Pesti Srácok

Bangóné nyuszilánynak öltözve harcolt a politikai pedofília ellen Csepelen

Bangóné nyuszilánynak öltözve harcolt a politikai pedofília ellen Csepelen

Nyuszilányként küzdött a politikai pedofília ellen Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint önmagában is gyomorforgató, ha egy politikus olyan képeket tesz közzé, amelyeken óvodásokkal, iskolásokkal együtt szerepel. A Csepelinfo összeállításából azonban kiderül, hogy az MSZP-s politikusasszony húsvét alkalmával piros csokitojásokat osztogatott lelkesen, MSZP-dzsekis aktivisták segítségével.

Az MSZP-s politikus asszony kérlelhetetlen ellensége annak, hogy más politikusok akár tisztségükből adódóan, pártlogó nélkül gyerekek jelenlétében mutatkozzanak bárhol, és erről fényképek készüljenek. Ezért most Takács Mónikával, az MSZP csepeli polgármester-jelöltjével osztogatott piros csokitojásokat a gyerekeknek – természetesen piros, MSZP-s dzsekis pártaktivistákkal körülvéve – számol be az esetről a Csepelinfo. Ha szeretne szuper képeket nézegetni a nyuszilánynak öltözött Bangónéról,kattintson a Csepelinfo.hu oldalára, ahol más izgalmas csemegéket is talál a szocialisták üdvöskéjének tartott Bangóné Borbély Ildikó tevékenységéről.

A szocialisták szerint undorító, ha a politikusok, pártaktivisták egy fotón szerepelnek gyerekekkel. Kérdés, hogy a húsvéti MSZP-kabátos tojásosztogatást minek minősítik majd. Fotó: Facebook

Forrás: PestiSrácok.hu/Csepelinfo; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?