Callidus: Vigyázz, mit kívánsz!

Polgárportál 2018. március 11. 19:52

Az elmúlt hetekben volt szerencsém számos helyen megfordulni és számos emberrel szóba elegyedni. Amolyan kisemberek ők, vagy ha úgy tetszik, az utca emberei, akik között akadt hentes, fodrász, kórházi ápoló, hivatali tisztségviselő, és természetesen néhány távoli rokon is; utóbbiakkal csak szökő évente találkozik az ember, ha valamely jelentős életesemény úgy kívánja, s ők ilyenkor megkérdik: hogy vagy? És: írogatol-e még? Hát persze, válaszolom, csupán néhány évvel és kilóval gyarapodtam, meg talán némi tapasztalattal, írok rendületlenül, de csak politikáról, mert mi másról is írhatna valaki, akit hidegen hagy a celebek nemi élete? És amikor mindezt önkéntelenül bevallom, még nem is tudom, milyen szellemet engedtem ki a palackból. (PolgárPortál-publicisztika)

Callidus, a PolgárPortál állandó szerzője

Mindenekelőtt rögzítenem kell, egytől-egyig rendes, segítőkész emberekről beszélek, akik a hétköznapokban becsülettel élik az életüket, dolgoznak, gyereket nevelnek, vagy épp a nyugdíjas éveiket töltik. Semmi deviancia, semmi elhajlás. Ám mégis megdöbbentő a logikus gondolkodás általános hiánya, amely szinte mindegyiküknél szembetűnik néhány keresztkérdés föltétele után. Átlagemberek ők, akiknek nyilvánvalóan sem idejük, sem igényük nincs arra, hogy napi nyolc-tíz órában politikával foglalkozzanak, vagy közéleti híreket olvassanak. És abban sem vagyok biztos, hogy mindegyikük neoliberális volna, vagy épp munkásőr nagypapák szellemi táplálékán nevelkedtek, de mégis, mégis…

A kijelentéseikből azonnal megállapítható, ki melyik sajtóorgánum olvasója, tájékozottabbak esetében olykor még egy-egy balos médiaszemélyiség szófordulatai is tetten érhetőek. Az ember e semmitmondó beszélgetések során döbben rá igazán a média hatalmára, arra, hogy micsoda pusztítást képes végrehajtani a fejekben. Pedig a hazugság hosszútávon sosem célravezető, de az emberek nagy része bedől a könnyű szóknak, elhiszi, amit el szeretne hinni, legyen az ingyen rezsi, alapjövedelem mindenkinek, vagy akár az örök élet. Észre sem veszik, hogy saját gyengeségeik (legtöbb esetben az irigység) kapcsológombjait nyomkodja az a láthatatlan hatalom, amely – tisztelet a kivételnek – flegma, gúnyos, vagy gyűlölködő ellenzéki újságírók kezét vezérli.

Itt van mindjárt a hvg.hu-n A közmédia talált egy svéd-magyar nőt, aki a migránsok elől inkább Magyarországra költözött címmel megjelent cikk. A gúnyolódás után a szerző – biztos, ami biztos – még rákontráz, többször használva a riogatás kifejezést, s teljes egészében azt sugallja az olvasó felé, hogy a magyar kormány hazudik és Svédországban minden rendben. Egyetlen szóval sem említi, hogy az ENSZ statisztikája szerint a dél-afrikai Lesothot közvetlenül Svédország követi az erőszakos nemi bűncselekmények listáján, természetesen világviszonylatban, de nem említi az idén április 4-én elkövetett, öt halálos áldozatot követelő stockholmi merényletet, vagy a svéd nagyvárosok no-go zónáiban kialakult valós élethelyzeteket sem, pontosabban csak és kizárólag gunyoros felhanggal, amely sokakkal valóban elhiteti a hazugságot, azt, hogy nincs is semmi baj az együttéléssel, egyúttal pedig kísérletet tesz a közmédia lejáratásra.

A 24.hu ennél is továbbmegy, amikor relativizálva írja azt, hogy

„Svédországban azért ilyen sok a bejelentett nemi erőszak, mert a rendőrség máshogy jegyzi fel a bejelentéseket, mint akár a szomszédos Norvégiában. Ha Svédországban egy nő bemegy a rendőrségre és azt mondja, hogy őt a férje az elmúlt évben naponta megerőszakolta, az a svéd statisztikákban 365 külön bejelentett nemi erőszaknak felel meg.”

Először is, mennyire életszerű az, hogy a svédországi nemi erőszakok túlnyomót részét a feleségüket naponta megerőszakoló svédek követik el? Másodszor meg, a liberális média számára igazi skandalum, hogy 365 nemi erőszak – még ha teoretikusan is – 365 nemi erőszaknak számít, nem pedig csak egynek; ez egészen felháborító! Kivéve természetesen, ha hazai elkövetőről van szó, aki több mint félszáz éve követett el egyetlen nemi erőszakot, amely után leülte a büntetését, majd mintegy mellesleg az úszóválogatott szövetségi kapitányként igen sok aranyéremmel ajándékozta meg hazáját. Na, az ő esetében ugyanez a 24.hu elfogadhatatlannak nevezte a nemi erőszakot, elévülhetetlennek, s egy öregember vérét követelte.

