Emlékezzünk az aradi vértanúkra és arra az áldozatra, amelyet értünk hoztak! Ha nincs őseink hősiessége és hazaszeretete,...
Két hónapja folyósítják úgy Joób Márton szocialista képviselő több százezer forintos tiszteletdíját, tanácsnoki és felügyelőbizottsági tagsági díját...
Budapest első embere nem támogathat antiszemita jelöltet, ez bűn – mondta Fürjes Balázs a PestiTV A riporter...
Szent István király halálának 900. évfordulóján, 1938-ban épült meg az a speciális ereklyeszállító vasúti kocsi, amellyel a...
A nemzetközi közösség hiába “felejtette el” és hagyta “befagyni” a karabahi konfliktust, annak “felolvasztása” az elmúlt bő...
Kocsis Máté a Mi vagyunk a magyarok című műsorunkban beszélt hazaszeretetéről. A Fidesz frakcióvezetője szerint az új...
Csodálatos Desmondot és Lactatia Királynőt már láthattátok egy korábbi Fair Right-videóban, ugyanakkor a téma még mindig, és...
Az ellenzéknek nem feladata a mindenkori kormány ajnározása, de azt nem teheti meg, amit az utóbbi időben...
Csütörtök este a Transparency International szervezésében ült asztalhoz a budai Kosztolányi téri régi buszpályaudvarból kialakított presszó kerthelyiségében...
Ne használjuk azt az idejétmúlt szót, hogy „anya” meg „apa”, helyette inkább a „terhes nő”, illetve a...
Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt hamarosan időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben...
Újabb hét telt el, azonban a magyar ellenzék nem lett higgadtabb, nem lett bölcsebb, és a várva...
Puzsér Róbert a kritikus fajelmélet egy torz változatával személyeskedett ismét, amikor a PestiTV munkatársait nem is annyira...
Bombaként robbant csütörtökön az Európai Parlament balos alelnökének nyilatkozata, aki a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak adott interjúban...
Mészáros Ági a kor egyik legismertebb színész-csillaga volt a Rákosi-diktatúrában. Aztán felnyílt a szeme. 1956-ban bátor hangon...
Működik a libernyák propaganda és a 444.hu agymosása, mert az ellenzékiek már a sikernek és a Fradi...
A Szegedi Ügyvédi Kamara Etikai Bizottsága fegyelmi és etikai vizsgálatot indíthat a Czeglédy-ügyet megakasztó ügyvéddel, Binszki Józseffel...
Fekete-Győr András (haverok között: Andrescu Negru-Ghior) képtelen férfiként viselkedni, bátran vállalni tettei következményeit. Sír, mint a fürdőben...
A kérdés már rég nem költői, hiszen olyan belső ellentétek feszítik az Amerikai Egyesült Államokat, amelyeknek kezelésére...
Csütörtökön délelőtt újra kormányinfót tartott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A tárcavezető...
Exkluzív börtöninterjút adott Skype-on a PestiTV-nek a szerb-montenegrói kábítószermaffia bérgyilkosának tartott Dér Csaba. A több merénylettel, köztük...
Kétszázharminc millió forintért cserélhet gazdát Ajka város önkormányzatának Balaton-parti gyermeküdülője, amelyet még évtizedekkel ezelőtt társadalmi munkában, a...
Szerdán hoztak ítéletet a Dózsa György úti baleset miatt elítélt M. Richárd ügyében. Mint ismert, a kecskeméti...
A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel kedvezményes bérleti és közterület-használati díjjal segítik Budapesten a turisztikai ágazat mikro-...
Környezetkárosító hatástól és veszélyességi fokozattól függően akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő az illegális hulladéklerakás, ezt...
Soros-jelentésnek, Magyarországgal szembeni nyílt politikai zsarolásnak minősítette az Európai Bizottság szerdán bemutatott jogállamisági jelentését Hidvéghi Balázs fideszes...
Meglepő, vagy sem, a Momentum Mozgalom nem gratulált a magyar választási sikerekhez Erdélyben – tudtuk meg Kelemen...
A váddal egyezően beismerte bűnösségét a mórahalmi makettpark-beruházás ügyében indult büntetőper ötödrendű vádlottja, aki a projekt műszaki...
Visszautasítják a Momentum elnöke, Fekete-Győr András ügyészséggel kapcsolatos vádaskodásait – írta közleményében a Legfőbb Ügyészség sajtóosztálya. A...
Zavarodottan próbált magyarázkodni a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna, amikor arra a kérdésre kellett volna válaszolni, miért lép...
Miért két nőnek, Dúró Dórának és Schittl Eszternek kell küzdenie – életveszélyes fenyegetések kereszttüzében – a zombihálózat...
Ez a száz év, ami eltelt sok nehézséggel, sok tragédiával együtt is az összetartozásunkról, az élni akarásunkról,...
Visszatért a munkaközvetítés világába Czeglédy két régi strómanja, a költségvetési csalás miatt jelenleg is folyamatban lévő büntetőügy...
2016 áprilisában a biztos asszony Monika Ladmanova melegjogi aktivistával, a prágai Soros-alapítvány munkatársával konferenciázgatott a migrációról, a...
Valahol elszomorító, hogy évek kitartó tüntikézése, faölelgetés, kerítésszaggatás, oszlophoz bilincselődés, sípolás, dobolás és betépés a városligeti úttörőtáborban...
Már akkor lehetett tudni, hogy mi a szándék, amikor a Karácsony-féle szokásos menekülős és terelős félmondatok megütötték...
Ügyészségi vádakra vádaskodással reagált a Momentum elnöke, aki kedden egy rögtönzött sajtótájékoztató keretében próbálta megmagyarázni, hogy miért...
Lassabban fertőzik egymást itthon a koronavírusos betegek – minderről Müller Cecília beszélt az operatív törzs keddi tájékoztatóján....
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a mai napon öt ügyben, hat...
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot...
A mai, jelzőkkel dobálózó világban az ember könnyedén megkapja a „fasiszta” stigmát olyanoktól, akiknek nemhogy valójában fogalmuk...
A Magyar Ügyvédi Kamarához fordult Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki etikai, valamint fegyelmi eljárás indítását...
Nem mindennapi maffiaper zajlik Szlovákiában, hiszen egy ma is aktív politikust, a felvidéki Alsóhatár polgármesterét, Dora Ferencet...
A barikád alá vont SZFE szalagforradalmi gárdistái ezúttal utcára vonultak – úgy tűnik, már nem kapnak kellő...
Hétfőn reggel rendőrautó ment Szabó Bálint független szegedi önkormányzati képviselőért, majd gyanúsítotti kihallgatásra állították elő. A rendőrségi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS