanással égette bele magát a magyarok emlékezetébe végérvényesen, mintsem beszédei által.

Az ellenzéki statiszták Kunhalmi mögött egyébként "nácik haza", "Horthy háborús bűnös" feliratú táblát szorongattak, és őszintén meglepődtek, amikor a mikrofonhoz odalépett Budaházy Edda, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetője, Budaházy György testvére, és nemes egyszerűséggel közölte velük:

PestiSracok facebook image

A láthatóan megszeppent Horthy-ellenes tömörülés ezek után tovább folytatta önmaguk sajnáltatását, arról azonban hallgattak, hogy pontosan ők voltak azok, akik azt a jászberényi jobbikos jelöltet támogatták, aki korábban Hitler-, valamint Szálasi-idézeteket posztolt közösségi oldalán. A Hír TV-nek Gréczy Zsolt azt mondta, hogy ez azért is elfogadható, mert ők bizony bárkivel összefognak a Fidesz leváltása érdekében.

Fotó: Hír TV

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.