Pesti Srácok

Bűnösnek találták Marine Le Pent - Elképzelhető, hogy el sem indulhat a következő választáson

Bűnösnek találták Marine Le Pent - Elképzelhető, hogy el sem indulhat a következő választáson

Bűnösnek mondta ki a francia bíróság Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés arcát, amiért a párt 2004 és 2016 között az Európai Parlamentet megkárosítva fiktíven alkalmazott asszisztenseket az EP-képviselőik mellé. A bíróság később dönt arról, milyen büntetés vár a párt arcára, akinek jó esélye volt, hogy 2027-ben megnyerje az elnökválasztást, azonban elképzelhető, hogy végül el sem indulhat - írja az Index.

Március 31-én, hétfőn döntött a francia bíróság a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) arcáról, Marine Le Penről, miután a vádak szerint Le Pen EP-képviselőként, majd pedig pártelnökként résztvehetett abban a korrupciós rendszerben, ahogy pártja az Európai Parlamenttől asszisztensekre kapott pénzt illegálisan pártemberek kifizetésére használták, akik aztán alig vagy egyáltalán nem is dolgoztak az RN EP-képviselői mellett. Az ügyészség a tárgyalás során két év börtönbüntetést, valamint öt év közügyektől való eltiltást kért a Nemzeti Tömörülés leghíresebb tagjára,a bíróság pedig Marine Le Pent végül bűnösnek találta.

Ugyanakkor a büntetést majd később, a Le Pennel együtt összesen 24 vádlottal külön-külön fogják kihirdetni, így nem tudjuk, hogy Le Penre végül börtönbüntetés, valamint közügyektől való eltiltás is vár-e. Mint a vádak felsorolásánál a bíró, Bénédicte de Parthuis úgy fogalmazott, az elég hosszú lesz, és mivel az ügy a bíróság falain túl is hatással van, ezért is körültekintően akart eljárni. Ez azt jelenti, hogy hiába volt jó esélye Le Pennek, hogy a 2027-es elnökválasztáson végre áttörje a pártja számára az üvegplafont, és győzzön, elképzelhető, hogy el sem indulhat a választáson,

A vád

A vád szerint a Nemzeti Tömörülés (2018-ig Nemzeti Front) 2004 és 2016 között arra használta az EP-képviselőknek járó, asszisztensek javadalmazására felhasználható uniós forrásokat, hogy részben vagy egészben Franciaországban a párt ügyeivel foglalkozzanak, ne pedig az EP-képviselők munkáit segítsék Brüsszelben vagy Strasbourgban, mint amire pénzt kapott az Európai Unió költségvetéséből a párt.

ezzel a párt egy fiktív foglalkoztatási rendszert valósított meg, ami a vád szerint segítette a Nemzeti Tömörülést, hogy jelentősen spóroljon a párton belüli fizetéseken, miközben a francia bíróság szerint az EP-t 2,9 millió euróval károsította meg. Ez a rendszer még 2016-ban került napvilágra, amikor többek között a Politico tudta meg, hogy az akkoriban pénz szűkében lévő párt hűtlenül kezelte az így kapott uniós forrásokat, emiatt az 2016-ban az EP még arra is kötelezte a pártot, hogy 800 ezer eurót, akkori árfolyamon mintegy 249 millió forintot fizessen vissza a fiktív foglalkoztatás miatt.

Le Pen mellett egyébként összesen 24 személyt vádoltak, köztük a párt alelnökét, Louis Aliot-t, de mellettük a párt korábbi EP-képviselőit, a 12 ily módon alkalmazott asszisztenst és a párt négy segítőjét is megvádolták. Emellett az ügyészség azt kérte, a párt fizessen vissza 4,3 millió eurót, ebből ugyanakkor a pártnak csak 2 millió eurót kell kifizetni, mivel 2,3 millió eurónyi állami támogatást felfüggesztenek.

(Index / Kiemelt kép: MTI/EPA/AFP pool/Stéphane de Sakutin)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.