A november harmadikán esedékes agrárkamarai választások kapcsán valamennyi szakmai szervezet egyet akar: egymást segítve sikeresen gazdálkodni. A...
Azzal együtt, hogy Magyarországon minden hátrányos helyzetű gyermek számára legyen biztosított az ingyenes étkeztetés, arra is odafigyelnek,...
Az LMP-nek elhanyagolható esélye van arra, hogy akár csak egy választókerületben is nyerni tudjon, amit már 2014-ben...
Az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szakértőiből álló nyomozócsoport (JIM) – a szíriai kormányt teszi felelőssé az...
Békére, nyugalomra és kiszámíthatóságra van szükségük a magyar embereknek – mondta Gyurcsány Ferenc Kiskőrösön, a Demokratikus Koalíció...
Fordulatot sürget a német menekültpolitikában a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), amelynek elnöke az ügyről kezdett koalíciós...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem szabad szó nélkül hagyni, hogy az Európába “áramló” migránsok milliói “tiszteletlenül...
Elfogtak Németországban egy feltételezett embercsempészt, aki a hatóságok szerint felelős több mint ötven menekült haláláért – jelentette...
Donald Trump amerikai elnök telefonon gratulált Hszi Csin-ping kínai elnök “rendkívüli felemelkedéséhez”. Korábbi villámelemzésünket itt olvashatja. Trump...
A Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. októberi kutatásának adatai szerint a mikro- és szavazatoszlató pártok sátántangója a mérhetetlenség felé...
Kémkedés gyanúja miatt is nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Szcientológia Egyház működésével összefüggésben –...
Ma ugyanolyan elszántság kell a határon túli magyarok küzdelmében, mint 1989-ben – mondta Tőkés László. Az erdélyi...
“Semjén ne riogasson erőszakkal, mert a magyar lányok és nők inkább attól a KDNP-től félhetnek, melynek körmendi...
Minden magyar állampolgárnak alanyi jogon adna állami alapjövedelmet, fizetne a gyermekek után, jelentősen emelne a nyugdíjakon és...
A svéd parlament 23 tagja számolt be arról, hogy már érte őket szexuális zaklatás – írta csütörtökön...
Soros György tisztában van azzal, hogy a nemzetállamok lebontása és a globalizáció megvalósításának módját mindig a realitásokhoz...
„Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője kérdést intézett az Európai Bizottsághoz az orosz gázóriás, a...
A 93 éves George H. W. Bush elnézést kért egy színésznőtől, aki azt állította, hogy a volt...
Alig másfél hónapig „szívhatott friss levegőt” az a 38 éves rab, aki még szeptemberben szökött meg a Szegedi...
Egymillióan már kérvényezték a magyar állampolgárságot, s hamarosan sor kerülhet az egymilliomodik új állampolgár eskütételére is –...
Eddig is egyértelmű jelei voltak annak, hogy Brüsszel a Soros-hálózat fogságában van, azonban a nyilvánosságra hozott –...
A Figarónak adott pénteki interjújában a francia színész sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nincs többé igazi francia...
A Fővárosi Törvényszék 2017. október 26-án ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezte azt a pakisztáni férfit, akivel szemben hazájában...
A menekültek családegyesítését egyre szigorúbban szabályozó európai törvények gyakran nem felelnek meg az emberi jogi előírásoknak, ezen...
Az FPÖ vezetője Sebastian Kurzhoz hasonlóan pozitív hangnemben beszélt a koalíciós tárgyalásokról – írja a 888, a...
Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, amelynek országai együtt emelkednek fel – mondta Orbán Viktor kormányfő a...
A keresztények üldözéséről Washingtonban rendezett nemzetközi konferencián Azbej Tristan helyettes államtitkár szerdán elmondta: az üldözött keresztények megsegítését...
Kulcsfontosságú interjút adott a Magyar Időknek Morvai Krisztina, aki a Jobbik listavezetőjeként lett európai parlamenti képviselő. A...
Európa új törésvonaláról, a német-magyar kapcsolatokról, a cseh választásokról valamint a magyar gazdasági sikerekről is beszélt Orbán...
Két év alatt a felére csökkent az állami hivatalok és háttérintézmények száma, a folyamat november elsején a...
Az iraki hadsereg támadást indított csütörtök hajnalban, hogy visszafoglalja az Iszlám Állam terrorszervezettől a szíriai határ, az...
Közös nyilatkozatot írt alá a lengyel és az ukrán oktatási miniszter, melynek értelmében kölcsönösen biztosítják az anyanyelvi...
Elfogtak kedden Magyarországon egy hetvenszeres gyilkosságért körözött pakisztáni állampolgárt a magyar hatóságok osztrák kollegáik közreműködésével – közölte...
Az Európai Politikai Elemzések Központjának (CEPA) elnöke szerint az elmúlt években Washingtonban kormányzó demokrata vezetés egyértelműen tehet...
A Jobbiknak van a legnagyobb takargatnivalója, hiszen egy milliárdos pénzéből kap tiltott párttámogatást – reagált a Fidesz...
Az ellenzék gyengesége miatt szokássá vált, hogy a parlamentben is megfogalmazható, és a kormánypártok által el nem...
A józan ész politikája uralkodik Közép-Európában, amely azt diktálja, hogy az országok védjék meg magukat és állampolgáraikat,...
Sem közös miniszterelnök-jelöltet, sem közös listát nem szeretne a DK az MSZP-vel – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc az...
Országjelentést, kampányanyagot készítettek nem kormányzati szervezetek, többi között a Nyílt Társadalom Alapítványok, az Eötvös Károly Intézet, a...
Persona non gratának, azaz nemkívánatos személynek minősítette VI. Fülöp spanyol királyt a katalán Girona város közgyűlése szerdai...
Azt kéri a fideszes Budai Gyula a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi felügyeletétől, vizsgálja meg, hogy a...
A Die Welt című konzervatív német lap Orbán Viktor kormányfő október 23-i ünnepi beszédével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal....
Helybenhagyták a másodfokú ítéletet, így ki kell szolgáltatni a tao-felajánlásokkal kapcsolatos adatokat. A Kúria ítélete szerint a...
Habár a Magyar Nemzet nyomán a magyar sajtó egy része kéjes örömmel írt az Igazi Csíki Sör...
A Fidesz és a KDNP szerint azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS