Mert jóval szelídebb, ha úgy tetszik bájosabb egy életképtelen, hagymázas, beteg ideológia képviselőjét magát is elmebajosnak nevezni, mint gyilkos, feketeöves kommunistának. Tamás Gáspár Miklós újabb eszmefuttatással örvendeztette meg olvasóit a „mindig mértéktartó” Mérce hasábjain, Aquarius: a mélypontnál is lejjebb címmel.
Alapvetésként induljunk ki abból, hogy fasisztázni, rasszistázni, homofóbozni egy elmebajos számára megengedett, egy haladár kommunista számára viszont kötelező, címkézés nélkül ugyanis az élet számára elképzelhetetlen. Ha nem akarsz maholnap egy Mogadishura emlékeztető nagyvárosban élni, anélkül, hogy költözésre adnád a fejed, akkor te máris rasszistává avanzsáltál, s Gazsi szerint szörnyen, de szörnyen szégyellned kell magadat. Ám különösképp szégyellje magát
„Matteo Salvini, az új olasz kormány újfasiszta belügyminisztere”
mert nem engedte kikötni az Aquarius névre keresztelt, újabb fekete-afrikai migránsokat szállító NGO-hajót, s nemkülönben szégyenkezésre ítéltetett a máltai vezetés is. TGM azt sajnos nem tárgyalja, fel sem merül a fejében, hogy az „embermentő” NGO miért nem a jóval közelebbi, tuniszi kikötőbe próbálta szárazföldre juttatni utasait, miért mindenáron Európába akarta behozni illegális bevándorlókból álló sokadik fuvarját (vajon miért?), ahogy az sem foglalkoztatja, hogy spanyol diákokat 24 órás határidővel dobtak ki az egyébként havi 750 eurós kollégiumi szobáikból. Az meg pláne nem érdekli, hogy a kedves, jóravaló afrikaiak egy része már a kikötés napján illegálisan, papírok nélkül állt tovább a kies Germany, vagy épp a ködös Albion irányába, annak ellenére, hogy az úúújdebalos spanyol vezetés fűt-fát-mannát ígért nekik, értsd ezalatt az iratokat, szállást és havi 532 eurós apanázst.
„Tízezreknek a Földközi-tengerbe fullasztása (ld. az adatokat itt) egyre nagyobb közönybe… hát igen… fullad.”
– folytatja gondolatmenetét TGM, s a gyanútlan olvasó szívét rögvest elönti a szégyennel vegyes bűnbánat, már-már úgy érzi, mintha maga nyomta volna tengerbe egy-egy pórul járt migráns fejét, vagy lökte volna ki a csónakból, egyszóval maga fullasztotta volna meg, nem pedig az európai fehér emberek közössége, úgy általában. Mert az mennyivel jobb, nemde? Persze arra is volt példa, hogy életerős muszlim fiatalemberek kevésbé karakán nőket, vagy épp gyerekeket hajítottak ki a közös csónakból, különösen, ha azok keresztény menekülők voltak, de ők semmiért sem hibásak, semmiért sem felelősek, még a gyilkosságokért sem, amelyeket útközben, vagy Európában már berendezkedve elkövetnek, csakis te, meg én, kedves olvasó, a felelősség csakis minket terhel.
TGM delejes bűnbakképzése azonban mégiscsak abban csúcsosodik ki, ahogyan a mostani bevándorlás – csak és kizárólag az illegális migránsokat érintő – áldozatai és a holocaust áldozatai között tesz egyenlőségjelet, a legcsekélyebb arcpír nélkül. Tudom én, hogy a haladár kommunisták genetikailag alkalmatlanok a pirulásra, de azt állítani, hogy az idegen kultúrájú, képzetlen, nyelveket nem beszélő, illegálisan, papírok nélkül érkező, 90 százalékban gazdasági bevándorlókból álló milliós embermassza – akik saját döntésük és embercsempészek busás megfizetése nyomán ülnek be a lélekvesztőkbe, teljességgel hülyének nézve ezzel az egyébként valóban inkompetens uniós vezetést – helyzete megegyezik a huszadik században likvidált zsidók helyzetével. Egyébként ha már TGM hasonlatot keres, miért a hatmillió zsidó áldozatot hozza példaként, miért nem azt a százmilliót, akik a mindenkori kommunisták gyilkos hatalmának következtében vesztették életüket?
„Az összes európai, észak-, közép- és dél-amerikai kormányok társtettesként felelősek a hatmillió zsidó erőszakos haláláért. Kivétel nélkül valamennyi. Mi változott? Nem sok, bár a helyzet annál kicsit jobb. Jelenleg Törökország, Pakisztán, Uganda, Jordánia, Libanon, Irán, Egyiptom sok menekültet fogad be, Európában egyedül Németország vállalta elég sok menedékkérő befogadását, de ennek – mint tudjuk – a német közvélemény ellenállása miatt vége.”
– írja, egyik ordas hazugságról elegánsan átsasszézva a másikra. Ugyanis egyfelől nincs vége, bár adná az Isten, hogy vége legyen, de nincs, másfelől pedig a német közvéleménynek ehhez semmi köze. Ha Merkel és a mainstream vezetés józanabb hangot ütnek is meg mostanság, azt kizárólag a 2019-es európai parlamenti választásokra készülvén teszik, nem pedig azért, mert változtatni kívánnak az Európát véglegesen romba döntő nyitott határok politikáján. Az pedig végképp nem érdekli őket, mit mondanak a német adófizetők, ha úgy tetszik saját népük. Ismerős vezetői attitűd ez, nem igaz?
„A magyarországi közélet – annak ellenére, hogy a közel-keleti, közép-ázsiai és afrikai menekülők befogadását egyetlen politikai erő se támogatja – kizárólag a másutt lezajló menekültválság körül forog… A magyarországi politika a másutt észlelhető nehézségeket közvetve észleli, amennyiben ezeket a nehézségeket – a sikeres kormányzati manipuláció következtében – rávetíti mindazokra a kis csoportokra, amelyek nem hajlandók konformista módon a rasszista-szexista-xenofób-homofób, mélyen represszív diskurzusba belehelyezkedni. Ebben – a fajgyűlölő hegemónia kialakításában – a szélsőjobboldali színezetű kormányzat a jogot elnyomó és propagandaeszköznek használja.”
– folytatja őrjöngő címkézését TGM, de a cikk további bekezdéseiben a világmegrontóváltó marxista filozofáláson kívül egyébre nem futja. Az mindenesetre bizton állítható, hogy aki az egész emberiségért aggódik, s a „világ morális állapotáról” vet foghegyről leereszkedő kritikát a pórnépnek, az valójában nem aggódig egyetlen emberért sem, és nem is igazán érdekli a „világ” sorsa. Az ilyen alakok csupán saját beteg és bukott ideológiájuk foglyai, s a személyes felelősség fogalmát még csak hírből sem ismerik.