Visszatérve a riogatáshoz, valahogy az a tény, az az adat is kimarad ezekből az ellenzéki összefoglalókból, amely világosan megmutatja, hogy 2004. március 11-e, a madridi merénylet óta kereken hatszáz embert gyilkoltak meg az iszlám nevében terrorcselekmény során Európában, s ez az adat nagyvonalú, mondhatnánk a jéghegy csúcsa, mivel az „elszigetelt eseteket” nem veszi figyelembe. Nem számol magányos késelőkkel, amelyekből jócskán akadt a nyugat-európai nagyvárosokban az elmúlt években. Egy kis száraz statisztika, amelynek nem célja a riogatás, jóval inkább az olvasóra bízza, mit kezd a számokkal:

2004.03.11. – Madrid – 191 áldozat
2005.07.07. – London – 56 áldozat
2014.05.24. – Brüsszel – 4 áldozat
2015.01.07. – Párizs – 17 áldozat
2015.02.15. – Koppenhága – 2 áldozat
2015.11.13. – Párizs – 130 áldozat
2016.03.22. – Brüsszel – 32 áldozat
2016.07.14. – Nizza – 86 áldozat
2016.12.19. – Berlin – 13 áldozat
2017.03.22. – London – 5 áldozat
2017.04.03. – Szentpétervár – 15 áldozat
2017.04.07. – Stockholm – 5 áldozat
2017.04.20. – Párizs – 1 áldozat
2017.05.22. – Manchester – 22 áldozat
2017.06.03. – London – 8 áldozat
2017.08.17. – Barcelona – 13 áldozat

Végül pedig az egyik kedvenc „érvem”, amelyet az elmúlt hetekben gyakran volt szerencsém hallani, jelesül az, hogy á, ezek úgysem akarnak itt maradni, megy mind Nyugat-Európába! Ezek a jóravaló emberek persze nem maguktól találták ki azt, mi lehet Musztafa, vagy Ali fejében, hanem kevéssé jóravaló politikusok és sajtómunkások kitartó munkájának következtében hitték el, hogy a migránsok közül egyetlen egy sem kíván Magyarországon élni. Sajnos nem tették fel azt a kérdést, vajon honnan tudja egy magyar politikus, vagy egy liberális újságíró, mit akar Yusuf, a szomáliai migráns? De mondhatom másképpen is – senkinek sem gyanúsak azok a politikusok, akiknek azzal kellene foglalkozniuk, hogy ÉN, a magyar választó, aki őt hatalomhoz és jövedelemhez juttathatom, mit akarok? Ehelyett azt hirdetik, hogy a világ Mohamedjei közül egyetlen sem akar itt maradni? És tessenek mondani, ez egészen biztos? Vajon rátennék az életüket is erre az állításra? Na jó, ne túlozzunk, kérdezzük inkább úgy, hogy egyhavi apanázsukat kockára téve vajon vállalnák a felelősséget állításuk bizonyosságáért?

Talán minden választani kívánó magyar választópolgárnak, kivéve persze a fekete öves kommunistákat, vagy zavarosban halászni kívánókat, végig kellene gondolnia, hogy egy szomáliai migráns, amennyiben az unió a kelet-európai letelepedés, vagy a hazatérés lehetőségeit kínálja csupán, vajon melyiket választja majd? A további helyzet pedig az, hogy csak az első néhány ezer ember betelepítésén kell túlesni, utána a többieknek már itt is lesznek rokonaik, barátaik. Talán minden választani kívánó magyar választópolgárnak érdemes volna a választása során NEM érzelmi alapon meghozni döntését, nem felülni hamis híreknek és hecckampányoknak, ugyanis attól tartok, ha most rosszul döntünk, olyan útra tereljük saját és utódaink sorsát, amelyről demokratikus eszközökkel lehetetlen visszafordulni.

Vigyázzunk hát, mit kívánunk, vigyázzunk jobban, mint azok a hiszékeny olasz szavazók, akik az M5S , azaz az Ötcsillag Mozgalomnak bedőlve hittek az alapjövedelem bevezetésében, de végül csak alapjövedelem igénylőlap mintát kaptak józanabb, ám fejlett humorérzékkel rendelkező honfitársaiktól, amelyen az NTGF mozaikszó szerepelt, a nápolyi dialektusból származó Nun teng Genio a Faticá kifejezésből rövidítve, s ez olaszul annyit tesz: Nincs kedvem dolgozni. Az űrlapon mellesleg az alapjövedelem igénylése mellett arról is nyilatkozhat az igénylő, hogy még hisz a Télapóban.