A nemzetközi közösségnek, benne az Európai Unióval és az ENSZ-szel nem a migráció szervezésével és ösztönzésével kellene...
A szocialisták kormányzásuk alatt még az otthonteremtés reményét is elvették a fiataloktól és a magyar családoktól. Eltörölték...
Londonba látogat június elején Donald Trump. Az amerikai elnök állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként...
A legfrissebb adatok szerint már egymillió-százötvenezren támogatják aláírásukkal Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállítására – mondta...
Harmadszor lett magyar állampolgár a ma százéves Geréd Margit, aki egy évszázada az erdélyi Csíkszentmiklóson magyar állampolgárként...
Az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a húsvétvasárnapi, Srí Lanka-i merényletsorozatot, amiben legalább 310 ember vesztette életét,...
Benyújtotta lemondását Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnöknek Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elnöke –...
Nyuszilányként küzdött a politikai pedofília ellen Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint önmagában is gyomorforgató, ha egy politikus...
Búcsúközleményt adott ki Bokros Lajos pártja, a MOMA. A megszűnésről természetesen a kormány tehet, de új mumusként...
Szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni – jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár...
Levélben gratulált Volodimir Zelenszkijnek, Ukrajna megválasztott elnökének Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát...
Húszmillió forintos költségvetési csalás miatt ítélték el jogerősen egy parlamenten kívüli párt elnökét – tájékoztatta a Fővárosi...
Több, mint két év alatt ezernél is kevesebb, Németországba menekült szíriai állampolgár kért kormányzati támogatást az önkéntes...
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legversenyképesebb országa között legyen; ehhez hozzájárul az...
A Notre-Dame-i tűzvész az utolsó figyelmeztetés volt. Jel arra, hogy nem mehet így tovább. Az európai embernek...
A közelgő garnitúraváltás holland és német dominanciát eredményezhet az uniós csúcspozíciókban. Mark Rutte, Frans Timmermans és Manfred...
Már negyven gyanúsítottat vettek őrizetbe a Srí Lanka-i hatóságok a vasárnapi robbantássorozattal összefüggésben – közölték hivatalos források...
Legalább tizenegy ember vesztette életét és harmincan megsérültek az északkelet-nigériai Gombe városában, ahol egy rendőr hajtott a...
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető “hamarosan” Oroszországba látogat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon – erősítette meg...
Az “új IRA” nevű szakadár britellenes katolikus militáns csoport jelentkezett egy, az északír sajtónak eljuttatott levélben a...
Döbbenetes videót tettek közzé az egyik legnagyobb közösségi médiahálózat felületén. A felvétel minden bizonnyal a Srí Lanka-i...
A magyar kormány 9 millió forint gyorssegélyt ajánl fel a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett merényletek súlyosan sérült...
Mondhatnánk, tipikusan ünnepellenes cikkel örvendeztette meg olvasóit az Index.hu. A portál a svéd evangélikus egyház első női...
Donald Trump amerikai elnök vállalata pert indít annak megakadályozásáért, hogy kiadják a cég pénzügyi információit a képviselőház...
Kedvezően értékelték a nemzetközi szervezetek megfigyelői az ukrán választások vasárnap megtartott második fordulóját – mondta Giorgi Cereteli,...
Harminckilenc külföldi van a vasárnapi Srí Lanka-i merényletsorozat közel 300 halálos áldozata között – közölték a szigetország...
Harminc év börtönre ítélte hétfőn Bulgáriában egy ruszei bíróság azt a férfit, aki tavaly októberben megerőszakolt és...
Seth Moulton személyében hétfőn újabb amerikai demokrata párti politikus jelentette be, hogy versenybe száll pártja elnökjelöltségéért. A...
Nemzetközi versenyen nyert első díjat a magyar fagyi: a római Gelato Festival Europa zsűrije az új generációs...
A bíróság elrendelte a péntek esti veszprémi halálos dulakodás gyanúsítottjának letartóztatását, a férfi beismerő vallomást tett. Péntek...
A magyar miniszterelnök családi fotót tett közzé húsvét alkalmából. A közösségi oldalán megosztott képen Orbán Viktor éppen...
Három neves, kivételes tehetségű hegymászó veszett oda lavinában a kanadai Sziklás-hegységben, a Banff Nemzeti Parkban. Az amerikai...
Havazik Hargita megye hegyvidékén, ahol hétfő reggel óta jelentős hóréteg rakódott le – írja az Agerpres hírügynökség....
Visszatért a börtönbe egy osztrák férfi, aki 10 és fél éve megszökött egy Bécs melletti fegyintézetből és...
Elítélte a Zsidó Világkongresszus (JWC), hogy egy lengyel városban felelevenítettek egy ősi népszokást, amelyben régi antiszemita sztereotípiákat...
Tigris sebesített meg súlyosan egy látogatót a szlovákiai Zsolna magánállatkertjében. Az esetről a szlovák rendőrség Facebook-oldalára vasárnap...
Ismételten elítélte a Srí Lanka-i robbantásos merényleteket Ferenc pápa a Szent Péter téren húsvéthétfőn délben mondott beszédében,...
Műszaki hiba miatt megszakadt az áramellátás és a webkapcsolat az orosz parlament felsőházában hétfőn, annak a törvénynek...
Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, és képesek is azokat megvédeni...
Hatástalanítása közben robbant fel egy autóba rejtett bomba a Srí Lanka-i Szent Antal katolikus templomnál hétfőn –...
Minimálisra csökkent az újonnan érkező külföldi EU-munkaerő hozzájárulása a nagy-britanniai munkavállalói állomány bővüléséhez a brit EU-tagságról tartott...
Anders Holch Povlsen, a brit ASOS legnagyobb részvényese és a dán Bestseller ruhaipari cég egyedüli tulajdonosa három...
Egy Srí Lanka-i iszlamista csoport, a Nemzeti Tovfik Dzsamaat követte el a több, mint 290 halálos áldozatot...
Rendkívül nemes gesztussal élt a Szombathelyi Haladás 18 éves utánpótlás-válogatott játékosa, Kiss Ágoston: a fiatal tehetség egyhavi...
A húsvét vasárnapján elkövetett merényletek a világ összes keresztényét megrendítették, akkor is, ha Srí Lanka messze van...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS