callidus
Callidus: Ne áltassátok magatokat
Dehogy vagytok ti másak, hiába üvölti arcunkba a homoszexuális propagandátok a páratlanság talmi csillogását, hiába próbáltok beférkőzni a „mindenki más, te is, én is” fals szlogenetekkel a társadalmak egészséges szövetébe, hogy ott majdan, nem is a túl távoli jövőben visszafordíthatatlan pusztítást végezzetek, mindez hiábavalóság, mert valójában csak ti, a kétségbeesetten egyediségre vágyók hiszitek magatokról azt, hogy egyszeri és megismételhetetlen alkotások vagytok. Callidus: Lenéznek ám téged, nem tudtad?
Fogalmam sincs, hogy a 2018-as sorsdöntő választás előtt miről írhatnék, mi olyat mondhatnék, amit mások még nem mondtak el, talán érthetőbben is, mint én? A realitás ismételgetése lassan közhelybe fordul, a többségnek csömöre van már a kampánytól, a politikától, elég volt, gondolják, sokan ki is mondják, csak lennénk túl rajta – mintha mindegy volna, hogyan végződik. Egyesek fütyülnek az egészre, mások szoronganak kissé, de bizakodnak, megint mások pedig remegnek a hatalomért, ígérnek fűt-fát, a „szar-szappan-szalámi” koalíciónak semmi sem drága, s mondják, szegény ember az, aki még ígérni sem tud. De kik azok, akik bedőlnek, mindig bedőlnek, még mindig, azok után is, amit ez a nemzet végigélt a szocialista kormányok alatt, s pláne azt megelőzően, a rendszerváltozás előtt? Callidus: Vigyázz, mit kívánsz!
Az elmúlt hetekben volt szerencsém számos helyen megfordulni és számos emberrel szóba elegyedni. Amolyan kisemberek ők, vagy ha úgy tetszik, az utca emberei, akik között akadt hentes, fodrász, kórházi ápoló, hivatali tisztségviselő, és természetesen néhány távoli rokon is; utóbbiakkal csak szökő évente találkozik az ember, ha valamely jelentős életesemény úgy kívánja, s ők ilyenkor megkérdik: hogy vagy? És: írogatol-e még? Hát persze, válaszolom, csupán néhány évvel és kilóval gyarapodtam, meg talán némi tapasztalattal, írok rendületlenül, de csak politikáról, mert mi másról is írhatna valaki, akit hidegen hagy a celebek nemi élete? És amikor mindezt önkéntelenül bevallom, még nem is tudom, milyen szellemet engedtem ki a palackból. (PolgárPortál-publicisztika) Callidus: Prolihisztéria
„Az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.” – Rákosi Mátyás. Ez a történet jutott eszembe a DK kampánynyitó rendezvényének végén, amikor prominenseik a színpadon a Himnuszt énekelték. Mert bizony Rákosi megkörnyékezte Kodályt és Illyés Gyulát is himnusz-szöveg ügyben, megpróbálta rávenni őket, hogy írják azt át. A feketeöves kommunisták szelleme ma is köztünk él, elég megnézni bármely dk-s rendezvényt, ahol a kisnyilasokból ÁVÓ-s verőlegényekké avanzsáltak ivadékai gesztusaikban és gondolatvilágukban is korhűen emlékeztetnek a rettenetre, amelyet őseik követtek el a magyar nép ellen. Ahogy Talleyrandot idézve mondani szokás: „ezek semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek”. Persze ő a Bourbonokről beszélt, nem pedig a jelenkor hitvány magyar prolijáról. Mert utóbbinak arcizma sem rándul, miközben Isten nevét a szájára veszi, még akkor sem, ha vezére, s maga is az egyházi iskolák, meg úgy általában véve a magyarországi egyház lefejezéséről álmodik, amennyiben ismét kezébe kaparinthatná a hatalmat. Mondanám, hogy ámen, de előtte talán még hozzáfűzök ezt-azt. (PolgárPortál-publicisztika) Callidus: A szólás és az ő szabadsága
Ugye tudják, hogy ma Magyarországon diktatúra van? A betiltott és platform nélkül maradt balliberális média ugyanis ezt harsogja minden betiltott platformján. Hogy ez logikátlan? Hát kérem, azt senki sem ígérte, hogy az új eszme logikus lesz, vagy legalábbis logikusabb, mint elődjei voltak. Megjegyzem azt se, hogy új. De hogy tovább fokozzam a zavart, a mi diktatúránk nem ám egy szimpla diktatúra, ahol a hatalom emberei élet s halál urai, akik tönkretesznek, lejáratnak, ellehetetlenítenek bárkit, aki nem elég kedvesen nézett vissza rájuk. Nem, a mi diktatúránk jóval kifinomultabb ennél, minálunk ugyanis a hatalommal egyetértő médiával történik mindez, nap nap után. Azt mondják, akkor ez nem is original diktatúra? De hát bemondta a tévé! Tudják, a betiltott. (PolgárPortál-publicisztika) Callidus: Elvtárs, te nem változol
Lámpavas és IFA-plató. Akasztás. Lógjon az a „náci”! Fejlövés. Igen, fejlövés a magyar miniszterelnöknek, egy golyó épp a halántékába. Mert az olyan jópofa. Hibátlan. Tökéletes képi megjelenítése a vágyaknak, az ártatlan, már-már szűzies ábrándoknak. Simon József, az MSZMP utódpártjának politikusa lemondott, nem sokkal azután, hogy a közösségi médiában közzétett egy fotómontázst, amely Orbán Viktort vérző halántékkal, halottként ábrázolja. A kísérő szöveg így hangzott: „Keresd a hibát!!!..??Én nem találtam” (sic). (PolgárPortál-publicisztika) Callidus: Buzit bemondásra
Főúr, egy őszinte buzi migráns rendel! Vagy inkább egy hazug hetero? Pontosan ezt a kérdést kell eldönteni a menedékkérő migránsokkal kapcsolatban, a korábbi ügymenethez képest annyi különbséggel, hogy mostantól a hatóságok nem vehetik igénybe pszichológusok közreműködését az ügyben, legalábbis az Európai Unió Báróságának csütörtöki döntése értelmében. Nem, kedves Olvasó, nem elírás történt az előző mondatban. Tehát, ez a nemes szerv (érts: ezek a f@szok) kisütötték, hogy a szakemberek alkalmazása sértő, nagyon-nagyon sértő, mert a migránsok egyetemes emberi jogaik – bármit is jelentsen ez – egészen belepirulnak az ilyen jellegű inzultusokba. (PolgárPortál-publicisztika) Callidus: Calais kulcsa
Történt pedig az Úr 1347. évében, a százéves háború első szakaszában, hogy III. Edward angol király megostromolta, majd bevette Calais városát a La Manche-csatorna mentén. Jean Froissart történetíró szerint a kiéhezett, betegségektől szenvedő lakosok féltek attól, hogy lemészárolják őket, ezért a város előkelőségei közül hatan „egyetlen ingbe öltözötten, nyakuk körül a hóhérkötéllel és kezükben a város kulcsával” vonultak ki az erődített falak közül, hogy megadják magukat, ezzel mentve meg az egész várost. III. Edward feltétele az volt, hogy a városiak maguk közül válasszanak ki hatot, akiket kivégeznek, cserébe a többiek életéért. Végül maga a király is, kedvezve neje, a francia származású Filippa királyné kérésének, kegyet gyakorolt és végül meghagyta életüket. Őket örökítette meg később Rodin mester Calais-i polgárok szoborcsoportja. (PolgárPortál-publicisztika) Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.