1919
Lenin helytartói élvezettel gyilkolták a magyarokat
102 évvel ezelőtt, 1919. március 21-én kiáltották ki Kun Béla és társai a Tanácsköztársaságot. Szamuelyék talán maguk sem hitték, hogy labdába rúghatnak, de miután Károlyi Mihály, a "vörös gróf" átadta nekik a hatalmat, elkezdődhetett Magyarországon is a nagy kísérlet: a kommunizmus megteremtése. Sok köszönet nem volt benne. Sem egyenlőséget, sem fellendülést nem hozott az első világháború után valóban megroppant országnak. A proletárdiktatúra 133 napja leginkább arról híresült el, hogy a Lenin-fiúk fekete bőrkabátjukban szertejártak az országban és halált leheltek mindenre, ami polgári – vagy ahogy ők mondták: "burzsuj" – volt. A Lenin-fiúk egy jelentős része frusztrált kisember volt, akinek nem jött be az élet, és dühüket azokon vezették le, akik képesek voltak alkotni, létrehozni valamit. „Európának nincs szíve a számunkra” – 1919, avagy a magyarság legszomorúbb karácsonya
Közhely, de igaz: leginkább a múltunk, történelmünk alapján tudjuk meghatározni önmagunkat. Sokan panaszkodnak most (is) a jelenre, és félnek a jövőtől, de karácsony idején nem árt emlékeztetni magunkat arra, hogy mindig van okunk bízni. Hinni. Nem élünk olyan rettenetes időket. Nézzük csak, hogy mi volt száz éve: 1919 az ország talán legszomorúbb esztendeje volt, az első világháború és a vörös terror pusztítása után a trianoni döntésre várt, vagy inkább rettegte előre a nemzet. Korabeli cikkeket idézünk, amelyek kristálytiszta realitással jósolták meg a közeljövőt, és arra biztattak, hogy sohasem adjuk fel. Ma már tudjuk, hogy a magyarság végül 1919-et is túlélte. Ízlelgessük ezeket a korabeli írásokat, és tanuljunk belőle erőt, elszántságot, hitet, stílust és műveltséget. Kutyaláncon tartott asszonyok, Himnuszért legyilkolt magyarok – Megrázó interjú az elhallgatott újvidéki mészárlásról
1990-ig szólni sem lehetett róla. Aki ezt kutatta Jugoszláviában, azt egyszerűen eltüntették. Letagadták itthon is. A mai kutatások szerint negyvenezer magyart mészároltak le a jugoszlávok (jórészt a szerbek) Délvidéken. Megölték azokat a kislányokat, akik virággal fogadták Horthy Miklóst. Legyilkolták azokat, akik hangosan énekeltek a Himnuszt a miséken. Eltüntették a német lakosságot, voltak asszonyok, akiket rabláncon tartottak a kertben a partizánok. Mit tett a jó Göncz Árpád? Kitüntette azt a kommunista Brankovot, aki saját maga is részt vett a népirtásban. Egy kegyetlen témáról, a máig elhallgatott délvidéki mészárlásról beszélgettünk Andrási Attilával, az Udvari Kamaraszínház igazgatójával, akinek nagyapja túlélte ezt a gyalázatot, de a barátai sorban eltűntek. Karácsony vagy nem ismeri a történelmet, vagy bolsevik mestereinek szavait közvetíti a Horthy-kérdésben
Karácsony Gergely történelemből is megbukott. Hétvégi Facebook-posztjából kiderül, hogy vagy aljas szándékból, vagy tudatlanságból, de ostobaságokat írt Horthy Miklóssal kapcsolatban, az undort és megvetést emlegetve a kormányzóval szemben, belekeverve természetesen a Fideszt is. Érdemes történelmi leckét adni a főpolgármesternek és tanítómestereinek, akik a szocializmus üres paneleit felhasználva hamisítottak ismét történelmet. Van, amikor kínjában viccelődik az ember Karácsony tudatlanságával, az észak-pesti csepeli poénokkal, az unalomig hangoztatott alkalmatlansággal, a zuglói káosszal, van azonban olyan helyzet, amikor a vérlázító demagógia azonnali választ és cáfolatot kíván. Ezt pedig jobb, ha Karácsony rajongói is megpróbálják megérteni, elfogadni, és nem emésztés nélkül lenyelni a főpolgármester hamis történelmi tudásról tanúbizonyságot tevő szavait és irányított gondolatait. A Facebook-poszt alatt komoly vita alakult ki, és jelzésértékűen sok embert mozgatott meg a kiírt gondolatsor, akik közül sokakat irritált az új főpolgármester okoskodása, és az, hogy mindenhez is ért. Mit köszönhet és mit nem köszönhet Budapest Horthynak? Így üzleteltek a volt nácik és korábbi üldözöttjeik, a kommunista külkeresek – Interjú Borvendég Zsuzsannával egy tökéletesen felépített hálózatról
Ismerik Parvusz nevét? Nem? Pedig ő írta meg a németeknek azt a forgatókönyvet, amellyel megdönthetik a cári rendszert Oroszországban. Megvásárolt újságok, újságírók, vírusként hazaküldött Lenin, és sok-sok pénz. A terv bevált, Oroszország összeomlott, majd kiszállt az első világháborúból. Borvendég Zsuzsanna történész szerint ez volt a nagyhatalmak érdeke. Amíg a cári Oroszország csak korlátozottan engedte be a nyugati tőkét, a szovjeteknek már nagyon is szükségük volt rá, ekkor alapították meg azokat a külkereskedelmi vegyesvállatokat, amelyekben egy-egy nyugati bank is benne volt. Ezek a cégek még a nyolcvanas években is működtek, a szovjetek és csatlósaik azokkal a náci német és osztrák emberekkel üzleteltek, akik korábban még üldözték őket. A bolsevik veszélyt Horthy Miklós tökéletesen átlátta, csak nehezen engedte be a szovjet kirendeltséget, amelynek nyolc személyben határozta meg a létszámát. Berlinben ekkoriban 800-an dolgoztak! Hogyan üzleteltek a nácik, a kommunisták, a CIA és a KGB? Erről is beszélgettünk. A kommunisták a földi Mennyországot ígérték, de a Poklot hozták el – Tabudöntögető interjú Andrási Attila rendezővel 1919-ről
„Azt ígérik, hogy a Mennyországot hozzák le a Földre, de végül Poklot teremtik meg. Meg vannak győződve arról, hogy pont a vakhittől szabadulnak, és ettől megszabadítják az egész emberiséget, azt is, aki akarja és azt is, aki nem” – mondja Andrási Attila rendező, színházigazgató a bolsevikokról, de akár az új idők új forradalmárjairól is elmondhatta volna ugyanezt. A Kamaraszínház vállalt missziója, hogy a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó darabokat mutasson be, ilyen volt az 1918, ilyen a Janus és Mátyás, és ilyen lesz az 1919 is. A színház vezetőjével a bolsevizmus és kommunizmus vírusként való elterjesztéséről, a Lenin hazaszállítását levezénylő németekről, a Budapestre, majd Bécsbe küldött Kun Béláról, és úgy általában a kommunizmus nagy hazugságáról beszélgettünk a Kamaraszínház új, készülő darabja kapcsán. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.